36. FEJEZET
AMIT ÉRDEMELSZ

Bero és Mudt a padlón ültek Bero lakásában. Iszogattak, és az Irányítást gyakorolták két patkányon, amelyeket Mudt egy műanyag vödörből készített csapdába csalt az épület mögötti sikátorban.

– Azt mondom, tanuljuk meg, hogyan gyárthatunk saját magunk csillámot – mondta Bero. – Akkor azt adhatjuk el, a jó minőségűt pedig megtarthatnánk magunknak.

– Persze, keke. – Mudt kinyitott egy üveget, és nagyot kortyolt belőle. – Van laborod, ahol tudsz vegyi anyagokat szintetizálni?

– Mi nem a kibaszott espeni hadsereg vagyunk – mordult fel Bero. – Ha tudsz szerezni szirupot, akkor elő tudsz állítani utcai csillámot.

Az SN1 fő alkotóelemét kisebb mennyiségben meg lehetett találni egyes növényi alapú szerekben, amelyeket már az ősi idők óta használtak gyógyszerként. Ha valaki el tudta lopni vagy ki tudta csempészni a receptköteles gyógyszert egy kórházból vagy gyógyszertárból, megtehette, hogy „szirupot” desztillál belőle, és ipari vegyszerekkel felerősíti a hatásfokát.

Bero a földön fekvő vödör felé emelte a kezét. Ha lehunyta a szemét, tisztábban Érzékelte a patkányokat; mintha lüktető, forró energiamezők lettek volna. Megpróbálta vizualizálni jádeenergiáját, elképzelte, ahogy kiterjeszti teste határain túlra, mintha egy éles fegyvert tartana a kezében, aztán két ujjával előrebökve Irányítást alkalmazott az egyik rágcsálóval szemben. Az állat kábultan az oldalára bukott, lába megrándult a fájdalomtól, de nem pusztult el.

– Francba – mondta Bero.

Mudt a kezébe nyomta a sörösüveget.

– A többi a tiéd.

– Azt hittem, szereted.

– Már nem. Olcsó ygutan szar. – Mudt a vödörbe dugta a kezét, arca eltorzult, szinte dühösnek tűnt a koncentrálástól, miközben megérintette a másik patkányt. Az állat ugrott egyet, megtántorodott, körbefordult, és holtan dőlt el. Bero a homlokát ráncolta, és kiitta a maradék sört. Mióta jobb Mudt az Irányításban, mint ő? Gyakorolt volna?

Bero elismerte, hogy az elmúlt három hónapban más tennivalójuk nem nagyon volt. Soradiyónak színét sem látták, nem is hallottak felőle. A hálátlan barukan birkabaszó dobta őket, valószínűleg Mónak és Garnélának adja a melókat. Ami azt jelentette, hogy Berónak ismét el kellett gondolkodnia azon, mivel növelheti bevételét.

– Már vannak visszatérő ügyfeleim, akik tőlem vásárolnak – folytatta korábbi témáját. – Csak saját bevételi forrást kell szereznünk. – Keze fejével megtörölte izzadt homlokát. Az évszak utolsó tájfunja csillapította a nyár elhúzódó hőségét, de az áramot is tönkretette Bero épületében, így a ventilátorok nem működtek.

– A vásárlóidnak nem az a gyenge szar kell, amit lefolyótisztítóval főzöl, és amitől megvakulnak – jelentette ki Mudt. – Minőségi csillámért jönnek. – Bero felé fordult, apró szemében halálos ridegség ült. – Azért a csillámért, amit apám raktárából loptál, miután meghalt.

Bero a fiúra bámult. Részeg. Mudt tekintete azonban szilárdan állta az övét, arca a haragtól vörösödött ki, nem az italtól. Bero felmordult, hangjában fenyegetés sejlett.

– Tolvajnak neveztél?

Közhelyes, hencegő szavak voltak – ilyesmik miatt szoktak kitörni a kocsmai verekedések –, Mudt pedig csak nevetett rajtuk, furán magas hangú vihogással.

– Nagyon vicces, keke. Tényleg tolvajok vagyunk, elfelejtetted volna? A legalantasabbak legalantasabbjai. – Hangjában furcsa él tűnt fel. – Te viszont… te valami más vagy. Apám munkát adott neked, jó fizetést, aztán, amikor mindenki a nyomodban volt, hogy megöljön, megmentette az életed. Te pedig elvetted a csillámját magadnak, eladtad, és egész idő alatt úgy tettél, mintha segíteni akarnál nekem bosszút állni, de nem tetted. Csak azért tartottál a közeledben, mert hasznodra voltam, de sosem állt szándékodban meghálálni, amit apám tett érted. Senkiért nem vállalsz kockázatot, csak saját magadért. Van jádéd, de nem tudod, mihez kezdj vele, mert semmi nincs, amiért élhetnél. Lehet, hogy tolvaj vagyok, de nekem legalább megvannak az okaim. Neked semmid nincs. Semmi vagy.

Ez volt a leghosszabb egybefüggő szöveg, amit Bero valaha is hallott a fiútól. Döbbenten meredt Mudtra, aztán kirobbant a haragja.

– Ki a fasznak képzeled te magad, hogy így beszélsz velem? Azt hiszed, szükségem van rád? Ha én nem lennék, neked még csak nem is lenne jádéd. Én terveltem ki, hogyan szerezzük meg Kaul jádéját, én juttattam be mindkettőnket a Patkánylyukba, én szereztem a jádegyűjtő melót; végig minden az én ötletem volt. Te vagy semmi, és még te mondod, hogy én vagyok az? Meg kellene…

Bero előrelendült, hogy elkapja Mudtot a torkánál fogva, a fiú azonban felugrott, és kicsusszant Bero kezei közül. Bero utánaindult, de hirtelen mintha meglódult volna lába alatt a talaj; megtántorodott, és a kanapéra dőlt. Hullámokban tört rá a szédülés, forgott a feje. Még nem ivott sokat, Mudtnál többet semmiképpen, Mudt pedig minden gond nélkül állt ott, érzéketlenül, ugyanakkor várakozásteljesen figyelve.

Bero hirtelen éleslátással rádöbbent, mi történt. Az üres sörösüvegre meredt, amit felrúgott a padlón. Eszébe jutott, hogy egyszer elmondta Mudtnak, hogyan torzult el az arca – sajnálattal, de némi büszkeséggel adta elő, hogy évekkel ezelőtt majdnem sikerült lelopnia a jádét egy részeg Zöldcsont testéről, miután belecsempészett valamit az italába.

– Rohadék! – Bero megpróbálta lerázni magáról a ráereszkedő tompultságot. Pislogott, átkozódott, és Mudt felé mászott, agyában gyilkos gondolatok kavarogtak. – Szarevő kis patkány!

Gyomra felkavarodott, beleit görcsös rángások kínozták. Megpróbált összpontosítani, vicsorogva összeszedte erejét, és gyenge Elhárításhullámot indított Mudt felé. A hullám szélesen terjedt, ledöntött egy lámpát az asztalról, és nagy csattanással a falnak vágta. Mudt még csak meg sem mozdult.

Bero a szőnyegen kúszott. Izzadt, a gyomrát markolászta, nyelve kilógott. A ráereszkedő ködön át látta, hogy Mudt közelebb jön és megáll felette, a kezében pedig tart valamit, amiről nem látta, micsoda, míg árulója le nem hajolt, és combon nem döfte. Mudt erősen Bero húsába nyomta a tűt, hogy vérébe lője a tripla adag koncentrált SN1-et. Eleget ahhoz, hogy a szíve begörcsöljön tőle. Eleget ahhoz, hogy megölje.

Bero megint megpróbálta Mudt sovány nyaka köré kulcsolni a kezét, a fiú azonban Erejével könnyedén lefejtette magáról ujjait. Ráült Bero mellkasára, leszorította a karját, és amikor Bero szeme kifordult, szája pedig hevesen rángatózni kezdett, levette a jáde gyöngysort Bero nyakából, és a sajátjába akasztotta. Az italában lévő méreg, a vérébe került, hatalmas mennyiségű csillám vagy jádéja elvesztése – Bero nem tudta volna megmondani, hogy a három közül melyik fosztotta meg leggyorsabban attól a képességétől, hogy megmozduljon, beszéljen, gondolkodjon.

Mudt felállt.

– Nem sajnállak – jelentette ki, de hangja tétovának tűnt, mintha azért mondaná, hogy meggyőzze magát. Egy hosszú pillanatig nézte Berót, majd határozottabban folytatta. – Ha az én helyemben lennél, ugyanezt tetted volna. Csak azt kapod, amit megérdemeltél.

Bero ujjai Mudt bokája után tapogatóztak. Mudt távolabb lépett, ahol már nem érte el, Bero pedig megfordult fektében, és utánavergődött a földön, mint hal a hajó fedélzetén. Hallotta, hogy Mudt távolodik, majd nyílik és csukódik a lakás ajtaja. Mudt elment, elvitte Bero jádéját, és otthagyta őt meghalni. Mudt! A mocskos kis kölyök, a senki, aki a Minden jó-ban dolgozott, és mindig olyan ostobának tűnt! Mudt öli meg, aki elvileg a gyengébb volt kettejük közül, aki a segédje kellett volna legyen, akiből az egyetlen olyan ember lett, akit Bero a barátjának hívhatott volna – az egész helyzet annyira ironikus volt, hogy Bero hirtelen mindent elsöprő késztetést érzett, hogy nevessen, ordítson, hogy betörje a fiú koponyáját.

A gyűlöletnek ezzel az utolsó fellobbanásával Bero a lakásajtóhoz kúszott, és nekidőlt. A laza zár engedett, ő pedig átesett a küszöbön – aztán úgy érezte, hátrafelé behúzzák egy nagyon hosszú, sötét alagútba.