lliberális. Inkorrekt. Igaz. Oriana
Fallci az utolsó szó jogán, néhány hónappal a halála előtt
még egyszer, drámai erővel megszólalt, egy könyv méretű
öninterjú formájában, amely méltó betetőzése a
Harag-trilógia előző köteteinek (A harag és a büszkeség; Az
értelem ereje) Fallaci nyitott szemmel és hideg fejjel látja a
jövőt: látomásában nem a túlvilágról, hanem a ránk váró
földi pokolról szól, megrendítő szavakkal. Leplezetlenül szól
személyes sorsáról is, az elmúlásról, az élete során
folytatott bátor harc értelméről. „A Nyugat és az Iszlám
összeütközése nem más, mint az a harc, amiről János
evangélista beszél. Én a magam kis Apokalipszisében megmaradok
két lábbal ebben a földi valóságban. Semmi találós kérdés,
semmi rejtvény, semmi hátsó szándék. Csak nagyon egyértelmű
tények. Nyilvánvaló események. Egy olyan világ
félreérthetetlenül kirajzolódó képe, amelyben megvalósulni
látszik egy kétezer éves prófécia. Tudom, hogy a Fenevad
cinkosai nem örülnek majd ennek. Tudom, hogy az én kis
Apokalipszisem meg fogja sokszorozni a már megszokott fenyegetések
számát. De ez nem ijeszt meg, nem veszi el tőle a kedvem. Már
megvívtam azt a háborút, amit fontos volt megvívni. Ezt már nem
lehet kitörölni, még akkor sem, ha minden egyes könyvemet
elégetik az 1938-as Berlin egyik terén. És bármilyen árat kell
is fizetni érte, én folytatni fogom a harcot." Ezek
Oriana Fallaci utolsó szavai és öröksége, amelyet figyelmeztető
mementóként ránk hagyott. Tanuljunk belőle."
We use cookies to understand how you use our site, to personalize content and to improve your experience. By continuing to use our site, you accept our use of cookies and you agree with Privacy Policy and Terms of Use