(Leányfalu ​fölé magasodik egy igen nevezetes hegy, a Vöröskő-szikla. Mi gyerekek nem ismertük a hivatalos nevét. Mi a formájára célozva egyszerűen csak „Koporsó-hegy”-ként emlegettük. Emlékszem, hogy milyen nagy meglepetést jelentett, amikor egy kirándulás alkalmával észrevettük, hogy ugyanannak a hegynek Tahiból nézve – egyáltalán nincs koporsó alakja.) Önök egy hegymászó könyvét tartják a kezükben. Egy született hegymászóét, aki még ki sem lihegte magát egy-egy biztos fogásban, máris felfelé kacsingat. Megmászta a nevettetésnek azt a hegyét, amelyik annyira érdekel mindenkit, hiszen a csúcsa mindig titokzatos, sokszor bizony mesterséges ködbe burkolózik. Hősünk megmászta a hegyet, és tudósít a ködből. Tudósít, hogy mit lát a ködben. Hogy egyáltalán nem szimpatikus „istenekkel” találkozott. Nem lopott tőlük tüzet, legfeljebb néhány poént. (Ez természetesen nem igaz, bocsásd meg, András, de hát nagyon jól tudod, hogy a hegyi emberek egy jó gegért még azt a csekélyke kis hitelüket is eladják.) Nem hozott kőbe vésett igazságokat, mialatt a tömeg nemhogy aranyból, de még borjúból való borjút sem tud már imádni. Ő „csak” tudósít. Azokról a kövekről, amikbe beleverte a lábát a ködben. Természetes, hogy én másként látom ezt a hegyet. Nekem koporsó alakja van, neki természetesen nem. De hogy ugyanarról a hegyről van szó, azt tanúsíthatom. Azt is tanúsíthatom, hogy ez a könyv nem Nagy Bandóról szól. Ezért nem találhatók benne a következő aláírású fényképek: „Anyám fürdet”, „Apám fürdeti Anyámat”, „Második általánosban az orosztanárnő fiával”, „Haragszik a Bandika, mert a fényképész bácsi szétkente az arcán a születésnapi tortát”, „Az első fellépés az egyetemi klub mögötti mosdóban”, „Második fellépés az egyetemi klub mögötti mosdó előtt”, „Kiskalmár Évával egy televíziós felvétel szünetével, ahol én tüzet adok” stb. Aki ezt várja, az azonnal tegye le a könyvet. Aki a kövekre kíváncsi ott a ködben… az gyorsan kezdje el olvasni.

Sinkó Péter