28

VITALIJ JÓSLATA BEIGAZOLÓDOTT, utasai nem fogyasztottak vodkát. Feltankolt kerek négy litert, hogy feltöltse a készleteit, de utasai nem ittak, bár mind dohányoztak. Ez is csak megerõsítette a gyanúját velük kapcsolatban. Nem mintha számított volna. A pénzük ugyanolyan jó volt, mint bárki másé.

A helyiek körében strandként szolgáló, lágyan lejtõ fövenyes parton emelkedett ki kétéltûjével. A rámpát felhúzva hagyta, nehogy felmásszon egy medve a jármûre. Príma vadászterületek felé tartottak, bár a vadászszezon véget ért. Utasai hoztak ugyan lõfegyvert magukkal, nagy vadra azonban nem volt megfelelõ. Neki is megfordult már korábban a fejében, hogy lõ egyet saját célra. Szép dísze lenne a kormányfülkének, utasai biztosan megjegyeznék róla. De sosem talált rá idõt.

Utasai odakint a rakodótéren táboroztak le. Pakolt ki nekik néhány gumimatracot meg tábori széket. Ott ültek, füstöltek és sutyorogtak maguk között, vele egyáltalán nem foglalkoztak. Még harapnivalót is hoztak magukkal. Nem is rossz ötlet. Ványa nem éppen ínyenc szakács, fõként orosz katonai fejadagokat porciózik, melyre még Arhangelszkben tett szert egy hadtápos tiszttõl.

A tájon hátborzongató csend honolt. A repülõk túl magasan szálltak ahhoz, hogy hallani lehessen a zúgásukat, jelzõfényeiket ritkán és nehezen lehetett kivenni. Nagyon messze jártak a civilizációtól. Oroszország e zugában csak kalandorok és természetbúvárok tûntek fel hébe-hóba, meg a megélhetésért a tengerrel birkózó helyi halászok.

A gazdasági farvíz jelzõ a térségre már nagy bók volt. Semmit sem kezdhetett itt az ember az utolsókat rúgó orosz haditengerészeten kívül, az meg többnyire a mocsok, vagy a szerencsétlen matrózok életét követelõ katasztrófák eltakarításával foglalatoskodott.

De õt is ez hozta ide, jutott eszébe, és megtetszett neki. A friss levegõ, a fagyos tél, a hû oroszok ereiben csörgedezõ valami miatt õ különb volt más, alantasabb európai népeknél.

Az órájára pillantott. Ilyenkor korán kel a nap. Bõ öt óra múlva lerázza az utasait, még hagyja, hadd hörpintsék fel reggeli teájukat, és gyûrjék le vajas kenyerüket. Õ maga szalonnát hozott, de tojás nem volt mellé.

Reggel kimegy majd a tengerre, és figyeli a kereskedelmi hajókat. Meglepõ, mennyi jár-kel erre belõlük. Kifizetõdõbbek, mint kamionnal vagy vasúton jutni az új olajmezõkre és a jesszeji aranybányákhoz. Épp most építik a fõként amerikai olajtársaságok által pénzelt olajvezetékei, melyen Nyugat-Oroszországba szállítják majd az olajat. A helyiek csak „amerikai inváziónak” csúfolják.

Mára elég volt, gondolta. Húzott még egy utolsót a vodkából, és leheveredett a kormányfülkébe dobott matracra, hogy aludjon öt-hat órát.

Dallasban ugyan tüzetesebb vámvizsgálaton esett át, melyre neve és külseje miatt elõre figyelmeztették, ezt leszámítva azonban Shasif zökkenõmentesen váltott járatot. Az utasítást követve menettérti jegyet vett, és ennek megfelelõen poggyásza egy hét amerikai tartózkodásra elegendõ váltás ruhát tartalmazott. Bérelt autót, bejelentkezett szállodába, és alaposan felfegyverkezett brosúrákkal a helyi látnivalókról meg a környékbeli barátok e-mailjeivel. Feltételezte róluk, hogy valós személyek, amúgy meg valószínûtlennek tartotta, hogy ellenõrizzék õket a hatóságok.

Minden fontos részletre ügyelt, mégis idegtépõnek találta a vizsgálatot. Végül azonban eseménytelenül túljutott rajta. Intettek, hogy keljen át az ellenõrzõ ponton a kapun túlra.

Hét órával azután, hogy Torontóból elindult, délelõtt 10.45-kor leszállt a Los Angeles-i nemzetközi repülõtéren. Órája két órával kevesebbet mutatott, mert miközben átszelte az országot, gyakorlatilag visszautazott az idõben.

Miután ismét áthaladt a vámon, ez alkalommal a közlekedésbiztonsági hatóság repülõtéren szolgáló ügynökeinek még szúrósabb tekintetétõl követve, az autókölcsönzõ felé vette az irányt, és türelmesen kivárta a sorban a negyedórát. Tíz perccel késõbb már kelet felé robogott a Century sugárúton Dodge Intrepidjén. Mivel a jármûvet fedélzeti számítógéppel szerelték fel, begurult egy benzinkútra, beütötte a címet, majd visszasorolt a forgalomba, és követte a monitoron megjelenõ nyilakat.

Mire ráállt az északra tartó 405-ös útra, közeledett az ebédidõ, és megsûrûsödött a forgalom. Mire elérte a Santa Monicába vezetõ 10-es fõutat, a kocsisor harminc mérföld per órával vánszorgott. El sem tudta képzelni, hogy élhetnek ilyen helyen az emberek. Meg kell hagyni, gyönyörû a táj, de ez a nagy zaj és tülekedés... Hogyan képes így bárki meghallani isten halk szavát? Nem csoda, hogy Amerika morális válságba került.

A Santa Monicába tartó fõúton nagyobb sebességre kapcsolt, és tíz perc múlva elérte a csatlakozást a csendes-óceáni sztrádára. Újabb hetven mérfölddel késõbb, Topanga Beachen célba ért. Begördült a háromnegyedig telt parkolóba, keresett egy helyet a strandra vezetõ ösvényhez egészen közel, és leparkolt.

Kiszállt. Az óceán felõl élénk szél fújt, a távolban tengeri madarak vijjogtak. A dûnéken túl öt-hat szörfös lovagolta meg a hullámokat. Átvágott a parkolón, fel egy cserjék takarásában lévõ kis magaslatra, s onnan ki a mellékútra. Húsz méterrel alább az ösvényen magányos alak állt az óceánt bámulva. Arab származású volt. Shasif az órájára nézett. Pontosan érkezett. Odalépett a férfihoz.

– Elnézést – kezdte. – Az Orsó fogadót keresem. Azt hiszem, elvétettem.

A férfi megfordult. Szemét napszemüveg takarta.

– Igen – felelte. – Úgy száz méterrel. De ha halászlére vágyik, én a Gladstone-ba mennék. Drágább ugyan, viszont finomabb.

– Köszönöm.

Most, hogy ezt letudta, Shasifnak fogalma sem volt, mi mást mondhatna. Csak nyomja a kezébe a csomagot és távozzon? A férfi döntött helyette, kinyújtotta a kezét. Shasif elõhúzta zsebébõl a CD-tokot, és átadta a férfinak, akinek a kezén több sebhelyet fedezett fel.

Égésnyomok, gondolta Shasif.

– Marad egy darabig? – érdeklõdött a férfi.

– Igen. Három napot.

– Melyik szállodában?

– Az Ikerfában. Los Angelesben.

– Várjon a telefonja mellett. Lehet, hogy lesz még valami a maga számára. Szép munka volt. Ha érdekli, fontosabb szerepet is kaphat.

– Persze. Bármit elvállalok.

– Majd hívom.

Ezzel a férfi sarkon fordult, és megindult vissza az úton.