36

A FOCISTÁK SÖTÉTKÉK CITROENJÉT KÖVETVE átvágtak Söderhamn belvárosán és a keleti peremkerületen, s kijutottak a városból. Alig négy mérfölddel arrább másik városba értek, ez negyedakkora volt, mint Söderhemn. – Forsbacka – olvasta Brian a térképrõl. A Citroen letért a fõútról, majd egy sor jobb és bal kanyar után felhajtott egy mentazöld, félnyeregtetõs ház feljárójára. Dominic elhúzott a ház elõtt, a következõ sarkon jobbra fordult, és leparkolt egy fa alatt. A hátsó ablakból pont ráláttak a félnyeregtetõs ház bejárati ajtajára. A focisták már a tornácon toporogtak. Egyikük bekopogott. Fél percre rá kigyúlt a tornácon a lámpa, s feltárult az ajtó.

– Szerinted? Most menjünk vagy várjunk? – kérdezte Dominic.

– Várjunk. Ha Rolf az, elég sütnivalója volt, hogy egy hétig kámfort játsszon. Nem fog csak úgy megpattanni, elõbb átgondolja.

Húsz perccel késõbb a bejárati ajtó ismét kinyílt, és a focisták kitódultak. Visszaültek a Citroénbe, kigördültek és végighajtottak az utcán. Brian és Dominic megvárta, hogy eltûnjön a hátsó lámpájuk a sarkon, aztán kiszálltak és a házhoz siettek, melyet túlburjánzott orgonabokor sövény választott el a szomszédtól. A sövény tövében elosontak két elsötétített ablak alatt. Egy magányosan álló garázsnál lyukadtak ki. Megkerülték, hogy rálássanak a ház végére: a két ablakkal szegélyezett hátsó ajtóra. Valamennyi sötétbe borult, egyet kivéve. Miközben a házat figyelték, férfialak haladt el az ablak mellett, megállt a konyhaszekrény elõtt, kinyitotta és becsukta. Néhány másodperccel késõbb megjelent az ajtóban egy bõrönddel. Brian és Dominic lebukott. A garázs oldalsó ajtaja kinyílt, majd a gépkocsi ajtajának nyitódása és csukódása hallatszott. A garázsajtó becsapódott, és a ház hátsó ajtaja is becsukódott.

– Szedi a sátorfáját. Jobb, ha megelõlegezzük, hogy a cimboráihoz hasonlóan õ is focista.

– Pont ez járt az eszemben. Nem valószínû, hogy van fegyvere, a svéd törvények rohadt macerásak, de jobb félni, mint megijedni. Lerohanjuk és elgyepáljuk.

– Rendben.

Elhelyezkedtek a hátsó ajtó két oldalán, és vártak. Eltelt öt perc. Hallották, hogy odabent motoz a férfi. Brian kinyitotta a hátsó ajtó elé felszerelt szúnyoghálós ajtót, és elfordította a belsõ kilincsgombot. Nem volt kulcsra zárva. Visszanézett Dominicra, bólintott, majd elfordította a gombot, óvatosan kinyitotta az ajtót, és megállt. Várt. Semmi. Belépett, és fogta az ajtót a nyomában ügetõ Dominicnak.

Keskeny konyhában találták magukat. Balra, a hûtõszekrény után következett az étkezõ. Jobbra rövid elõszoba vezetett a ház nappalinak tûnõ elejébe. Valahol ment a tévé. Brian oldalazva a sarokhoz araszolt és kikukkantott. Visszahúzódott és jelzett Dominicnak: fickó bemérve. Indulok. Dominic bólintott.

Brian tett egy lépést, megállt, aztán megint egy lépést, s máris az elõszoba felénél járt.

Ekkor megnyikordult lába alatt a deszkapadló.

A nappaliban Anton Rolf felpillantott a televízió elõtt, észrevette Briant, és a bejárat felé iramlott. Brian nekilódult, elõrehajolt, két kézzel megragadta a farönk dohányzóasztalt és teljes erõbõl meglökte, így sikerült Rolfot a részben nyitott bejárati ajtónak szegeznie. Majd a hajába csimpaszkodott, és homlokát az ajtófélfába döngölte, elõbb egyszer, aztán kétszer, végül harmadszor. Rolf elernyedt.

Megkötözték a konyhafiókból elõkerülõ félcentis ruhaszárító kötéllel. Míg Brian felügyelt rá, Dominic átkutatta a házat, de a sebtében bepakolt bõröndöt leszámítva semmi szokatlant nem talált.

– Ezt aztán gyorsan összecsapta – állapította meg Brian a bõröndbe ömlesztett ruhákat és tisztálkodószereket vizslatva. Rolf el akart szelelni, s döntését kétségtelenül barátai látogatása siettette.

Odakintrõl fékcsikorgás hallatszott. Brian az utcára nézõ ablakhoz szökkent, kinézett, és a fejét csóválta. Dominic a konyhába ment. Épp idejében ért a mosogatónál lévõ ablakhoz, hogy lássa, amint egy nõ megkerüli a sarkot a feljáró felõl, és a hátsó ajtó felé igyekszik. Egy pillanattal késõbb nyílt az ajtó, Dominicnak épp csak annyi ideje maradt, hogy mögé csusszanjon. A nõ belépett. Dominic becsapta az ajtót, hozzáugrott, tenyerét a szájára tapasztotta, és a vállához szorította fejét.

– Egy szót se! – suttogta svédül. – Tudsz angolul?

A nõ bólintott. A két fivér tapasztalta már, hogy a svédek többsége tud angolul, s úgy tûnt, minden európai országban tudnak. E tekintetben nem volt párjuk az amerikaiaknak, akik fõként csak saját nyelvükön írtak és olvastak, s néha még azt sem nagyon.

– Most elveszem a kezem. Nem bántunk, de ha sikítasz, kipeckelem a szádat! Érted?

A nõ bólintott.

Dominic elvette a kezét, és gyengéden az étkezõben lévõ székre lökte. Brian átjött.

– Mi a neved? – kérdezte Dominic.

– Maria.

– Anton a fiúd?

– Igen.

– Tudod, keresik.

– Ti keresitek.

– Nemcsak mi – felelte Brian. – A Retekben a pincérnõ szerint néhány közel-keleti fickó kérdezõsködött utána. – Maria nem szólt. – Ezt nem mesélte, ugye?

– Nem.

– Nyilván nem akarta, hogy aggódj.

Maria a szemét forgatta. Brian felnevetett.

– Néha ilyen ostobák vagyunk.

Maria elmosolyodott.

– Igen, tudom.

– Mondta Anton, miért bujkál? – kérdezte Dominic.

– Valami rendõrséggel kapcsolatos ügy miatt.

Brian és Dominic összenézett. Anton tehát azt hiszi, másért keresi a rendõrség? Nem a nénikéje bejelentése miatt?

– Hova szándékoztok menni? – kérdezte Dominic.

– Stockholmba. Van ott néhány barátja.

– Na, jó, ide hallgass: ha bántani akarnánk, mostanra megtettük volna. Érted?

A nõ bólintott.

– Kik vagytok?

– Mindegy. Szeretnénk, ha Anton értésére adnád: ha felel a kérdéseinkre, meglátjuk, mit tehetünk érte. Jó? Ha nem, lesz nemulass!

– Jó.

Brian fogott egy kancsó hideg vizet a konyhában, és Anton fejére zúdította. Aztán Dominickal együtt a nappali távoli sarkába hátrált, míg Maria Anton székéhez térdelt, és suttogni kezdett. Öt perccel késõbb megfordult, és bólintott nekik.

– A nénikém bejelentést tett – kezdte Anton pár perccel késõbb.

Dominic bólintott.

– Nem mentél haza. Biztosan aggódott. Azt hitted, valami másról van szó? Hogy köze van a repülõhöz?

– Arról honnan tudtok?

– Megérzés – felelte Brian. – Mostanáig. Megbuheráltad a transzpondert?

Anton bólintott.

– Hogyan?

– Megdupláztam a kódokat.

– Egy másik repülõével? Egy Gulfstreamével?

- Igen.

– Ki bérelt fel?

– A fickó, a tulaj.

– A Hlasek Légitársaságról. Lars?

- Igen.

– Nem elõször kért rá, ugye? – kérdezte Brian.

- Nem.

– Hogyan fizetett?

– Pénzzel... készpénzzel.

– Ott voltál aznap este, amikor leszállt, aztán elhúzta a Dassault a csíkot?

– Igen.

– Mesélj errõl egy kicsit! – mondta Dominic.

– Négy utasa volt, közel-keletiek, limuzinon érkeztek. Beszálltak, velük szállt fel a repülõ. Ennyi.

– Le tudod írni õket?

Rolf a fejét rázta.

– Túl sötét volt. Mondtál valamit a Retekrõl. Valaki más is keresett?

– A pincérnõ szerint négy közel-keleti fazon. Van tipped, miért? – mondta Brian.

Rolf rámeredt.

– Most viccelsz?

– Nem, bocs.

Dominic és Brian Antonnal hagyta Mariát, és az elõszobába vonult.

– Szerinted igazat mond? – kérdezte Brian.

– Igen. Tisztára be van gazolva, és pokoli boldog, hogy a mi fehér képünk jött be azon az ajtón.

– Nem mintha sokat számítana. Semmi használhatóval nem szolgál. Se névvel, se arccal, se felgöngyölíthetõ dokumentumokkal, csak inkognitóban ki tudja, hová utazgató közel-keletiekkel. Ha a belügyminisztérium vagy az FBI ráakadt volna Hlasekre vagy a pilótájukra, nem kérik meg Zürichet vagy Stockholmot, hogy tegyenek tûvé mindent.

– Biztosan – felelte Dominic.

– Mi legyen ezzel a két díszpinttyel?

– Legjobb lesz, ha elvisszük õket Stockholmba. Ha Antonnak van egy kis sütnivalója, feladja magát a Rikskri-minalpolisennél, és fohászkodik, hogy ráharapjanak a sztorijára.

Dominic nézte, ahogy Anton és Maria összegyûjti a cókmókját. Brian kiosont a hátsó ajtón a kocsiért. Három percre rá lihegve ért vissza.

– Gáz van. Összekaszabolták a gumit a bérelt járgányon.

Dominic Antonhoz fordult.

– A haverjaid?

– Nem, mondtam nekik, hogy ne jöjjenek vissza.

Odakintrõl fékcsikorgás hallatszott. Dominic lekapcsolta az asztali lámpát. Brian bezárta az ajtót, és kilesett a kukucskálón.

– Négy fickó – suttogta. – Fegyveresek. Kettõ elöl közelít, kettõ hátul.

– Követtek – mondta Dominic Mariának.

– Senkit sem láttam...

– Ez a lényeg!

– Van fegyvered? – kérdezte Brian Antont.

– Nincs.

Dominic és Brian összenézett. Mindketten tudták, mit gondol a másik: késõ hívni a zsarukat. S a jelenlétük amúgy is több problémát, mint megoldást vetne fel.

– Nyomás a konyhába! – parancsolt Dominic Antonra és Mariára. – Zárjátok be az ajtót, és hasaljatok a földre! Egy pisszenést se! – Dominic és Brian követte õket. – Kés van? – suttogta Brian Antonnak, aki egy fiókra mutatott. Brian görnyedve odasurrant az ablakpárkány takarásában, kihúzta, és Dominic kezébe nyomta a benne lapuló két, huszonöt centis, rozsdamentes acél húsvágó egyikét, aztán magára bökött, majd a nappalira, és megindult a szoba felé. Dominic követte. Egyesült erõvel az ajtónak lökték a kanapét, a dohányzóasztalt és az egyik széket. Persze nem állítja meg a behatolókat, de lelassítja õket, s talán kiegyenlíti a különbségeket. Merthogy Brian és Dominic elkerülhetetlenül késekkel készült kiállni a lõfegyverek ellen. Dominic egy intéssel sok szerencsét kívánt testvérének, majd visszatért a konyhába. Brian szemét a bejárati ajtóra függesztve lecövekelt az elõszoba végén.

Maria a földön hasalva súgta: – Mi...

Dominic feltartotta tenyerét és a fejét ingatta.

Odakint a konyhaablak alatt fojtott hangok suttogtak. Tíz másodperc. A hátsó ajtón nyikorogva elfordult a kilincsgomb elõbb az egyik, majd a másik irányba. Dominic rák módjára körbearaszolta Antont és Mariát, s az ajtó kilincsgomb felõli oldalán a falnak lapult.

Néma csend.

Fojtott hangok.

A ház oldala felõl üvegcsörömpölés. Dominic hallotta, hogy kõ koppan a padlón. Csapda, futott át az agyán. Tudta, hogy Brian ugyanerre a következtetésre jut. A szúnyoghálós ajtó nyikorogva kinyílt.

Valami terjedelmes vetõdött az ajtónak. Aztán ismét. Dominic feje mellett meghasadt az ajtófélfa. A harmadik vetõdésre az ajtó felpattant. Egy alkar és egy fegyvert markoló kéz bukkant fel, egy másodperccel késõbb arc követte. Dominic várta, hogy megjelenjen a célpont – közvetlenül a fülcimpa alatti lágy rész aztán kezét elõreszegezve, tövig mártotta a kést a férfi nyakába, s annál fogva rántotta el az ajtóból. A férfi elejtette a fegyverét. Dominic átrúgta az elõszoba túlsó végébe, hogy Brian felkaphassa. Aztán kihúzta a kést, áthajolt a férfin, és rácsapta a kitárt ajtót a következõ befelé nyomuló támadóra, aki hátratántorodott.

A ház elõtt két lövés dördült. Az ablak betört. Brian leguggolt és a bejárati ajtóra szegezte a revolvert. Dominic nyakát behúzva megkerülte Mariát és Rolfot, és kilesett a konyhaablakon. Odakint két férfi térdepelt a hátra zuhant alak mellett. Egyikük felnézett, észrevette Dominicot, és kétszer belõtt az ablakon.

Dominic négykézláb kúszva kérdezte Mariától: – Étolaj? – A nõ a szemközti konyhaszekrény alsó részére mutatott. Dominic beparancsolta a svédeket a nappaliba Brianhez, aztán elõvette az olajat, másfél méterre az ajtótól kilocsolta a mûanyag padlóra, s átvágtatott a nappaliba. Épp megkerülte Briant, amikor berobbant a hátsó ajtó. Egy alak rontott be, társa szorosan a sarkában. Az elsõ elérte az olajfoltot, hanyatt vágódott, és a társát is magával rántotta. Brian elõreszegezett revolverrel az elõszobába lépett, jobb vállát a falnak vetette és tüzet nyitott. Két golyót eresztett az elsõ támadóba, egy harmadikat a másikba. Fegyvereiket, mint a villám, elszedte, s egyet Dominicnak hajított, aki Mariát és Rolfot maga elõtt tolva már a folyosón rohant.

Gondosan ügyelve az olajra, átlépte a két férfit, kilesett a hátsó ajtón, majd visszahúzódott. – Tiszta.

A nappalinál recsegve-ropogva betört az ajtó, a keményfa padlón csikorogtak a bútorlábak.

– Rohanj a kocsihoz – mondta Dominic Briannek. – Indítsd be, csapj zajt!

– Rendben.

Brian kiterelte Mariát és Rolfot a hátsó ajtón. Dominic épp idejében nézett az elõszoba másik végébe, hogy lássa, ahogy bepréseli magát a behatoló, és épp kezdi átküzdeni magát az bútorrakáson. Dominic kiosont a hátsó ajtón, átsprintelt a gyepen, és megkerülte a garázs hátsó sarkát. Odabent Brian már kiadta Rolfnak, hogy indítsa be a kocsit, s most épp a motort bõgette. Dominic térdre ereszkedett és kilesett a garázs mögül, háta mögött a kerítés sötétlett a sövénytõl. Szinte teljesen beleolvad a körvonala.

Az ajtóban megjelent az utolsó tag. Látta halott társait a konyhában, úgyhogy elõvigyázatosabb volt, gondosan körülnézett, mielõtt kilépett volna. Megtorpant, aztán végigsurrant a fal mellett, ellenõrizte a felhajtót, s csak aztán vágott át a gyepen. Dominic kivárt. Amikor a fickó keze már majdnem a garázs kilincsén volt, odasúgta neki: – Hékás! – Hagyta, hogy a fickó kissé felé forduljon, csak annyira, hogy jól telibe találja, aztán kétszer lõtt. A fickó mindkét lövést a szegycsontjába kapta. Hátratántorodott, térdre zuhant és felbukott.