Harminchatodik fejezet

Kaird túljutott az őrhajók vonalain, és jelentősen megkönnyebbült. Igen, profi volt, és nap mint nap szembenézett a halállal. Nem félt attól, hogy visszatér a Tojásba. Előbb-utóbb mindenkinek meg kellett tennie ezt az utazást, és ő több teremtményt küldött el rá, mint az átlagos értelmes lények. Ettől függetlenül, amikor már a mély-űrben repült, és éppen készült a hipertérbe ugrani – ami azt jelentette, hogy megint túlélt egy zűrös akciót –, megengedhetett magának némi büszkeséget. A Coruscant felé tartott, egy rendkívül értékes ajándékkal. Igazán elégedett lehetett a teljesítményével. A legjobbat hozta ki egy rossz helyzetből, sikerült kimentenie valamit abból, ami kezdetben teljes katasztrófának ígérkezett. Ismét igazolódott a régi mondás: nincs olyan döghús, amiből ne lehetne némi tápanyagot kinyerni. A hajót robotpilótára kapcsolva elfogyasztott egy adat szintetikus bool-lárvát, és tartott magának egy rövid harcművészeti edzést. Miután az izmai átmelegedtek és kitisztult a feje, visszatért a zsiliphez, ahol az értékes rakományt rejtő ál-bőröndöt hagyta. Noha egyedül volt a hajón, olyan helyen akarta tartani, ahol láthatta. Minél kevesebbet hagyott a véletlenre, annál kevesebb dolog csúszhatott félre. A bőrönd ott állt, ahol hagyta. Nehéz volt, ezért a készítői kereket építettek az aljába. Kaird megragadta a fogantyúját, és vontatni kezdte a pilótafülke felé.

Hamarosan odaért az egyik szakaszoló zsiliphez, és átlépett rajta, csakhogy amikor áthúzta a bőröndöt, az első kerék megakadt a padlóból kiálló, ötcentis peremben, és kitört. Kaird megcsóválta a fejét. Ezek szerint mégiscsak cipelnie kell a súlyos kincset… Felemelte a bőröndöt, és ekkor kicsúszott belőle a tengely, továbbá levált róla egy ökölnyi méretű karbonit-darab. És a helyén támadt mélyedésben fém csillant. Kaird döbbenten bámulta. Hormonok áradtak a vérébe és rohantak szét a szervezetében, amitől a tollazata felborzolódott – ez az ijedtségre adott ősi reakció azt a célt szolgálta, hogy nagyobbnak tűnjön, és egy ragadozó ne ítélje prédának. A tény, hogy egyetlen ragadozó sem tartózkodott körülötte egy több ezer köbkilométernyi térszeletben, a legkevésbé sem csökkentette a félelmét.

A karbonit-tömb belsejében elméletileg nem lehetett fém. A gyorsan romló botát csakis vegytiszta karbonitba zárták, nehogy reakcióba lépjen valamivel. Akkor viszont mit keres egy fémből készült akármi az ál-bőröndben? Kaird érezte, hogy a tollai kezdenek lesimulni, miközben vett néhány mély lélegzetet, gondosan ügyelve, hogy a kilégzések pár pillanattal tovább tartsanak, mint a belégzések, mert így megszabadulhatott a szervezetében felhalmozódott szén-dioxidtól. A trükk bevált: érzékelte, hogy szívverése lelassul, és a riadalma is gyorsan csökken. Fontolóra vette a lehetőségeket. Első lehetőség: van valami a karbonitban a bota mellett. Második: van valami a karbonitban a bota helyett… Gyors elhatározással felemelte a bőröndöt, és besietett az egészségügyi kabinba, majd berakta a tömböt a diagnosztikai egységbe. A szakmájából eredően értett ezekhez a berendezésekhez, mert néha a saját sérüléseit kellett kezelnie, olykor pedig a társaiét. Nem volt persze szakértő, de a gépeket úgy tervezték, hogy csekély hozzáértéssel is kezelhetőek legyenek. Ez a rendszer egy axiális képalkotó egységet tartalmazott. Kaird aktiválta a számítógépet, előkereste a berendezés kezelési utasítását, és hamarosan megtudta, hogyan állíthatja a gépet a maximális áthatoló erőre. Ezek után gyorsan beállította a kapcsolókat, és beindította a folyamatot. Áttetsző, ernyő alakú páncélüveg sugárpajzs ereszkedett a bőrönd fölé. Néhány másodpercig halk zúgás hallatszott, majd a monitoron megjelent a bőrönd átvilágított képe. A karbonit nem összepréselt botakockákat tartalmazott… hanem egy bombát. Kaird a szakértő szemével fürkészte a felvételt. Négy hődetonátort látott, amiket vezetékek kötöttek össze egy időzítővel.

Ennyi robbanóanyag elegendő volt ahhoz, hogy elpárologtassa a karbonitot, szétvesse a kabint, de alighanem még magát a hajót is. A detonátor sarka volt az, ami a mélyedésben látszott. Kaird most már tudta, hogy Thula és Squa Tront elárulták őt. Elvitték magukkal a botát, őt pedig halálra ítélték. És ő még jó pénzt fizetett ezért! Úgy érezte, furcsa egy valami a szerencse. Ha kézben vitte volna a bőröndöt ahelyett, hogy gurítja, és ha a zsilip alsó pereme nem szakítja le a kereket, akkor a bomba pontosan mellette lett volna a pilótafülkében, amikor felrobban. Mindenesetre merész húzás volt az árulók részéről. Ha beválik, gazdagon élték volna le az életüket, és soha senki nem tudta volna meg, hogy honnan származik a vagyonuk. Még most is beválhat, ha csak álldogálsz itt, mint egy riadt fióka – figyelmeztette magát Kaird. Felemelte a bőröndöt, és gyors léptekkel tartott a legközelebbi zsilip felé. Nem tudta, hogy az időzítő mikor robbantja a tölteteket. Érezte, hogy egyre jobban izzad, mialatt berakta a bőröndöt a zsilipkamrába, és kihátrált a folyosóra. Gyorsan bezárta a belső ajtót, kikapcsolta a kamrában a mesterséges gravitációt, és lecsapott a külső fedél nyitógombjára. A szelek ezúttal neki kedveztek: a kitóduló levegő kirepítette a bombát a hajóból. Visszatért a pilótafülkébe, és növelte a tolóerőt, hogy minél hamarabb eltávolodjon a veszélyes csomagtól.

Két perccel azután, hogy megszabadult tőle, a hátsó kamerák és szenzorok erős villanást észleltek. A számítógép úgy becsülte, hogy fél kilotonnás robbanás következett be a távolban. Ez a detonáció izzó plazmafelhővé változtatta volna a hajót, az utasával együtt… Kaird hátradőlt az ülésen, és kifújta a levegőt a tüdejéből. Hibát követett el, méghozzá nagyot, és majdnem az életével fizetett ezért. Az önhittségének esett áldozatául. Feltétezte, hogy Thula és Squa Tront elég okosak ahhoz, hogy felismerjék, mekkora ostobaságot csinálnak, ha keresztbe tesznek neki; hogy vadászni fog rájuk, és a vérükkel fizetnek minden aljasságért, akármeddig tartson is, akármilyen messzire menekülnek.

A Fekete Nap szemei és fülei ott voltak mindenütt, ami azt jelentette, hogy ő előbb vagy utóbb megtalálta volna az árulókat. Nem számolt azzal, hogy a két alaknak lesz bátorsága orgyilkos merényletet végrehajtani egy orgyilkos ellen. Olcsó, jelentéktelen bűnözők voltak, akik még sosem követtek el erőszakos bűncselekményt. Kaird feltételezte, hogy az ilyesmi távol áll tőlük, és ezzel csaknem végzetes hibát követett el. Mindig is jobb volt túlbecsülni egy potenciális ellenség erejét, mint alábecsülni. Ha valaki felkészült a legrosszabbra, a kevésbé rosszat már könnyű volt kezelni. Az viszont az elevenébe talált, hogy majdnem bebizonyította, az árulók jól mérték fel, kivel állnak szemben.

Szerencséje volt, és ahogyan azt mindenki tudta, néha a szerencse fontosabb, mint a tudás és a tapasztalat. Ezt Kaird el tudta fogadni. A bota elvesztése önmagában véve nem volt végzetes hiba, mivel a vigók nem is tudtak róla. Kaird el tudta csavarni a történetet úgy, hogy őrá ne vetüljön rossz fény: igen, rájött, hogy a bota mutálódik, de sajnos mire ezt megtudta, a katonaság keményen rátenyerelt a termésre, és már nem lehetett szerezni belőle. Tudta, hogy a vigók csalódottak lesznek, de az ilyesmi az üzlettel járt, és ő túl értékes volt ahhoz, hogy megbüntessék valamiért, amit nem ő okozott. Mindig léteztek más módszerek, amikkel pénzt lehetett keresni. Soha, senki nem tudhatta meg, hogy hibázott, leszámítva saját magát és a két árulót. Mindez azonban azt jelentette, hogy nem szabadulhat a Fekete Nap bűvköréből. Immár szó sem lehetett arról, hogy egy hálás gazda elengedi, márpedig az ő fajtája nem szállhatott ki engedély nélkül. Ezzel a résszel semmit sem lehetett kezdeni. Kaird ökölbe szorította a kezét, és úgy nézett rá, mintha máris ott tartotta volna a két áruló sorsát. Magában azt ajánlotta Thulának és Squa Trontnak, hogy élvezzék a gazdagságukat, amíg még megtehetik. Biztosan tudta, hogy ez az idő nem lesz olyan hosszú, mint ők ketten hiszik, és azt is, hogy a vége kellemetlen lesz számukra. Nagyon kellemetlen. Betáplálta a koordinátákat a navigációs számítógépbe, aztán aktiválta a hiper-hajtóművet. A hajó meglódult, a csillagmező helyén kísérteties, kék sávok jelentek meg, a hajtómű felvisított, és a következő pillanatban Kaird már a hipertérben száguldott.