HARMINCADIK FEJEZET

– Még pár perc – mondta Haru. – Mindjárt jönnek.

– És velük együtt a Részlegesek is – tette hozzá Kabza közlegény.

– Nem lesz semmi baj. Hány ilyen szállítást végeztünk már el, és hányszor öltek meg a Részlegesek?

– Ez így nem teljesen igazságos – mondta Kabza, de Haru a szavába vágott.

– Azt mondtam, nem lesz semmi baj. Ellenőrizd még egyszer a hátvédet.

Kabza elővette a rádiót, és küldött egy rövid, kódolt üzenetet a hátvédjüknek, belesuttogott valamit a mikrofonba, majd feszülten figyelte, hogy mit suttog a másik. Elbúcsúzott, és visszafordult Haru felé.

– A menekülési útvonal tiszta. Azt javaslom, hagyjuk itt a holmit, és fussunk, a Hang megtalálja úgy is, hogy nem nyomjuk személyesen a kezükbe. Nem fizetnek érte.

– Azt mondtad, hogy „a Hang”? – kérdezte Haru.

– Hát persze. Te hogy hívod őket?

– Delarosa gyűlölte a Hangot. Sosem venné át a nevüket.

A rádió fényjelzést adott, Kabza felemelte a füléhez. Pár pillanat múlva egy gyors „Megerősítve, vétel”-t suttogott, és Harura nézett.

– Az előőrs látja őket. Pár perc múlva itt lesznek.

– Részlegesek üldözik őket?

– Azt nem mondta – válaszolta Kabza szárazon. – Szerintem ezzel kezdte volna, ha így lenne, de visszahívhatom, hátha csak kiment a fejéből.

– Nyugi. Ezt magyarázom én is. Nem lesz semmi baj.

– Csodás. Örülök, hogy ilyen megingathatatlan a bizalmad a nő iránt. – Az erdőt figyelte, majd rövidesen ismét megszólalt. – Jut eszembe, miért bízol meg benne ennyire? Azt hittem, ki nem állhatod.

– Delarosa és én... nem értünk egyet bizonyos dolgokban – felelte Haru. – Amikor megszökött, ártatlan civileket használt csalinak, köztük engem is, amin érthető módon kissé berágtam. De az alapelveivel teljesen egyetértek. Meg kell védenünk a partjainkat, el kell pusztítanunk a Részlegeseket, és különleges helyzetben különleges lépéseket kell megtennünk. Delarosa hajlandó megtenni, amit kell, és tudja, hogy amennyiben nem kockáztatja feleslegesen ártatlan emberek életét, megkapja a támogatásomat.

– Mit értesz „felesleges kockázaton”? Az elmúlt három napot ellenséges területen töltöttem, halálra untam magamat, miközben reméltem, hogy senki sem akar lelőni, amikor átadok Delarosának valamit, amit egyszerűen csak otthagyhattunk volna neki. Ez nem volt felesleges?

– Ezúttal valami... szokatlant kért – meredt Haru a fák közé. – Tudni akarom, hogy mit tervez vele.

Egy pillanattal később az őr csendben intett, majd Haru és Kabza látták, hogy három köpenyes alak lép ki a fák közül. Delarosa hátrahúzta a csuklyáját, és csendben megállt. Várt. Haru kijött a fedezék mögül, és odalépett hozzá.

– Késtek – mondta.

Delarosa arca rezzenéstelen maradt.

– Milyen türelmetlen. Elhozta a holmit?

Haru intésére Kabza és egy másik katona előhozott két nehéz ládát, tele búvárfelszerelésekkel: maszkok, uszonyok, búvárruhák és négy, sűrített levegővel frissen feltöltött tartályt.

– A tartályok majdnem újak. Ennél jobb állapotút nem talál Long Islandben. Komoly személyes kockázat árán hoztuk ki a Védelmi Hálózat fegyvertárának a romjai közül. – Delarosa intett az embereinek, de Haru az útjukba állt. – Mielőtt elvinnék, tudni akarom, hogy mire fogják használni.

– Víz alatti lélegzésre – válaszolta Delarosa. Haru nem mozdult. Delarosa oldalt fordította a fejét. – Még sosem kérdezett rá a terveimre.

– Mert mindennek, amit eddig kért, nyilvánvaló volt a felhasználási célja. Lőszer, robbanószer, napelemek, rádiós felszerelések; ezek mind teljesen szabványos eszközök egy gerillacsapat számára. De tudja, milyen feltételeket szabtam ahhoz, hogy ellássam felszerelésekkel, úgyhogy kérem biztosítson arról, hogy egyetlen civilnek sem esik bántódása attól, amit tenni fog.

– Minden másodpercben bántódása esik civileknek, amíg itt késlekedünk.

Haru állta a tekintetét.

– Mire kell a búvárfelszerelés?

– Kármentésre – válaszolta Delarosa egykedvűen. – Tizenkét év alatt a sziget nagy részéről mindent összeszedtünk, de a part mentén még sok mindent lehet találni. Azzal, hogy ezeket átadja, biztosítja, hogy a jövőben messze nem kell ilyen sok szívességet kérnem magától.

– Hogyan veheti hasznát olyasminek, ami tizenkét éve víz alatt áll? – kérdezte Haru. – Szerintem minden olyan készlet vagy fegyver, ami ennyi időt töltött az óceánban, mostanra már biztosan elrozsdásodott.

– Majd meglátjuk.

Haru fürkészte a nőt, próbálta eldönteni, hogy mit gondoljon. Végül megfordult, és ellépett az útból.

– Ne bánjam meg, hogy segítettem. – Visszament az embereihez, és intett nekik, hogy ideje távozni. Kabza közlegény csatlakozott hozzá.

– Micsoda megkönnyebbülés – mondta Kabza. – Minél több mindent szereznek meg saját maguk, annál kevesebbet kell kockáztatnunk nekünk.

– Talán – merengett el Haru azon, amit Delarosa mondott, és azon, ahogy mondta.

– Mit akarsz tenni?

Haru a homlokát ráncolta, kezdett kirajzolódni egy terv a fejében.

– Követjük őket.