NEGYVENKILENCEDIK FEJEZET
Az ablak alatt

Az itt leirt ünnepség, melynek az volt célja, hogy egyes szövetkezések utján összeszövetkeztesse egymással Franciaország minden községét, csak előjátéka volt annak a nagy testvéri ünnepnek, melyet aztán 1790 julius 14-én tartottak meg.

A községek természetesen már e kisebb egyesülések alkalmával kijelölték a nagy testvériesülési ünnepre kiküldendő képviselőket, és természetes, hogy erre a célra a polgártársak jelöltje Billot és Pitou volt.

Aztán ujra megkezdődött a szokott hétköznapi élet. A tanyán minden istenadta reggel kinyitották a kaput; a cselédek kimentek a földekre, a barom a legelőre, és Billot normandiai lovának nyergébe ült, nézni, hogy rendben folyik-e minden a gazdaságban.

A viszonyokat nem ismerő ember azt hihette volna, hogy Billot csak a gazdaságával törődik; de aközben, hogy künn járt a lován, mindig arra figyelt, hogy nem kószál-e a tanya közelében egy ismeretlen alak, hogy nem váltanak-e titkos jeleket Katalin szobája és a közeli füzes bokrai közt, a földeken pedig élesen figyelte, nem lát-e itt vagy ott nagyuri lábnyomokat.

A leányával kedvesen bánt; de Katalin nem kételkedhetett, hogy még mindig bizalmatlan, és igazán nem is tudta, kivánja-e Izidor hazatértét, vagy ne.

Billot anyó most, hogy leánya meggyógyult, és férje osztogatja a parancsokat a tanyán, visszamerült szokott lomha egykedvüségébe. Pitou tovább is végezte szerelmi szolgálatait és az érkező leveleket pontosan rejtette az öreg füzfa odvába. Az utolsóelőtti levél a lyoni posta bélyegét viselte, az utolsó pedig már Párisból érkezett. Tehát a vicomte Párisban van s bizonyára nemsokára visszatér Boursonne kastélyába.

Egyszer, mikor tudta, hogy Billot künn jár a földeken, bement a tanyára és Katalin ablakához ment. Katalin a szobájában volt, meglátta és közeledett hozzá. Pitou azt mondotta, hogy csak azt akarta megtudni, hogyan érzi magát. Tőröket akar elhelyezni a Farkasréten, ahol a dusan termő kakukfü miatt a legkövérebb nyulak vannak. Ha majd fog egynéhányat, egy párat hoz neki is.

- Köszönöm a figyelmességedet, Pitou, - felelte Katalin, - még egyszer köszönöm, hogy mindig oly szépen elhoztad a leveleket. Most már nem terhellek vele; mert egyelőre nem kapok több levelet.

Pitou éppen mondani akarta, hogy gondolta már; de mégsem mondotta. Akarta látni, mennyire vonja bizalmába Katalin.

De az beérte azzal, amit mondott. Pedig Pitou ugy szerette volna tudni, hogy hazatér-e most már Charny Izidor ur a kastélyába.

Billot apó hazajött a földekről. Egyenesen a felé az ember felé tartott, kit Katalin ablaka előtt látott. Mikor Pitoura ismert benne, nyájasan köszöntötte a fiut, de a sötét kifejezés nem tünt el arcáról.

- Ebédre hivod magad hozzánk, Pitou? - kérdezte.

- Oh, dehogy, Billot apó, már azt még sem merném... de...

Az a pillantás, melyet Katalin reávetett, mintha felbátoritotta volna.

- De... no, mit akartál mondani? - kérdezte Billot.

- De ha meghiv, elfogadom.

- Akkor hát tarts velünk, - mondotta Billot, aztán leszállt a lováról és bement a házba. Pitou nyomon követte.

- Kész-e az ebéd? - kérdezte ott benn a paraszt.

- Kész bizony, apó, - felelte a ház asszonya.

- Akkor szaporán, még sok dolgom van ma délután.

Mikor asztalnál ültek, Billot megkérdezte a fiutól, hogy mi hozta a tanyára. Ange megmutatta a tőreit.

- Ahá, - kacagott Billot - ugy látszik, végeztél már az ottani vadászterületeddel és most itt akarod üzni tovább a mesterségedet.

- Azt hiszem, kissé békében kell hagynom Haramont körül a nyulakat, - mondotta Pitou. - Aztán meg... az itteniek izesebbek, mert itt sok hangát és kakukfüvet találnak a mezőn.

- Nézze az ember, - kiáltotta Billot - nem hittem volna, hogy oly nyalánk legény vagy.

- Oh, szó sincs róla, - felelte Pitou - megeszem én, amit elém tesznek, de egyszer már akarnék jó falatot szerezni Katalin kisasszonynak.

- No, jól teszed, - mondotta Billot, - láthatod, hogy még mindig étvágytalan.

- Csak éppen most ittam egy nagy bögre tejet, és kenyeret is ettem hozzá, apám, - felelte a leány.