4. FEJEZET
ZSÁKUTCÁK

– Hát, ez kurva rossz hír – jelentette ki Maik Kehn.

A Vár a Mennyország temető igazgatója érezte, hogy minden szín kifut az arcából. Torka elszorult, kényelmetlenül nyelt egyet.

– Maik-jen, természetesen gondoskodunk az újratemetésről, acélkoporsóban. A maradványokat, úgy tűnik, nem zargatták, csak a…

– Nem a holttest érdekelte őket – morgott Maik. – Megkapták, amit akartak. – Nem a meggyilkolt gondnok keltett gyanút, hanem a fekete szemeteszsák, amit mellette találtak, benne két piszkos, a temetői személyzet egyenruhájához tartozó inggel és sapkával. Emiatt vették szemügyre az utolsó sírt, amit a gondnok kiásott – Kaul Seningtunét –, és így fedezték fel a lazán visszapakolt földet és mögötte Kaul Lan megrongált koporsóját.

– Duplázza meg az őrséget – utasította Maik az igazgatót –, és senkinek ne beszéljen erről! Megértette?

A férfi hevesen bólogatott. A Szarv nem érezte szükségét, hogy tovább fenyegesse; a temető vezetősége minden bizonnyal egyébként sem akarná, hogy híre menjen annak, hogy sírrablók jutottak be az egyik alkalmazott megvesztegetésével. Az igazgató már most idegesen ráncigálta a fülcimpáját, talán a balszerencse távol tartása végett, talán azért, mert azon tűnődött, levágja-e a fülét, hogy elküldhesse Kaul Hilónak, és ezzel elejét vegye a Pillér durvább reakciójának. Kehn magában megjegyezte, hogy a klánnak is meg kell erősítenie az őrséget az Özvegyek parkjában, majd elintézett két telefonhívást.

Először a barátnőjét hívta fel, hogy szóljon neki, ma nem találkozhatnak, mert a klán ügyei lefoglalják. Lina higgadtan fogadta a hírt. Kedves, gyakorlatias nő volt, gyönyörű a maga egyszerű módján, testes és gömbölyded, pont ahogyan Kehn szerette, és, ami a legfontosabb: nem volt Zöldcsont. Az, hogy a Nincs Csúcs Szarva lett, Kehn ébren töltött idejének nagy részét kitöltötte; nem akart a hálószobában is jádét látni. Látta, milyen véget érnek Tar kapcsolatai. Kehn a húgának, Wennek köszönhetően ismerte meg Linát, aki a Janlooni Városi Egyetemen tanított, és nagy családból származott: megvolt a saját élete, a karrierje, a barátai, a kis unokahúgai és unokaöccsei, akik lefoglalták, így nem neheztelt nagyon, amiért a Szarvnál mindig a klán állt az első helyen.

– De a nagymamám nyolcvanadik születésnapjára el tudsz jönni ötödnapon, ugye? – kérdezte Lina a telefonban. – A szüleim nagyra értékelnék, ha eljönne hozzánk a Szarv.

Kehn néha szórakoztatónak találta, hogy az emberek most már mindenféle eseményre meghívták, és jelenlétét úgy vették, mint ami a klán kegyét és saját, magas társadalmi helyzetüket jelzi. Gyerekkorában alig hívták meg bárhová is, senki nem akart kapcsolatba kerülni a rossz hírű Maik névvel. A Maik család felemelkedése amolyan tündérmesének számított a Nincs Csúcson belül; csodálatot, féltékenységet és rengeteg társadalmi kötelezettséget hozott magával.

– Lehet – mondta, nem ígérve semmit.

Másodjára a testvérét hívta fel.

Tar hosszasan, vadul káromkodott, majd azt mondta:

– Jobb, ha együtt mondjuk meg neki.

Kehn egyetértett vele; már most azon járt az esze, hogyan adja tudtára főnökének a rossz hírt. Hilo-jen elvárta, hogy azonnal értesítsék a fontos eseményekről, azt azonban nem szerette, ha úgy közlik vele a problémákat, hogy nem hallhatja azonnal azt is, milyen lépéseket tettek a megoldásukra. Ilyenkor fennállt a veszély, hogy ő maga lép közbe, hogy intézkedjen. Kehn értékelte ugyan, hogy a Pillér továbbra is részt vesz a klán katonai tevékenységében, ugyanakkor tudta, hogy lehetetlen lesz megőriznie a tekintélyét Szarvként, ha a saját Öklei is egyből Hilo-jenhez fordulnak, ahogyan megszokták. Az elmúlt évben Kehn egyre inkább törekedett arra, hogy ahol csak lehet, távol tartsa a Pillért a Szarv munkakörétől.

Így aztán amikor még aznap délután beszélt Hilóval, igyekezett jó hírekkel kezdeni a beszélgetést.

– Minden friss Ujjnak kijelöltem a helyét, akiket idén kaptunk az Akadémiáról – mondta. – Legnagyobb részüket a Kikötőnegyedbe és a Hónaljba küldtem, ahol nagyobb a valószínűsége, hogy a Hegy próbálkozik valamivel, meg Junkóba és a Kohóba, ahol elszabadult a csempészet és a csillámkereskedelem. Előléptetésekről is döntöttem, a tavaly felvett, nagy létszámú akadémiai évfolyamnak úgy a fele harmad- vagy másodrangra emelkedett.

Hilo bólintott és érdeklődött a részletekről, de egyszer sem mosolyodott el. A Pillér mogorva volt Kaul Sen temetése óta. Lehet, hogy az öregember halála jobban megrázta, mint mutatta, de az is lehet, hogy Kehn azzal, hogy az Akadémián végzetteket említette, ifjú unokatestvérét juttatta Hilo eszébe, Andent, akit el kellett küldenie.

Miután váltottak pár szót az üzletről, Kehn és Tar tekintete találkozott. Tar intett a pincérnek, hogy töltse újra vizespoharaikat. Hilo megette az utolsó ropogós tintahalgombócot a tányérjáról, aztán türelmetlen pillantást vetett a Maik fivérekre.

– Ne viselkedjetek már úgy, mint az ideges iskolás lányok, bökjétek ki! Mit nem mondtatok el?

Kehn elmondta, hogy a Kaul család sírhelyét kirabolták. Általában képes volt rá, hogy nyugodtan, tárgyilagosan számoljon be mindenről, így jobb volt, ha ő beszél, nem Tar, még ha végül az ő dolga is lesz intézkedni az ügyben. Miközben Kehn beszélt, Hilo nyugtalanítóan mozdulatlan és csendes lett. A Duplán Szerencsés étterem egyik szeparéjában ültek elsőnap délutánján, így nem volt körülöttük senki, aki kihallgathatta volna őket, de Kehn nem bírta megállni, hogy ne nézzen körül a helyiségben. Ha voltak még az étteremben Zöldcsontok, most Érzékelhették, hogy a Pillér jádeaurája úgy lángol fel, mint amikor olajat öntenek a tűzre.

– Őröket állítottam az Özvegyek parkjába – mondta Kehn. – Beszélünk mindenkivel, aki ismerte a halott temetőgondnokot, és értesítjük a kémhálózatunkat is. Részleteket nem árulunk el, de szólunk, hogy tartsák nyitva a szemüket. Lehet, hogy a Hegyben valaki magának követelte Lan-jen jádéját.

– Nem hiszem, hogy a Hegy volt az – szólt közbe Tar. – Melyik Zöldcsont süllyedne ilyen mélyre? És melyikük lenne olyan gondatlan, hogy otthagy egy holttestet és pár levetett álruhát mindenki szeme előtt? – Felmarkolt pár pörkölt mogyorót az asztal közepén lévő tálkából. – Ha a Hegy újra provokálni akarna minket, ezer más módjuk lenne rá. Ayt ravasz némber, Nauról pedig semmit nem tudunk, de egyikük sem nyúlna egy halott jádéjához.

A Pillér nem szólt, nem is mozdult. Kehn szólalt meg következőnek.

– Bárkik legyenek is a tolvajok, ha a feketepiacon próbálnak megszabadulni ennyi jádétól, arról tudni fogunk.

Hilo végül megszólalt. Hangja eleinte hátborzongatóan halk volt.

– Aki tudja, hogy Lant a zöldjével együtt temettük el, az mind a Kaul vagy a Maik nevet viseli. Kivéve azt a kutyabaszó szarházit, aki lesből megtámadta és megölte. Valami fizetett huligán lehetett, egy senki! – A Pillér már ordított. Az asztalra csapott, a tányérok megcsörrentek. Hilo aurája olyan erőszakos vadsággal kavargott, hogy a Maik fivéreknek le kellett küzdeniük a késztetést, hogy elhátráljanak az asztaltól. – Azt hittük, rég eltűnt a városból, vagy hogy a Hegy már megölte, de még él. És nála van Lan jádéja!

A Maik fivérek hallgattak. Tar nem akart a Pillér szemébe nézni. Hilo egy évvel ezelőtt a Pillérest bízta meg a feladattal, hogy keresse meg, ki maradt életben a Lan meggyilkolásának helyszínén talált gépfegyverek tulajdonosai közül. Tar majdnem minden feladatot teljesített, amit Hilo rábízott, könyörtelenül, tucatszámra kutatta fel a Hegy besúgóit és jádét viselő bűnözőit a Nincs Csúcs területén, de a klán igazságszolgáltatása ezt az egy gazfickót elkerülte.

– Emögött nem állhatott a Hegy. – Hilo tekintete sógoraira szegeződött. – De ők küldtek orgyilkost Lanra, és valakinek tudnia kell abban a klánban, ki volt a tolvaj. Nem számít, kin keresztül csináljátok, de találjátok meg a rohadékot. És ha megvan, azonnal szóljatok.

———

Maik Tar ismét a Pillértől kapott feladatnak szentelte minden figyelmét. Két Fullerton gépfegyvert találtak, de csak egy kamasz fiú holttestére bukkantak rá a mólónál Lan meggyilkolásának éjszakáján. Pár hónappal ezelőtt, rengeteg utánajárás után sikerült kiderítenie, hogy a halott fiatalember a Kikötőnegyedben székelő egyik rablóbandához tartozott, melynek vezére a Hegy egyik besúgója, Mudt Jindonon volt. Úgy vélte, az életben maradt orgyilkos jó eséllyel ugyanennek a bandának a tagja lehetett. A gond az volt, hogy Mudt Jin meghalt, Tar tavaly ölte meg.

Mudt Jint azonban a Hegy valamelyik tagja látta el jádéval, csillámmal és mindazzal az információval, amire szüksége volt ahhoz, hogy sikerrel vezesse bűnszervezetét a Nincs Csúcs területén. Mudt a halála előtt leírt Tarnak egy meg nem nevezett Zöldcsontot, aki Gont Asch számtalan alárendeltjének valamelyike lehetett. Tar most egyikükhöz sem tudott volna könnyedén eljutni, de mivel Hilo-jen ragaszkodott hozzá, ismét elindult ezen a nyomon. Hilo két újabb embert rendelt mellé, így négy Ujj felelt közvetlenül neki, fivérének köszönhetően pedig a Nincs Csúcs szélesebb kémhálózatára is támaszkodhatott. Ezeket mind bevetette célja elérése érdekében.

Tar eleinte kétkedve fogadta, hogy eltávolították a klánnak a Szarv irányította részéről, mostanra azonban tetszett neki új helyzete. Pilléresként munkája egy része rutinszerű irodai munka volt, a többi azonban érzékeny és létfontosságú feladat a klán életében. Tar örült, hogy nem bátyja munkáját kapta, és nem klántagok százait kellett irányítania úgy, hogy sosem képes Hilo-jen méltó utódává válni. Ez a szerep sokkal jobban illett hozzá. Nem kellett a klán hierarchiájának rétegeivel törődnie, nem kellett a Lámpásokkal vagy a köznéppel foglalkoznia; kizárólagosan a Pillérnek felelt, aki egyértelműen megbízott benne.

Nem volt egyszerű feladat, amit kapott: támadjon meg egy ellenséges Zöldcsontot a saját területén, és ráadásul élve fogja el. Tar a legapróbb részletekig megtervezte a hadműveletet. Célpontja a Hegy egyik alacsonyabb rangú Ujja volt, Seko, akinek idős anyja a Köznép negyedben élt. Seko negyednap kora reggel hamis telefonhívást kapott, melyben értesítették, hogy anyja összeesett a járdán, mikor bevásárolni ment, és a Templomnegyedben álló Janlooni Közkórházba vitték. Seko azonnal odasietett.

A Kis Pörölyből a Hónaljba vezető út egyik kereszteződésénél felújítási munkálatok miatt emelt úttorlasz tartóztatta fel. Két kocsi hajtott autója mögé, elállva a menekülés útját. Ha kicsit kevésbé tereli el a figyelmét az anyja miatti aggodalom, Érzékelhette volna támadói közeledését, így azonban meg tudták lepni. Az első autóban ülő fegyveresek golyókkal szórták meg autója kerekeit, és kilőtték a hátsó szélvédőjét. Seko feldühödött kiáltással rontott ki a kocsiból, az úttorlasz felé rohant, és Könnyedséget alkalmazott, hogy átjusson rajta, de Tar számított erre, ezért előre odaállította a Nincs Csúcs két, Elhárításban legtehetségesebb Zöldcsontját. Együttes erővel elindított hullámuk a levegőben kapta el Sekót, és úgy vetette testét az aszfaltra, mintha csak rongybaba lett volna. Az Ököl döbbenten feküdt, minden erejét elvette, hogy Acéloznia kellett magát a becsapódás ellen. Esélye sem volt elővenni fegyverét a kocsi kesztyűtartójából, és holdpengéje sem volt nála, csak jádemarkolatú karomkése. Mielőtt előránthatta volna, Tar emberei Erejükkel a földre szögezték, és kitépték kezéből a kést. Kezét-lábát megkötözték, száját betömték, majd az egyik kocsi csomagtartójába dobták az Öklöt.

Tarnak tetszett, hogy ilyen simán ment az ügy. Alig öt percbe telt elrabolni a férfit. Kehn járőrei gondoskodtak róla, hogy senki ne legyen a sugárúton, így senki tulajdonában nem esett kár, és egyetlen civil sem sérült meg; az útlezárás okozta kellemetlenséget leszámítva semmi bajuk nem esett. A janlooniak hozzá voltak szokva, hogy időnként fellángol az erőszak a klánok között, ám az utcákon tavaly zajló heves háború a végsőkig próbára tette a türelmüket. A Pillér nem akarta, hogy szükségtelenül olyan eseményre kerüljön sor, ami még inkább a Nincs Csúcs ellen fordítja a népet.

Tar kísértést érzett, hogy megálljon egy telefonfülkénél és felhívja Hilo-jent a jó hírrel, de aztán úgy döntött, korai lenne. Inkább vár, amíg több információt közölhet. Emellett sietnie kellett, hogy megelőzze a reggeli csúcsforgalmat, mielőtt istenigazában beindul; az utcák már most kezdtek megtelni a futárszolgálatok kerékpárjaival és teherautóival. Kisebb utakon át indult el Junko városrész mélyére. A kocsi hátuljából csapkodások és huppanások elfojtott zaját hallotta, de nem aggódott; a csomagtartót annyi acéllal erősítették meg, hogy egy Sekónál kétszer több jádéval rendelkező ember Ereje is csak arra lett volna elég, hogy behorpassza. A zajok rövid idő múltán meg is szűntek, Tar innentől csak a férfi riadt szívverését és kétségbeesésének áthatóan durva szerkezetét Érzékelte.

Foglyukat egy régi szórakozóhelyre vitték, ami ötven éve eredetileg légoltalmi óvóhelynek épült, most azonban hónapok óta üresen állt; azt tervezték, lebontják, és helyére lakóépületet emelnek. Seko csuklóját lánccal kötötték össze, majd a mennyezeti tartógerendáról lógó kötélhez erősítették. A feje fölé emelt karral lógatták fel, bakancsának orra alig érte a padlót. Tar szemügyre vette foglyát. Seko sötét ruházatot viselt, fülében jáde fülbevalót, orrában jádegyűrűt, arrogáns arcán rövid, elegánsan nyírt kecskeszakállat. Ajka még ebben a szorult helyzetében is örömtelen vigyorra húzódott.

– Szóval te vagy Maik Tar – jelentette ki Seko. – Kaul Hilo vadászkopója.

Seko arcáról eltűnt a vigyor, mikor Tar kitépte orrából a jádegyűrűt, füléből a fülbevalót. Az Ököl felordított a fájdalomtól. Tar intett embereinek, hogy álljanak az ajtóhoz, majd eltörte a két legrövidebb bordát Seko mellkasának két oldalán.

– Ha hallottál már rólam, akkor azt is tudod, hogy ez még csak a kezdet.

– Hol van az anyám? – nyögte Seko egészen más hangon. – Jól van?

– Persze – mondta Tar. – Alighanem épp hazafelé tart a boltból. Minek nézel minket, állatoknak? A Nincs Csúcs klánban nem szegjük meg az aishót. Mi nem használunk jáde nélkülieket bábként vagy eszközként. – Seko lába elé köpött. – Ügyes vagy, hogy senkinek nem mondtad el a neved, és eltüntetted a nyomaidat a Nincs Csúcs területén, így beletelt némi időbe, hogy utolérjelek. Mostanra a legtöbb kis patkányodat megtaláltam, a többit azonban segíteni fogsz megtalálni.

– Bármit is mondok, úgyis megölsz – mutatott rá Seko.

Tar vállat vont.

– Igaz, de nem akarnál inkább gyorsan meghalni, hogy anyád ne szenvedjen miattad? Ugye, nem akarsz napokig lógni itt, mindezt jádeelvonással tetézve? Nem szívesen látnék ilyesmit. Te nem olyan vagy, mint a csillámfüggők, akiket pórázon tartottál; te a Hegy egyik Zöldcsontja vagy, és tartod magad valamennyire, nem igaz?

Seko lehajtotta a fejét kificamodott vállai közé. Bólintott.

– Remek, akkor értjük egymást, te kis köcsög. – Tar tenyerében forgatta Seko jádéját. – Elmondom, mi a helyzet. A Hegy még nem számolt el Kaul Lan halálával. Valaki beszélt két orgyilkosnak a szokásairól, majd ellátta őket Fullerton gépfegyverrel, és odaküldte őket az Isteni Orgonához. Alaposan körbekérdezősködtem, és úgy vélem, te voltál az.

Seko egy pillanattal később ismét bólintott, anélkül hogy felemelte volna a fejét. Tar nem mutatta ki izgatottságát. Folytatta.

– A kémednek, Mudt Jinnek dolgoztak, igaz?

– Két utcagyerek volt, akik teherautókat raboltak ki flancos táskákért, pénztárcákért meg egyéb szarokért – mondta Seko. – Két, jádelázban égő kölyök. Nem tartottuk őket semmire.

– Hogy hívták őket?

– Honnan a picsából tudjam? – kérdezte Seko. – Nem emlékszem a nevükre.

Tar nem ezt a választ akarta hallani. Volt egy rossz előérzete, hogy Seko igazat mond, de azért eltörte még két bordáját.

– Jobb, ha ennél többet mondasz, te kecskebaszó rohadék. Vagy meggondolom magam, és mégsem egy darabban küldelek az istenek elé.

Seko ernyedten lógott, felületesen lélegzett bénult száján át, és rángatózott egy keveset a kötélen. Tar otthagyta és kiment, hagyott neki némi időt egyedül a sötétben, hogy megerőltesse a memóriáját. Néha az embereknek jobban működött az emlékezete, ha hagyták őket hosszasan tűnődni.

Odakint, mivel még nem reggelizett, elment az utca sarkán álló pékségig, ahol vett egy zacskónyi kerek mogyorókrémes süteményt és egy doboz édesített tejet. Junko főleg ipari negyed volt, csupa tégla és szürke beton, nem valami vonzó városrész, de a Nincs Csúcs erősen tartotta; az üzletek ajtaja fölött vagy kirakatában fehér lámpások lógtak, a járókelők pedig tiszteletteljesen hajoltak meg, mikor meglátták a jádét Tar ujjain és nyakában. Tar visszatért az épületbe, és megosztotta az ételt Dounnal és Tyinnel, két Ujjával. A Pilléres hagyományosan adminisztratív szerepet töltött be a klánban, nem parancsolt Öklöknek vagy Ujjaknak, a háború idejére azonban Kaul Hilo változtatásokat eszközölt a pozíción. Tar és emberei lettek a felelősek azért, hogy felkutassák és kiiktassák az ellenséges ügynököket a Nincs Csúcs területén, és Hilo ezt a kis csapatot hívta, ha olyan különleges feladatokat kellett elvégezni, amelyek egyébiránt a Szarvnak jelentettek volna pluszterhet. Hogy minél kevésbé lehessen összetéveszteni őket Kehn szervezetével, Tar javasolni akarta, hogy embereit Ujjak helyett valami másnak hívják, de még nem volt biztos benne, minek.

Épp a sütemény utolsó morzsáit rázta a tenyerébe, mikor Érzékelése hirtelen tudatára ébredt valami élesnek és rossznak. Tar megfeszült, riadtan pásztázott körbe minden irányban, míg rá nem ébredt, hogy amit érzett, az épület belsejéből jön: lüktető szívverés, vakító fájdalom, rémület és diadal robbanása. Tar kitárta a fémajtót, és döbbenten látta, hogy Seko teste rázkódik, köpköd, nyakából ömlik a vér fekete ingére. Tar előkapta karomkését és elvágta a kötelet, ami a férfit tartotta. Seko üres zsákként roskadt össze, szája ösztönösen levegőért kapkodott, de szemében megvetés ragyogott. Tar fölé hajolt és átkozódott. Érezte, hogy a fogolyból rohamos sebességgel áramlik el az életerő. Megpróbálta megállítani, saját energiáját a sebek elzárására fordította, de Irányításban sosem volt túl tehetséges, és Seko pár pillanat múlva már halott volt. Vértől mocskos, még mindig megláncolt kezében kis, lapos pengét szorongatott.

Tar túl későn ébredt rá, hol hibázott. Karomkésétől és jádéjától megfosztotta ugyan a férfit, és azt hitte, ezzel tehetetlenné vált, a Hegy Ökle azonban az erő és akarat eltökélt összpontosításával képes volt felemelni lábát a kezéhez, hogy kihúzza a bakancsában rejtegetett apró pengét. Ezután feljebb húzta testét a láncain, és elvágta a saját torkát.

Tar tomboló haraggal rúgott bele a holttestbe, majd megtaposta. Mikor megnyugodott, nem tagadhatta, hogy elismerést érez Seko iránt. Hogy egy jádéját vesztett harcos még így is képes volt kicselezni ellenségeit, és saját feltételei szerint meghalni… Seko anyja büszke lehet rá, amiért a fia ennyire zöld volt.

Ez azonban semmit nem változtatott azon, hogy Tarnak most legnagyobb szégyenére, frusztrációval telten el kellett ismernie, hogy zsákutcába jutott az életben maradt orgyilkos és az eltűnt jáde utáni nyomozást illetően.

Kehn szokásához híven nagyobb belenyugvással és hidegvérrel fogadta a helyzetet.

– Elég, ha várunk, amíg ismét fel nem bukkan – mondta a telefonban. – Úgy tűnik, egy meggondolatlan kölyökkel állunk szemben, aki istentelen sok lopott jádéval rendelkezik. Akinek ennyi jádéja van, az nem marad sokáig észrevétlen.

Tar jobban érezte magát bátyja józan álláspontjától, de csak kis időre. Az ezt követő héten a Hegy átlopózott a határon a Lándzsahegy negyedből, és bosszút állt Sekóért. A támadás során Kehn egyik embere meghalt, Tyin pedig két hétre kórházba került. Mivel a lövöldözés megrongálta egy üzlet kirakatát, és a széles ívű Elhárítások miatt két civil is megsérült, az incidens az újságok címlapján kötött ki. A főcím – Nem tudni, mikor lesz vége a klánháború erőszakos eseményeinek – alatt a fénykép a Nincs Csúcs halott Zöldcsontját mutatta vértócsában, a Jollo Plus egyik üzletének betört kirakata előtt.