„- Ó, Istenem! – mondta Franville, mikor Augustine bezárta a szeparé ajtaját, és rögtön magához is ölelte őt – nagy ég, mit akar ön? Kettesben önnel, uram, egy ilyen félreeső helyen… hagyjon, hagyjon, könyörgöm, vagy azonnal segítségért kiáltok!
– Megfosztalak a lehetőségétől, égi angyal! – mondta Augustine, és Franville ajkára tapasztotta szép száját. – Most kiálts, ha tudsz, kiáltozzál, és rózsaillatú leheleted még hamarabb lángra lobbantja szívemet!
Franville meglehetősen lanyhán védekezett; nehéz komolyan haragudni, ha az ember az első gyengéd csókot váltja az imádott lénnyel. A vérszemet kapott Augustine fokozta az ostrom erejét azzal a hévvel, amelyre csak ennek a szenvedélynek az elragadó papnői képesek. A kezek hamarosan felbátorodtak, a megadó asszonyt alakító Franville ugyancsak nem tartotta vissza a magáét. A ruhák lehullottak, két kéz csaknem egyszerre csapott le oda, ahol azt vélte megtalálni, amire szüksége van… és Franville azonnal szerepet változtatott:
– Ó, nagy ég! – kiáltotta. – Hiszen maga csak egy asszony!
– Szörnyeteg teremtés! – kiáltotta Augustine, mikor olyasmi akadt a kezébe, aminek állapota kizárt mindennemű önáltatást. – Ennyit fáradozok, és akkor egy hitvány férfit találok… Sade márki új arcával mutatkozik be, a szalonképes boccacciói történetek életrajziak, korfestők és mindenekelőtt erkölcsösek: a jó elnyeri jutalmát, a rossz büntetését, a szerelmesek pedig egymásra találnak."