NEGYVENKETTEDIK FEJEZET
Egy nemes ember

Tizenhárom nappal azután, hogy a király megjelent a nemzetgyülésben, a február 17-éről 18-ikára virradó éjjelen egy ember jelent meg a Châtelet-fogház kapujában és a rendőrminiszter által aláirt parancsot mutatott elő, mely meghatalmazza, hogy tanuk jelenléte nélkül beszéljen Favras márkival. A fogház kormányzója éppen szabadságon volt; felkeltették az alkormányzót; az valódinak találta a parancsot és utasitásba adta, hogy vezessék az idegent a márki börtönébe.

Mikor az ismeretlen egyedül volt a kulcsárral egy sötét folyosón, melyen átvitt utjok, megkérdezte vezetőjétől, hogy Louis kulcsár-é.

- Az vagyok, - felelte a kulcsár.

- Az amerikai páholy tagja ön? - kérdezte tovább az idegen.

- Az vagyok.

- Egy héttel ezelőtt titokzatos kéz hozta önt ide, hogy megtegyen valamit, amiről még nem tud semmit.

- Ugy van.

- Azt mondották, hogy várja be egy bizonyos ember utasitásait.

- Ugy van, a nagymester utasitásait.

- És miről fogja megismerni a nagymestert?

- Egy mellvértről, melyen három betü áll.

- Én vagyok az a bizonyos - itt van a három betü. - Az idegen szétvetette köpenyét és megmutatott egy vértet, melyen ezek a betük álltak: L. P. D.^[7]

- Nagymester, - mondotta a kulcsár, s meghajolt - állok parancsára.

- Nyissa ki nekem a márki börtönét és legyen készen, hogy engedelmeskedjék annak, amit mondok, - felelte az idegen.

A foglyot óvatosságból a föld alatt 20 láb mélyen levő börtönbe zárták, de társadalmi állására mégis tekintettel voltak annyiban, hogy ágyat, asztalt állitottak szobájába s ellátták tiszta fehérnemüvel, irószerrel. A márki oly mélyen aludt, hogy nem hallotta, mikor a két férfi belépett börtönébe. A kulcsár letette a lámpát az asztalra és kiment. Az ismeretlen egy pillanatig szomoru pillantással nézte az alvót, aztán vállára tette kezét és felébresztette.

A fogoly felriadt. Bizonyára azt várta, hogy rossz hirt mondanak neki.

- Legyen nyugodt, márki, jóbarát jön hozzá, - mondotta az idegen.

Favras reánézett éjszakai látogatójára, kiváncsi volt arra a jóbarátra, ki husz lábbal a föld alatt látogatja meg.

- Áh, - mondotta, felocsudva - Zannone báró.

- Az vagyok, márki.

Favras azt mondotta, hogy foglaljon helyet azon a zsámolyon, melyen könyvei és ruhadarabjai voltak.

- Üljön le, kérem, báró ur.

- Kedves márki, nem adhatok bőséges magyarázatot; nincs sok időnk vesztegetni való. Tudja, hogy holnap fognak itéletet mondani önről.

- Magam is hallottam már róla, - mondotta Favras.

- Ugyanazok előtt a birák előtt fog állni, kik felmentették Bezenval urat. Tudja, hogy ezt a felmentést az udvar közbenjárásának lehetett köszönni?

- Tudom, - felelte a márki nyugodtan.

- Valószinüleg azt reméli, hogy az udvar meg fogja tenni önért is azt, amit megtett Bezenval urért.

- Báró ur, - felelte a márki - azok az urak, kikkel a tudvalevő dologban érintkezésem volt, fogják tudni, mi a teendőjük és amit elhatároznak, helyeselni fogom.

- Akkor hát hallja: Monsieur a városházán kijelentette, hogy csak egész felületesen ismeri önt 1772-ből; ez idő óta egyáltalában nem látta önt soha.

Favras helyeslően bólintott.

- A király hallani sem akar többé a szökésről. Megjelent a nemzetgyülésen és esküt tett az alkotmányra.

- Favras mosolygott.

- Kétségbe vonja? - kérdezte Zannone.

- Ki mondja? - felelte Favras.

- Ebből mindenesetre láthatja, hogy nem számithat sem Monsieur, sem a király támogatására.

- Ne térnénk végre a dologra, báró? - kérdezte Favras.

- Holnap meg kell jelennie birái előtt.

- Egyszer már mondotta.

- El fogják itélni.

- Feltehető.

- Még pedig halálra.

- Valószinünek látszik.

- De nem tudja, milyen halálra! - kiáltotta a báró türelmetlenül.

- Amennyire tudom, csak egy halál van.

- De meghalni különböző módokon lehet, különböző módokon lehet embert kivégezni. Akasztófán, kerékbetörve, hóhérbárddal. Az ön számára az akasztófát fogják választani.

- Az akasztófát? - kérdezte Favras s a hangja most először remegett kissé.

- Ugy van, a nemzetgyülés kimondotta mindenkinek a törvény előtt való egyenlőségét. Ennek következtében a nemesekkel ép ugy kell elbánni, mint a nép gyermekeivel. Fel fogják önt kötni, márki ur.

- Báró, - felelte Favras megint teljes nyugalommal - csak ezeket a kellemes dolgokat akarja közölni velem, vagy valami jobb cél hozta ide?

- Meg akartam mondani önnek, hogy elő van készitve minden, hogy megszökhessék. Ha akarja, tiz perc alatt szabad lehet és huszonnégy óra alatt tul lehet az ország határán.

Favras néhány percig gondolkozott, de nem árulta el a legcsekélyebb meglepetést sem.

- A királytól származik ez az ajánlat, vagy pedig a király öccsétől?

- Nem, márki, hanem tőlem.

Favras a báróra nézett.

- Öntől? - kérdezte. - Miért törődik sorsommal? Hiszen alig látott kétszer.

- Nem szükséges, gyakran látni valakit, hogy az ember megismerje, márki, - felelte Zannone. - Ritka az igaz nemesember, szeretném megmenteni az emberiség számára ez emberek egyikét.

- Nincs reá más oka is?

- De van. Kölcsönügyletet kötöttem önnel s igy bizonyos mértékben magam is oka vagyok a szerencsétlenségének.

Favras mosolygott.

- Nyugodtan alhatik, én felmentem, - felelte.

- Hogyan? Tehát nem akar megszökni? - kérdezte csodálkozva a báró. A márki kezét nyujtotta neki.

- Szivemből köszönöm önnek feleségem és gyermekeim nevében, de nem akarok szökni.

Zannone ugy nézett reá, mintha kétségbe vonná, hogy helyén van az esze.

- Nem érti meg, báró, - mondotta a márki - hogy miért akarom én elszenvedni a halált, bármely formában vár reám? Megmondom. Királypárti vagyok, de nem azok közül való, kik nem mernek szint vallani és elköltöznek az országból. Az én királypártiságom nem ravasz számitás, hanem mélyen gyökerező meggyőződés, hit, vallás; a király az én szememben Isten helyettese. Ha megszököm, a nép azt hiszi, hogy a király vagy Monsieur segitett a szökésben. Nagy kárt okoznék nekik, ha megszökném. Báró ur, a vallások elpusztulnak, ha nincsenek vértanuik. Én meg fogok halni a hitemért. És minél szégyenteljesebb lesz a halál, annál eredményesebb lesz az áldozat. Krisztus a keresztfán halt meg két lator között.

- Márki ur, helyeselném, amit mond, ha halálával ugyanazt tudná megtenni a királyságért, amit az Üdvözitő halála a világért tett. De a királyok büneit nem lehet jóvátenni egy nemesember vérével.

- Isten kezében van az, - felelte Favras. - Az állhatatlanságnak és hűtlenségnek ebben a korszakában azt a vigasztaló tudatot fogom siromba vinni, hogy lelkiismeretesen teljesitettem kötelességemet.

- Ellenkezőleg, márki ur, - mondotta Zannone - azzal a tudattal fog megválni az élettől, hogy hiába halt meg.

- A katona, ki nem menekül el, hanem dacol a tulerővel, szintén tudja, hogy halálával nem használ semmit, de meghal, mert belátja, hogy becstelenség volna, megfutnia.

Zannone elővette az óráját. - Van még egy óra időnk, - mondotta. - Leülök ehhez az asztalhoz és várok fél óráig. Aközben gondolja meg.

- Jó éjszakát, báró ur, - felelte a márki s a másik oldalára fordult. A bankár azt hitte, azért teszi, mert háboritatlanul akar gondolkozni, de mikor a fél óra letelt s az ágyhoz lépett, látta, hogy Favras mélyen alszik.

- Még sem teszek le róla, - mondotta magában Zannone - talán még remél, s ha kimondották az itéletet, akkor...

Kezébe véve a tollat és a következőket irta egy papirlapra: »Majd ha kimondották az itéletet, nem kételkedik többé, hogy a király és Monsieur elejtették. Ha akkor aztán jobbat gondol, elég lesz hivnia Louis kulcsárt s megmondani neki, hogy elhatározta magát a szökésre. Még akkor is találkozik mód a megmentésére. Nincs késő a megmentésére akkor sem, mikor már viszik az akasztófához, elég, hangosan mondania: »Akarom, hogy mentsenek meg«, és megmentik«.

Kiment a börtönből. Künn a kulcsár a parancsait kérte.

- A fogházban maradni és megtenni mindent, amit Favras márki kiván, - felelte Cagliostro.

A kulcsár átvette kezéből a lámpát és tiszteletteljesen ment előtte, a szolga módjára, ki urának világit.