A görög „aphorizein” ige jelentése: körülhatárolt, körülír, elkülönít. Az aforizma tehát elválik az általánostól, a szokványostól, és szinte arcul vágja a közhelyszerűséget. Mivel egyáltalán nem felel meg a várakozásoknak, intenzív erőfeszítést követel hallgatójától és olvasójától. A gondolkodó embernek valósággal meg kell fejtenie értelmét, fel kell fednie igazságtartalmát. Az „Emberi – túlságosan is emberi” témáinak csoportosítása megfelel az igazságkeresés aforisztikus formájának, ugyanakkor a tartalom tüzetesebb szemügyre vétele azt bizonyítja, hogy nem a filozófia egyfajta zárt rendszerével állunk szemben. Nietzsche itt inkább az uralkodó „igazságokat” és gondolkodásmódot, valamint a metafizika, etika, esztétika alapjait igyekszik megtámadni, azokat legalábbis kérdésessé téve. A mű alcíme: „Könyv szabad szellemeknek” . E cím arra céloz, hogy jó volna megszabadulni a régi „igazságoktól”, az idealizmustól. Hiszen a szellem felszabadulása – amelynek döntő mozzanatai mindig valami erős kötődés föloldása – csak így következhet be.

Az Im-ígyen szóla Zarathustra (1883) a filozófiatörténészek szerint szerzője kevésbé kidolgozott, nem elsőrangú fontosságú művei közé tartozik. Nem így vélekednek róla az irodalmárok, akik a költő Nietzsche egyik legjobb művének tartják. A nem filozófus Nietzsche-olvasóknak pedig mindenkor a legnépszerűbb, legkedvesebb olvasmánya volt. Műfajilag a nagy világköltemények, emberiség-költemények közé tartozik, állandó utalással, finom, művészi rájátszással a Bibliára. Cselekménye, története úgyszólván nincs. A szerző – alakmása, alteregója, a perzsa vallásalapító, Zarathustra maszkjában – próféciáit mondja el benne, hol tömören megfogalmazott aforizmák, hol prózai ditirambusok, hol ritmizált prózájú himnuszok, hol példabeszédek formájában (szerepel benne szabadvers is, a műfaj világviszonylatban legkiemelkedőbb darabjai közül). E próféciák értelmét, irányultságát mindmáig vitatják. Sokan a legreakciósabb, prefasiszta elméletek megnyilvánulását vélik kiolvasni belőlük (Zarathustra az Übermenschet, a felsőbbrendű embert jövendöli, hirdeti meg bennük); mások a pozitivista értékválság, az ontológiaellenes, afilozofikus polgári „józan ész” ellen meghirdetett legnagyobb lázadás, az emberi integritás, nembeli szabadság irányába tett „felkelés” halhatatlan dokumentumának tekintik.
A mai olvasóra nyilvánvalóan esztétikai értékével hathat elsősorban. Hatalmas, egyívű pátosza, tragikus lírája, önkínzó, öngyötrő vallomásossága, a legmélyebb dekadencia ellen emelt akaratetikája kétségkívül a nagy műalkotások levegőjét árasztja. A huszadik század szinte minden fontos irodalmi irányzata sokat köszönhet e műnek, amely nélkül sem az elioti nagy poémákat, sem Adyt nem lehet igazán megérteni.
A mű irodalomtörténeti, filozófiai és esztétikai szempontból alapvető jelentőségű.

Nietzsche tudtommal most először jelenik meg magyarul. Mindenesetre meglepő, hogy eddig nem akadt nálunk fordítója, holott másfél évtized óta egész Európa filozófiai érdeklődése övezi alakját, s Magyarországon is immár nagy kör fordul feléje a megismerés vágyával. Hogy művei közül ép a „Jenseits von Gut und Böse”-t (e cím szóról-szóra való magyar fordítása nyelvi abszurdum volna) adjuk mintegy első ízelítőül, – Nietzsche magyar ismerőinek bizonnyal nem kell magyaráznom. A filozófus legérettebb korszakából való ez a munka (1886-ban jelent meg először), s talán a legmélyebb bepillantást engedi Nietzsche gondolatvilágába, bár kétségtelen, hogy egymagában nem pótolhatja Nietzsche többi főműveit. A fordításnak természetszerűen meg kellett elégednie a gondolatok lehetőleg világos visszaadásával, ami nem könnyű feladat, tekintve hogy Nietzsche gondolatait gyakorta szándékos homály fátyolozza be, és le kellett mondania Nietzsche stílusbeli allürjeinek átültetéséről. Ez allürök egy hatalmasan zengő költői nyelvet takarnak, amellyel versenyezni a fordítónak szinte képtelenség, pláne olyan nyelven, melynek filozófiai kifejező készsége az összes kultúrnyelvek közt legfejletlenebb. Ne is keresse senki ebben a fordításban a stilista Nietzschét, de törekedjék megelégedni a filozófussal, jóllehet Nietzsche egyéniségének talán legnagyobb varázsa az, amiről le kell mondania! A magyarnál filozófiai kifejezések dolgában hasonlíthatatlanul fejlettebb francia nyelven se sikerült Nietzsche sajátos, óriási nyelvbeli intuiciót követelő stílusát megközelíteni, s ez szolgáljon mentségül a magyar fordítónak azok előtt, akik a nietzschei gondolatokat magyarul is nietzschei köntösben szeretnék látni. A „Jenseits von Gut und Böse”-t itt nem adjuk teljes alakjában. Egy sereg aforizmának a kiadó megszabta terjedelem okából el kellett maradnia, ám anélkül, hogy Nietzsche gondolatait csak a legkisebb mértékben is megcsonkítottuk volna, amit bárki jó lélekkel vakmerő merényletnek minősíthetne. Főleg a negyedik rész rövidke mondásait rostáltuk meg erősen. Ennek megfelelően az aforizmák számozása változott, de zárjelben az eredeti sorrendet is föltüntettük. Bevezetésül a Nietzsche-irodalom egyik legkiválóbb képviselőjének, a francia Henri Lichtenbergernek azt az essay-jét választottuk, mely a francia Nietzsche-szemelvények Alcan-féle kiadásában 1899-ben jelent meg először. (Néhány jelentéktelen rövidítést és módosítást az a körülmény tett szükségessé, hogy Lichtenberger tanulmánya még Nietzsche halála előtt íródott.) Hogy előnyt adtunk egy idegen bevezetésnek, s nem a magunk gondolatait Nietzscheről vittük a magyar közönség elé, abban több a belátás, mint a szerénység. Nietzscheről annyi zavaros íródott össze, hogy a közönség joggal fogadna bizalmatlanul minden új Nietzsche-magyarázatot az első magyar fordítás előtt, ahol mindenekfölött Nietzsche egyéniségének hű tükrét keresi. Lichtenberger, a nancy-i egyetem volt professzora, ki most a párisi Sorbonne-on tanít, fényesen oldotta meg ezt a föladatot. Bevezetése mesteri rajza Nietzsche szellemi fejlődésének, s a német Nietzsche-irodalomban hiába keresnők méltó párját ekkora terjedelemben. Aki bővebb felvilágosítást keres a filozófus életéről és műveiről, annak a fordítás végén irodalmi útmutató áll rendelkezésére. Berlin, 1907 április havában. A fordító.

„Nietzsche filozófiája a tudomány győzelmét deklarálja. Úgy tűnik egyúttal, hogy a művészetet mint a tudomány lényegét, a hatalmat mint a művészet lényegét, magát az életet, a világot pedig mint a hatalom lényegét deklarálja. Lépések láncolata ez az ismeretlen felé.”

Több keleti utat követően Nicolas Notovitch 1887 őszén eljut Tibetbe. Az orosz utazó olyan dokumentumra bukkan egy tibeti kolostorban, ami később meghökkenti a civilizált világot. Megtalálja azt az „evangélium-szöveget”, amit a tibeti lámák őriztek Jézus életéről. Az anyagot lefordítja és megjelenteti franciául, majd angolul. A titkos evangélium óriási vitát vált ki, sokan kétségbe vonják eredetiségét, mások lelkesen üdvözlik, hisz újabb adalékokhoz juthatunk így Jézus életéről. Notovitch világhírű könyve most jelenik meg először magyarul. Kötetünk tartalmazza a szerző útinaplóját, amiben részletesen megírja milyen kalandos úton jutott hozzá a dokumentumhoz. Ezt követően teljes terjedelmében közöljük a Szent Issa élete című Jézusról szóló tibeti írást. A könyvet Léb Erzsébet tanulmánya zárja, melyben a Notovitch-könyv sorsát meséli el, s egyben összefoglalja a Jézus életéről szóló mai elképzeléseket.

A cím tökéletesen fedi a tartalmat. Elsősorban a koncentrációs táborokban végrehajtott orvosi és fizikai kísérletekről van szó, amelyek során a náci orvosok és tudósok (?) sok tízezer szerencsétlen foglyot „használtak fel”. Döbbenetes erejű dokumentum-munka.

A cím tökéletesen fedi a tartalmat. Elsősorban a koncentrációs táborokban végrehajtott orvosi és fizikai kísérletekről van szó, amelyek során a náci orvosok és tudósok (?) sok tízezer szerencsétlen foglyot „használtak fel”. Döbbenetes erejű dokumentum-munka.

Elképzelhetetlenül sok szörnyűség történt a náci koncentrációs táborokban. Az emberi szenvedés és megaláztatás, a kínlódás és gyötrelem, a hosszú rettegés mind-mind megsemmisítően hatott a lélekre. A testet milliószámra pusztították - egyéb módszerekkel.
Nehéz elhinni, de képzett orvosok százai folytattak "kísérleteket" a táborok foglyain. Ezeket tudományosnak nevezték, és olykor maguk is elhitték. A szerző bevezetőjében nem véletlenül figyelmezteti olvasóit: csak azok kezdjenek bele, akiknek elég erős idegeik vannak. Mert könnyen lehet, hogy rossz álmaik lesznek tőle.

A cím tökéletesen fedi a tartalmat. Elsősorban a koncentrációs táborokban végrehajtott orvosi és fizikai kísérletekről van szó, amelyek során a náci orvosok és tudósok (?) sok tízezer szerencsétlen foglyot „használtak fel”. Döbbenetes erejű dokumentum-munka.

A diplomata-jogász-publicista szerző ebben a művében lényegében azt a harcot folytatja, amelyet a tények feltárásával a korabeli francia közvélemény és a hivatalos francia külpolitika megtévesztései ellen, illetve leleplezéséért indított. ; A harmincas években keletkezett “vádirat” azokat a személyes tapasztalatokat formálja kötetté, amelyeket Pozzi az első világháború utáni Európában – különösen Kelet-Európában – tett utazgatásai során összegyűjtött. Jól látta, hogy a tisztán hatalmi- politikai szempontok szerint, a gazdasági és földrajzi egymásrautaltság és a nemzeti hagyományok tekintetbevétele nélkül, a megdöbbentő tájékozatlanságon és hamis adatokon felépülő békediktátumok kaotikus állapotokat teremtettek, amelyeket nemcsak a legyőzöttek, de maguk a győzők sem képesek következményeikkel összefüggésben áttekinteni.

<p>A diplomata-jogász-publicista szerző ebben a művében lényegében azt a harcot folytatja, amelyet a tények feltárásával a korabeli francia közvélemény és a hivatalos francia külpolitika megtévesztései ellen, illetve leleplezéséért indított. ; A harmincas években keletkezett “vádirat” azokat a személyes tapasztalatokat formálja kötetté, amelyeket Pozzi az első világháború utáni Európában – különösen Kelet-Európában – tett utazgatásai során összegyűjtött. Jól látta, hogy a tisztán hatalmi- politikai szempontok szerint, a gazdasági és földrajzi egymásrautaltság és a nemzeti hagyományok tekintetbevétele nélkül, a megdöbbentő tájékozatlanságon és hamis adatokon felépülő békediktátumok kaotikus állapotokat teremtettek, amelyeket nemcsak a legyőzöttek, de maguk a győzők sem képesek következményeikkel összefüggésben áttekinteni.</p>

A diplomata-jogász-publicista szerző ebben a művében lényegében azt a harcot folytatja, amelyet a tények feltárásával a korabeli francia közvélemény és a hivatalos francia külpolitika megtévesztései ellen, illetve leleplezéséért indított. ; A harmincas években keletkezett “vádirat” azokat a személyes tapasztalatokat formálja kötetté, amelyeket Pozzi az első világháború utáni Európában – különösen Kelet-Európában – tett utazgatásai során összegyűjtött. Jól látta, hogy a tisztán hatalmi- politikai szempontok szerint, a gazdasági és földrajzi egymásrautaltság és a nemzeti hagyományok tekintetbevétele nélkül, a megdöbbentő tájékozatlanságon és hamis adatokon felépülő békediktátumok kaotikus állapotokat teremtettek, amelyeket nemcsak a legyőzöttek, de maguk a győzők sem képesek következményeikkel összefüggésben áttekinteni.

1941. június 22-én Hitler masszív, három irányú támadást indított a Szovjetunió ellen, és tíz nap leforgása alatt csapatai Moszkva közelébe értek. Merész lépés volt ez, hiszen a két országot szövetségi szerződés kötötte egymáshoz, ám a történészek azóta is megdöbbentőnek tartják Sztálin reagálását: az invázió első napjaiban a nagyhatalmú szovjet hadvezetőség tétlenül nézte katonái százezreinek lemészárlását és fogságba esését. Konsztantyin Plesakov, a fiatal orosz történész eddig még nem ismert dokumentumok – szigorúan titkos politikai bizottsági anyagok, cenzúrázatlan hadvezéri memoárok, diplomáciai táviratok, NKVD-feljegyzések – tömegére támaszkodva hátborzongató portrét fest Sztálinról, a világtörténelem egyik legrettegettebb zsarnokáról: tétovázó, megbénult vezetőként állítja elénk. Nem volt hajlandó elhinni, hogy a németek csapnak le elsőként, hiába figyelmeztették erre különböző hírszerzői jelentések, a legutolsó pillanatig tovább szállíttatta a hadianyagot Németországnak, majd pedig gúzsba kötötte tábornokai kezét a támadást követő kulcsfontosságú órákban. Több mint egy hétig a dácsájában bujkált, irányítás nélkül hagyva az országot, és – mint Plesakov meggyőzően bizonyítja – kis híján elveszítve a hatalmát. Röviden: sorsára hagyta a hadseregét. Az eredmény iszonyatos volt: az első napok harcaiban minden hat katonából meghalt egy, a légierő jóformán a repülőtereken semmisült meg, és orosz civilek tíz-, sőt százezrei hullottak el menekülés közben, vagy maradtak hátra a kegyetlen náci uralom alatt. Az, hogy a Vörös Hadsereg végül visszaszerezze az első tíz napon elvesztett területeket, több mint tízmillió orosz életébe került. Plesakov szinte óráról órára ismerteti a keleti hadszíntér gyötrelmes első tíz napjának történetét, új megvilágításba helyezve egy rejtélyes és könyörtelen politikai vezetőt és az orosz történelem egyik legválságosabb szakaszát.

A ​francia Michel Butor 1951-ben még a tudományos-fantasztikus irodalom közeli végét jósolta… Mekkora tévedés! 1971-ben a francia Robert Louit szerint „a tudományos-fantasztikus irodalom behatolt a kultúra minden területére…” Óriási a változás az egész világon. És a változás nem csak mennyiségben, hanem a science fiction tartalmának gazdagodásán, művészi formáinak változatosságán is mérhető. A science fiction mint tantárgy is bevonult az egyetemekre. A rávonatkozó esztétikai, kritikai, elméleti irodalom már szinte követhetetlen. A sci-finek száz arca van, minden oldalról és minden pillanatban másnak látszik. Kalandos és filozofikus, humoros és figyelmeztető, száraz és izgalmas, tudományos és költői – mindenki megtalálja benne a kedvére valót. A Kozmosz könyvek új sorozata, a GALAKTIKA érdekes olvasmányt ad, és eligazít a science fiction labirintusaiban. Kisregényeket, novellákat, verseket, tanulmányokat, filmismertetéseket – a science fiction új és klasszikus műveit közli a GALAKTIKA.

A ​francia Michel Butor 1951-ben még a tudományos-fantasztikus irodalom közeli végét jósolta… Mekkora tévedés! 1971-ben a francia Robert Louit szerint „a tudományos-fantasztikus irodalom behatolt a kultúra minden területére…” Óriási a változás az egész világon. És a változás nem csak mennyiségben, hanem a science fiction tartalmának gazdagodásán, művészi formáinak változatosságán is mérhető. A science fiction mint tantárgy is bevonult az egyetemekre. A rávonatkozó esztétikai, kritikai, elméleti irodalom már szinte követhetetlen. A sci-finek száz arca van, minden oldalról és minden pillanatban másnak látszik. Kalandos és filozofikus, humoros és figyelmeztető, száraz és izgalmas, tudományos és költői – mindenki megtalálja benne a kedvére valót. A Kozmosz könyvek új sorozata, a GALAKTIKA érdekes olvasmányt ad, és eligazít a science fiction labirintusaiban. Kisregényeket, novellákat, verseket, tanulmányokat, filmismertetéseket – a science fiction új és klasszikus műveit közli a GALAKTIKA.