HUSZADIK FEJEZET
A király államügyekkel foglalkozik

Ámbár a király csak két hete lakott a Tuilériákban, két szoba mégis teljesen be volt rendezve számára: a lakatos műhelye, meg a dolgozószobája.

Most az utóbb emlitett helyiségbe ment és megállt a térképek, ujságok és egyéb papirnemüek előtt, melyek egészen elbontották az asztalt. Kihuzott egy fiókot és kivett egy titkos fiókból néhány beirt papirlapot.

- Gróf, - mondotta - az október 5-éről 6-ára virradó éjjelen feltünt nekem valami. Választása volt, hogy az én szobám előtt tartson-e őrséget, vagy a királynéé előtt. Ön a királyné mellé osztotta be öccsét és nálam maradt.

- Sire, - felelte Charny, családomnak én vagyok a feje, mint ahogy ön az állam feje. Tehát engem illetett meg, hogy én haljak meg önért.

- Hű és megbizható barátomnak tartom, - folytatta a király - azért hiszem, hogy megbizhatom egy veszedelmes, nehéz küldetéssel.

- Sire, - kiáltotta Charny lelkesedve - tulbecsül felséged. Mindig csak arra a tisztességre törekedtem, hogy hű alattvalója legyek királyomnak.

- Mondja gróf, milyen következtetéseket von le a legutóbbi eseményekből? - kérdezte XVI. Lajos. - Mily tanácsot adna, ha a miniszterem volna.

- Sire, katona vagyok, - felelte Charny -, a magas politika kérdéseihez nincs meg a kellő belátásom.

- Gróf, ön férfi, - mondotta a király és kezét nyujtotta neki - és egy másik férfi, ki barátjának tartja önt, ezzel a kérdéssel fordult eszéhez és becsületes szivéhez: Mit tenne az én helyemben?

- Sire, - felelte Charny gróf - nem kevésbé kényes helyzetben a királyné is megtisztelt azzal, hogy tanácsomat kérte. Akkor történt, mikor bevették a Bastillet. Tizezer katonáját akarta százezernyi párisi nép ellen küldeni. Válaszom kihivta visszatetszését. Nem kell-e attól tartanom most, hogy nagyon is őszinte nyilatkozatommal megsértem felségedet?

- Mit felelt a királynénak?

- Azt feleltem: Felségednek nincs joga, hóditóként vonulni be Párisba; mint atyának kellene bevonulnia.

- Nem e szerint jártam el? - felelte a király. - És helyesen tettem-e? Mint atya jöttem Párisba, vagy nem sokkal inkább, mint fogoly?

- Szabad teljesen őszintén beszélnem, felség?

- Tegye meg.

- Sire, én helytelenitettem a versaillesi ünnepélyt; sire, esdekelve kértem a királynét, hogy felséged távollétében ne menjen a szinházba; sire, kétségbe voltam esve, mikor ő felsége lábbal taposta a nemzet kokárdáját, és Ausztria fekete kokárdáját tüzte mellére. Ebben találták meg az ürügyet azokra a lépésekre, melyek október 5-én és 6-án történtek meg. A nép, sire, jó, a nép szereti önt, a nép királypárti; de inséget szenved és rossz tanácsadókra hallgat. Azt mondom felségednek, hogy ha a nép rohamra indul, akkor a tüzvész, a vizözön következik. Sire, látta, mennyire kivánta a nép az uralkodóját, látta aztán Versaillesben fékevesztett haragjában; látta itt a Tuilériákban is, ahol képviselőit küldötte önhöz és oda tódult felségedhez, hogy lássa és beszélhessen vele.

- Helyes, - vágott szavába XVI. Lajos - és melyik az igazi nép, az-e mely öl és gyujtogat, vagy az-e, mely ujjong és hizelkedik?

- Az utóbbi, sire. Ebben bizzék, és meg fogja védelmezni a másik ellen.

- Oh szakasztottan azt mondja, amit Gilbert doktor mondott nekem.

- Ha felséged már megkérdezte oly tudós embertől, mi értéke lehet számára egy egyszerü katona tanácsának, aki nem törődik az államügyekkel?

- Értékes ember a maga nemében mind a kettő, ön is, ő is. Tehát engedje tovább kérdeznem, Charny! Ha arról van szó, hogy a szélcsendnek ebben az időközében még jókor szálljunk szembe a bekövetkező viharral, mondhat-e nekem egy embert, akiben tudni véli ezt a képességet?

- Sire, ha az a szerencse és szerencsétlenség ért volna, hogy most ennek az országnak királya volnék, jobbkezemet Lafayette tábornoknak, balkezemet Mirabeau urnak nyujtanám.

- Grófom, hogyan adhat ily tanácsot? - felelte a király. - Hiszen tudja, mily jelentéktelen az egyik és mily erkölcstelen a másik.

- Hiszen most nem arról van szó, hogy akár az egyik, akár a másik rokonszenves volna nekem, - felelte Charny gróf. - Csak arról van szó, hogy megmentsük felségedet és megtartsuk a királyságot.

- Szakasztottan ezt mondotta nekem Gilbert, - mondotta a király, mintegy magában.

- Sire, szerencsésnek vallom magamat, - felelte Charny meghajolva - hogy másodszor vagyok egy véleményen oly kitünő férfiuval.

- Tehát azt hiszi, kedves gróf, hogy ez a két ember lecsillapithatja a népet és megmentheti a királyságot?

- Együttműködésüktől legalább is sokat várhatnánk.

- De ha hozzájárulnék oly kormány alakitásához, melyben mindkettőjüknek helye volna, és nem jönne létre oly minisztérium, mi történnék akkor?

- Ha megkiséreltek volna mindent, ami felségednek erejéből telik, most itt volna ideje, gondoskodni saját biztosságáról és családjának biztonlétéről.

- És menekülni, ugy-e azt akarja mondani?

- És a megbizható ezredekkel Metzbe, Nancyba, Strassbourgba, vagy valamely más erődbe vonulni vissza.

- A király arca örömtől ragyogott.

- Oh, tehát ezt tanácsolná? - kiáltotta. - Nos, ismer minden tisztet. Mondja meg, kinek adhatnám azt a veszedelmes megbizást, hogy kisérjen? Kinek védelmére bizhatnám magam?

- Oh, sire, nagy felelősséget venne magára az, aki most határozott neveket emlitene, - felelte Charny. - Annyira nem vagyok tájékozódva. Kérnem kell, hogy mentsen fel a válaszadás alól.

- Legyen nyugodt, gróf, - mondotta a király - már választottam, és éppen ahhoz akarom küldeni, akire választásom esett. Tehát ha nevet mondana, ezzel nem változtatná meg elhatározásomat. Csak eggyel többet ismernék meg hű szolgáim közül, kinek talán szintén találkoznék alkalom, hogy bizonyságot tegyen odaadásáról. Tehát beszéljen, melyik bátor és okos emberre bizná ön reá királyát?

- Sire, megnevezek egy embert, nem azért, mert barátom és rokonom, hanem mert az amerikai háboruban vitéz és belátó, amellett elszánt és nagyon erőslelkü parancsnokot ismertem meg benne. Bouillé márkira, Metz parancsnokára gondolok, reá minden aggódás nélkül bizhatja reá magát.

Lajos nem állhatta meg, hogy fel ne kiáltson örömében.

- Olvassa el, gróf, e levél cimzését, - mondotta - és meg fogja látni, hogy a jóságos gondviselés adta nekem azt a gondolatot, hogy önhöz forduljak.

Charny átvette a levelet a király kezéből és olvasta cimirását: »François Claude Amournak, Bouillé márkijának, Metz parancsnokának«.

Charny meghatottságtól könnyes szemmel nézett a királyra:

- Hogyan volna ezután titkom ön előtt, - folytatta XVI. Lajos. - Ha elkövetkezik az az óra, önre fogom bizni, - jól megértse, egyedül önre - a magam személyét, önre a királynét és gyermekeimet. Hallgassa meg tehát, mi az, amit ajánlanak nekem és amit én visszautasitok. Egy Favras nevü márki a menekülés részletes terveit terjesztette elém.

- Derék tiszt, kifogástalanul becsületes ember, - felelte Charny. - Zugolódás nélkül adná az életét, hogy beválthassa szavát. De sulyos viszonyok közt él, ez eszeveszett vállalkozásokba kergeti, és tartok tőle, hogy minden kitünő tulajdonságai mellett nem ő az az ember, aki alkalmas erre a feladatra.

- Az egésznek voltaképpeni lelke nem ő, hanem Monsieur, a provencei gróf. Ő, az öcsém készit elő mindent, ő akarja feláldozni magát és akar itt maradni, mikor én elutazom.

Charny megütközött.

- És miért nem akar ő királyi fensége elutazni felségeddel?

- Hazafiasságból, mint mondottam - hogy legyen mindjárt kéznél valaki, mikor a nép leteszi a megszökött királyt és kormányzót akar választani. De, kedves gróf, ezt elvégre tudja Párisban minden gyermek. Megirta nekem tegnap az ön öccse is. Turinban tárgyaltak már letételemről és kormányzó kinevezésről, tehát megértheti, hogy miért nem vehetem igénybe a márki ur szolgálatait.

- Sire, - mondotta Charny gróf és meghajolt - utazásom titokban maradjon?

- Csak utazásának célja, kedves gróf, - felelte XVI. Lajos. - Csak Bouillé márkinak szabad tudni róla. És mielőtt átadja neki ezt a levelet, vizsgálja meg érzületét. Mindent az ön kezébe teszek le. Tehát olvassa el most ön is, hogy mit irok neki.

Charny kibontotta az irást. »Márki ur, - igy szólt a levél - remélem, még meg van elégedve metzi parancsnoki állásával. Charny gróf ur, testőrségem hadnagya, átutazóban meg fogja kérdezni öntől, nem kivánja-e, hogy még többet is tegyek érdekében. Szivesen vagyok kész reá. Jóakaró királya XVI. Lajos«.

- Most pedig menjen, kedves gróf - folytatta a király. - Ha szükséges lesz igéreteket tenni a márkinak, korlátlan felhatalmazása van reá. Csak olyat nem szabad igérni, amit nem válthatok be.

Charny meghatottan csókolt kezet a királynak. Uralkodójának ez a bizalma többet ért neki minden gazdagságnál, és kegynél, melyben királya hatalmának teljes birtokában részesithette volna.