Ez a méltán világhírű könyv több mint negyven nyelven, számos kiadásban, több tízmillió példányban kelt el világszerte az elmúlt évtizedek során. Míg Európában dúlt a második világháború, az író, Heinrich Harrer, mint hadifogoly több ezer kilométert megtéve a Himaláján keresztül eljut Tibetbe, és annak tiltott fővárosába, Lhászába. Az ott-tartózkodás hét éve alatt nemcsak a tibeti népet, kultúrát ismeri és szereti meg, hanem a fiatal, éppen trónra lépő 14. Dalai Láma személyes barátjává is fogadja őt. Így Harrer nemcsak nagy történelmi idők tanújává válik, hanem a buddhista szemlélet megismerése által saját magával szembeni spirituális háborúját is meg kell vívnia. Eljön a kínaiak régen várt pillanata, elfoglalják Tibetet, és az országban iszonyú pusztítást végeznek. Előbb Harrer, később Őszentsége a Dalai Láma is az ország elhagyására kényszerül. Azóta is mindketten melegen őrzik szívükben e fiatalkori, különleges találkozás emlékét. Harrer a tibeti kultúra megmentésének elkötelezett harcosa, élete részévé vált a felismerés, hogy az emberi élet folytatásához szükséges hiteles hagyomány megsemmisülése pótolhatatlan veszteség a világ számára.
1977-ben Jean-Jacques Annaud filmet készített a Hét év Tibetben című könyvből. A film hozzájárult ahhoz, hogy a világon egyre többen éreznek együtt a tibeti néppel.

Különleges könyvet tart kezében az olvasó. Különleges egyrészt azért, mert a világnak egy olyan szegletéről szóló regényes útleírás ez, amely még napjainkban sem könnyen megközelíthető terület az érdeklődők és Tibet sorsát megkülönböztetett figyelemmel kísérők számára. Különleges továbbá azért is, mert Tibet olyan korszakában játszódik, amiről nagyon kevés információ áll rendelkezésre.

Heinrich Harrer mint - nemcsak alaposságánál fogva - ízig-vérig igazi német lelkületű ember kerül barátjával, Peter Aufschnaiterrel mesésen kalandos szökések sora után Lhászába, Tibet fővárosába, a Dalai Lámák ősi székhelyére. Elsősorban róla szól a könyv, hogyan látja az éles szemű utazó és tapasztalt hegymászó szemével Tibet hétköznapjait, és a Dalai Láma udvarának életét. Hogyan kerül kapcsolatba és később barátságba a fiatal Dalai Lámával, és válik tanítójává az európai gondolkodásmód és technikai csodák megismertetésében. Szemtanúként hogyan látja és éli meg a helyszínen a Tibettel szemben mindig résen álló nagyhatalom, Kína gátlástalan, rafinált politikai sakkjátszmáit, és leplezetlen végjátékként 1949-ben a világ tetejének gyarmatosítását.

Szerencsére nemcsak kalandos útleírás, érdekes korkép, és néprajzi megfigyelésekben is bővelkedő beszámoló ez a könyv, hanem elsősorban egy önmagával küzdő ember belső életének megváltozásáról, spirituális fejlődéséről szóló szinte akaratlan önvallomás is. Az ember tiszta vagy téves tudata és a megélt, kivetített külvilág: e két dolog uniója, feszültsége és ennek polaritása okozza szenvedésünket vagy boldogságunkat anyagi világunkban.

Ez a méltán világhírű könyv több mint negyven nyelven, számos kiadásban, több tízmillió példányban kelt el világszerte az elmúlt évtizedek során. Míg Európában dúlt a második világháború, az író, Heinrich Harrer, mint hadifogoly több ezer kilométert megtéve a Himaláján keresztül eljut Tibetbe, és annak tiltott fővárosába, Lhászába. Az ott-tartózkodás hét éve alatt nemcsak a tibeti népet, kultúrát ismeri és szereti meg, hanem a fiatal, éppen trónra lépő 14. Dalai Láma személyes barátjává is fogadja őt. Így Harrer nemcsak nagy történelmi idők tanújává válik, hanem a buddhista szemlélet megismerése által saját magával szembeni spirituális háborúját is meg kell vívnia. Eljön a kínaiak régen várt pillanata, elfoglalják Tibetet, és az országban iszonyú pusztítást végeznek. Előbb Harrer, később Őszentsége a Dalai Láma is az ország elhagyására kényszerül. Azóta is mindketten melegen őrzik szívükben e fiatalkori, különleges találkozás emlékét. Harrer a tibeti kultúra megmentésének elkötelezett harcosa, élete részévé vált a felismerés, hogy az emberi élet folytatásához szükséges hiteles hagyomány megsemmisülése pótolhatatlan veszteség a világ számára.
1977-ben Jean-Jacques Annaud filmet készített a Hét év Tibetben című könyvből. A film hozzájárult ahhoz, hogy a világon egyre többen éreznek együtt a tibeti néppel.

Montañero, escritor y deportista olímpico Heinrich Harrer fue miembro, junto con Anderl Heckmair, Fritz Kasparek y Ludwig Vörg, de la mítica cordada que completó en 1938 la codiciada primera ascensión a la pared norte del Eiger -conocida como la pared asesina-, en los Alpes berneses.La Araña Blanca es una narración clásica de aquella gesta, contada con paralizante realismo y brío narrativo dignos del autor de Siete años en el Tíbet. Pero Harrer, además de alpinista que ofrece al público el relato de su propia escalada, asume también el papel de historiador, introduciéndonos con gran precisión técnica y ritmo trepidante, en la historia de los dramáticos intentos anteriores de escalar la temible pared. Éstos se desarrollaron en un ambiente de feroz competencia deportiva y desembocaron en una larga lista de víctimas. Entre ellas, tal vez el caso más trágico fuera el del joven Toni Kurz, quien agoniza durante largas horas colgado de una cuerda a pocos metros de un equipo de rescate, que no puede hacer nada por salvar su vida.Finalmente se incorpora en esta edición una crónica de las más importantes actividades en la pared norte del Eiger, con aperturas de nuevas rutas, repeticiones invernales y actividades en solitario.

No, no se trata de una de esas novelas que se perpetran después de los grandes taquillazos de Hollywood. Siete años en el Tíbet es unos cuarenta años anterior a la película homónima de Brad Pitt y recoge las peripecias del autor en torno a la cordillera del Himalaya entre 1939 y 1951. Los cuatro años que sobran (respecto al título) los pasó Harrer en un campo de prisioneros de la India, bajo custodia de soldados británicos. Al fin y al cabo, en septiembre de 1939 una expedición alemana, por muy científica que fuera, no era bien recibida en los territorios de la Commonwealth. Tras un fallido intento de huida, el autor, junto a su compañero Aufschnaiter, logró atravesar a pie las estribaciones meridionales del Himalaya, llegando a territorio tibetano.La primera reacción de las autoridades tibetanas, celosas de su secular aislamiento, es la de denegar el asilo a los viajeros alemanes. Sin embargo, Harrer y Aufschnaiter se las arreglan para retrasar su partida durante meses, mientras tratan de abrirse paso en la intrincada burocracia del Tíbet. Finalmente, tras un penoso viaje a pie en el que soportan robos, tempestades y temperaturas de treinta grados bajo cero, los viajeros llegan a Lhasa, donde les es permitido quedarse. Allí se ganan una buena posición entre la nobleza local, gracias a su condición de ingenieros.Al tiempo que introducen algunos de los adelantos técnicos occidentales en la hermética sociedad tibetana, son testigos de la vida cotidiana y los grandes fastos de un Estado puramente feudal, que no habría de durar mucho más. A este valor etnográfico del libro se suma la curiosa descripción de los contactos de Harrer con el Dalai Lama, entonces apenas un adolescente. A todo esto pone fin la invasión china, a finales de 1950.