Die frischgebackene Detektivin Malina Maltzan – ehrgeizig, sexy und kämpferisch – kennt das Dilemma der modernen Frau: Karriere trotz romantischer Träume von wahrer Liebe. Weil ihr Lebensgefährte viel lieber von ewiger Freiheit träumt, trennt sie sich kurzerhand von ihm. Doch für Tränen ist keine Zeit, denn Malina erhält ihren ersten Auftrag und wird zum Mittelpunkt mysteriöser Todesfälle. Drei Frauen hat der Dornröschenmörder bereits schonungslos hingerichtet, als auch sie ominöse Botschaften erhält und zu seiner letzten Zielscheibe wird. Immer mehr gerät sie in einen Sog aus Lüge und Wahn. Geschickt versteht es Anna Kalman, in ihrem rasanten Debütroman Spannung mit doppelbödigem Humor zu verbinden.

A fantasztikus regényirodalomban jártas olvasó bizonyára az első fejezetekben sejti majd, mi lehet a titika Lívia Borkman házának. Mégis feszült figyelemmel figyeli, hogyan veszi körül lassanként a gyanakvók serege a szép Líviát, aki egy idő óta ontja a tudományos felfedezéseket. Hiszen azelőtt a maga szakmájában, a geológiában sem jeleskedett, most pedig hol a biológia, hol az atomfizika hol meg a komputertechnika területén lepi meg a világot egy-egy új találmánnyal vagy felfedezéssel. Mi lehet a titka ennek a csodálatos „felfutásnak”, hogyan képes egy átlagos képességűnek ismert ember ilyen zsenialitásra, és főképpen miért őrzik , miért zárják olyan gondosan a Borkman-villát? – Ezek a kérdések az izgalmas, fordulatos regény meséjének fő mozgatói.

Az 1889-ben írt A beszélő köntös jellegzetesen mikszáthi történelmi idill. A három részre szakadt ország korát idézi vissza; a helyszín Kecskemét, a „különleges státusú” város nehezen megőrzött szabadsága miatt szenved hol ettől, hol attól a féltől.

A történet hőse a kecskeméti főbíró, Lestyák Mihály – akinek már megválasztása is tündéri módon megy végbe – a népmesék ifjú hőseinek furfangjával próbálja megmenteni Kecskemétet a portyázó hadak dúlásától. A csodakaftán fölfoghatatlan törökszelidítő hatalma meg is hozza a várt eredményt, Kecskemét virágzik, Lestyákot, mint szabadítót ünneplik. De az idill még Mikszáth tündérvilágában sem tarthat sokáig. Az 1889-ben írt A beszélő köntös jellegzetesen mikszáthi történelmi idill. A három részre szakadt ország korát idézi vissza; a helyszín Kecskemét, a „különleges státusú” város nehezen megőrzött szabadsága miatt szenved hol ettől, hol attól a féltől. Bár Mikszáth több helyütt is hivatkozik a történet hitelességére, témája mégsem a történelmi konfliktusokra épül, „mert a mese benne a fő, a történelmi események csak mint színek bukkannak föl mögötte”. A történet hőse a kecskeméti főbíró, Lestyák Mihály – akinek már megválasztása is tündéri módon megy végbe – a népmesék ifjú hőseinek furfangjával próbálja megmenteni Kecskemétet a portyázó hadak dúlásától. A csodakaftán fölfoghatatlan törökszelidítő hatalma meg is hozza a várt eredményt, Kecskemét virágzik, Lestyákot, mint szabadítót ünneplik. Az idill még Mikszáth tündérvilágában sem tarthat sokáig: a kaftánt kicserélik, Lestyák szépséges szerelmét lefejezni viszik a város elárulása miatt, maga Lestyák is eltűnik. A boldog vég mégsem marad el: ha nem is kecskeméti főbíróként, de boldog lesz Lestyák és mátkája. A romantikus történet fiataloknak és idősebbeknek egyaránt kedves, kellemes, színvonalasan szórakoztató olvasmánya. Mikszáth Kálmán Szklabonyán született kisbirtokosi családban. Középiskoláit 1857-ben a rimaszombati gimnáziumban kezdte, majd Selmecbányára iratkozott be, ahol 1866-ban érettségizett. Ezt követően Pesten volt évekig joghallgató, de diplomát nem szerzett. Balassagyarmaton ügyvédgyakornokként dolgozott. Titokban elvette főnöke lányát, akitől, hogy a nyomortól megmentse, hamarosan elvált. (1882-ben újra összeházasodtak.) Különböző rosszul fizető vidéki és pesti lapokban kezdett publikálni, írásai azonban nem keltettek feltűnést. 1878-ban Szegedre költözött és a Szegedi Napló munkatársa lett. Itt írta első sikeres elbeszéléseit. 1880-ban kerül ismét Budapestre, ahol a Jó palócok és a Tót atyafiak novellái meghozzák az írói elismerést. Népszerűsége ettől fogva töretlen. Számtalan ma is sikeres regénye születik ebben az időben: Új Zrínyiász, Két választás Magyarországon, Szent Péter esernyője, Különös házasság, A Noszty-fiú esete Tóth Marival, A fekete város stb. Könyveit lefordították szinte minden európai nyelvre. Romantikus, történelmi ihletésű regényei közül máig a legkedveltebb a A beszélő köntös, s ugyancsak lenyűgöző olvasmány a fontos magyar várakról szóló várlegendák gyűjteménye. A fordulatos, eseményekben gazdag regény főhőse Lestyák Mihály, kecskeméti főbíró, aki olyan tervet eszel ki, mellyel megvédheti szeretett városát, Kecskemétet ellenségeitől. Elsősorban a törököktől, de a portyázó tatároktól, sőt a császári katonaságtól is. Varázserejű köntöst szerez a szultántól... a többit pedig elárulja ez a kis mikszáthi remekmű, amely több iskolában kötelező, vagy ajánlott olvasmány.

A századvég-századelő – Jókai mellett – legnépszerűbb, legolvasottabb írója novellistaként indult. Elbeszélései nyomán szűkebb pátriája, a Palócföld jellegzetes figuráinak avatott tollú megörökítőjeként vált ismertté, szeretettel és egyben a rá jellemző ironikus látásmóddal rajzolta meg az általa jól ismert embereket, az egyszerű nép egyszerre furfangos és érzelmekben gazdag lelkületű fiait-lányait éppúgy, mint a kedélyes, régimódi kisnemeseket, birtokosokat, akik fel-feltűnnek későbbi műveiben, a nagy sikerű romantikus kisregényeiben, majd hosszabb lélegzetű műveiben is. Bár a drámaiság sem idegen tőle, az anekdotaszerű szerkesztésmód, a bájos humor nagymestere, akinek társadalomkritikája, a kiegyezést követő kor bírálata többnyire megértő, megbocsátó, ritkán vitriolos, leszámítva politikai karcolatait, amelyek nem egyszer keltettek komoly felzúdulást. Kiapadhatatlan mesélőkedve, szellemes, szórakoztatóan tömör stílusa, realisztikus, de nem földhözragadt világlátása a magyar próza legjelentősebb mesterei közé emelik, akinek művei ma is az írót joggal megillető népszerűségnek örvendenek.

Mikszáth utolsó nagy regényét először a Vasárnapi Újság közölte, folytatásokban, 1908 és 1910 között. Néhány hónappal a halála előtt fejezte be. Mire könyv alakban is megjelent (1911-ben), az író már nem élt. A témát Görgey Istvánnak A Görgey-nemzetség története című tanulmányában találta. De sokat jelentett az író számára szombat esti asztaltársasága, amelynek Görgey Istvánon kívül Takáts Sándor történész is tagja volt. Takáts így idézte föl ezeket az estéket: "Rendkívül szeretvén a históriát, rendszeresen tárgyaltuk a Habsburgok három századát. Természetesen nem oly dolgokról esett szó, amik könyvekben is olvashatók, hanem olyan tárgyakról, melyek a magyar regényíró lelkébe hatnak. Mikszáth olykor-olykor megállított a beszédben, nagy szemében a lelkesedés tüze csillogott, s jókedvvel kiáltotta: Megállj! ez nekem való... A fekete város című regényében nemcsak fölhasználja azokat az ismeretlen adatokat, miket ez alkalommal hallott I. Lipót koráról, de még ki is színezte azokat." A regény folyóiratbeli megjelenése után Mikszáth így vallott művéről: "A megtörténhetés illúzióját fenn kell tartani. Ez az egyetlen törvény, mely az írót kötelezi... Legjobb tehát úgy venni, hogy az egész regény költött, mint ahogy költött is... Mert nem valamely család igaz történetét akartam papírra vetni, hanem egy kornak az igazi levegőjét. Mert hiszen az író... kitölti a hézagokat saját fantáziájával, nagyít, zsugorít, elhallgat, amint az ő művészi érzéke megkívánja."

A művek világa Mikszáth gyermekkorát idézi föl egyszerű történetekkel, falusi alakokkal, háttérben a gyönyörű tájjal, a fenséges természettel" – írja az előszóban Kaiser László. Mikszáth korai elbeszélő művészetének két tündökletes darabja A tót atyafiakban (1880) a népélet tragikus és művészi szemlélése Arany János balladaköltészetéhez hasonlítja Mikszáth stílusát, akit a legnagyobb magyar írok sorában tartunk számon. A jó palócok (1881) kis történetek tudatos kompozíciójából áll össze. Számos forrásból eredő, több helyszínhez köthető valós történetek (zsánerképek) szerveződnek ciklussá a kötet lapjain, azt az írói meggyőződést sugallva, hogy a halál nem egyenlő a pusztulással, de azt is, hogy a sors független az emberi akarattól. A palóc történetek gyűjteménye a romantikus népiesség záró darabja. Hősei: Olej bacsa és Lapaj, a híres dudás, Bede Anna és a pogány Filcsik feledhetetlenek. Történeteiknek babonás modernségét Mikszáth a józan megfigyelés, a csaknem pozitivista kriticizmussal ellenpontozza.

Mikszáth Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival című, 1908-ban megjelent regényének alapötletét hírlapi szenzáció szolgáltatta: a századfordulón egy milliomos bácskai polgár leányát megszöktette egy dzsentri fiatalember. Miután az ifjú hölgyet ily módon „kompromittálták”, az apa látszatra beleegyezett a házasságba, az esküvő napján azonban külföldre küldte leányát, s a hozományvadász hoppon maradt. Az ilyen néven nem létező, de nagyon is valóságos Bontó vármegyében (ahova Mikszáth szerint „a francia forradalom szele még mostanáig sem fujt be") élő, szerteágazó rokoni kapcsolatokkal rendelkező Noszty család egy szépreményű sarja, Feri is hozományvadászatra indul. Ez a "vidám, könnyelmű, eleven, pompás lovas és nagy kártyás” ifjú ember előbb nyalka huszár hadnagyként egy dúsgazdag felvidéki polgárlány kezét akarja elnyerni, ám egy váltóhamisítás miatt el kell tűnnie a színről. Másodjára az Amerikából multimilliomosként hazatért Tóth Mihály leányára veti ki a horgot. A dologba be van avatva a Noszty család összes öregasszonya, akik szövik-fonják a szálakat: minden részletében kimunkált haditervet készítenek, különös tekintettel arra, hogy Tóth Mari gyanakvó természetű, s az a rögeszméje, hogy mindenki csak vagyonáért akarja feleségül venni. Már majdnem sikerül nyélbe ütni a dolgot, amikor a véletlen – amely eddig mindig segítségükre volt – közbeszól: Feri egykori ezredparancsnoka leleplezi a könnyelmű, sőt a becstelenségtől sem visszariadó fiatalember múltját. S most, hogy a család praktikái csődöt mondtak, Feri is a „kompromittálás” bevált módszeréhez nyúl. A dzsentrivilág íratlan törvényei szerint immár szabad az út a milliókhoz. Tóth Mihály, a kemény gerincű polgár azonban közbelép, úgy véli, itt az ideje, hogy szakítson „ezzel a korhadt elvi tétellel…”

Ez a könyv a régi társadalmi drámákban megszokott házassági konfliktust állítja középpontba: egy elszegényedett, de politkai és társadalmi presztízsét, úri gőgjét őrző család léha sarja egy gazdag polgárlány vagyonával akarja "megreparálni" famíliája helyzetét. A regény legszomorúbb üzenete, amely áttör minden fénylő képen és mulattató eseményen, az az, hogy ebben a világban kibékíthetetlen az ellentét - az erkölcs jegyében - a régi politikai hatalmát birtokló elit és a feltörekvő új között, amely talán képes volna morálisan is megújítani a társadalmi életet.