Egy luxushajó halad a háborús vizeken, hirtelen egy ellenséges tengeralattjáró periszkópja tûnik fel elõtte. A kapitány tudja, hogy nincs mentség a torpedó ellen, megkeresi a hajóbár bûvészét: Uram, egy percen belül elsüllyedünk. Próbálja meg elterelni valamivel az utasok figyelmét. A bûvész kiáll a porondra: Kedves uraim és hölgyeim! Egy kivételes csúcsmutatvány következik! Feldobom ezt a doboz gyufát, és mikor leesik, a hajó felrobban. Kacagás fogadja a bejelentést, a bûvész feldobja a gyufát, mire leesik, a torpedó éppen becsapódik, a hajó a levegõbe repül. A robbanás a bûvészt is kiveti a nyílt tengerre, kétségbeesetten úszkál a jeges vízben, mikor felbukkan mellette egy zordon utas feje: Mondhatom, marha viccei vannak! Erre a bûvészre gondoltam, mikor ezt a kötetet írtam. Dobás közben abban reménykedtem, hátha mégis csoda történik, és gyufaskatulyáim eltérítik útjukból a hajónkra kilõtt torpedókat.

Moldova György kikérte az irattárból a megfigyelésével kapcsolatos dokumentumokat. Beszélt azokkal az emberekkel, akik a megfigyelését elrendelték és azokkal is, akik a jelentéseket írták. Ebben a könyvben olvashatjuk az Íróhoz írt leveleket, a dicsérettől az aljas mocskolódásokig.

Szent Imre-induló1975-ben jelent meg először. Arról szól, hogy történelmünk leggyászosabb korszaka után – a fasiszta háború, a népírtás, az anyagi és erkölcsi javak pusztítása után – milyen közérzettel élhette meg a felszabadulást Moldova regényének zsidó főhőse, a tizenkét éves Kőhidai Miklós. Az a koravén kisfiú, aki százezrek kiirtásának rettenetében élt, s bár ő maga túlélte a borzalmakat, szinte gyógyíthatalan lelki sérülésekkel került ki a pokoljárásból. A Szent Imre-induló folytatása az új Moldova mű, az Elhúzódó szüzesség a fasizmus szörnyűségeit átélő kisfiú fiatalemberré formálódásnak története. A szörnyű emlékekkel terhes gyermekkor következménye az életidegen félszegség,a mindentől idegenkedés, sőt a teljes „idegenség” érzete. A felnőtté érés időszakát ábrázolja az író, azt a roppant küzdelmet, ahogy ifjú szerencsétlen hőse a valahová tartozás vágyát szembesíti, ütközteti az önmaga által teremtett szellemi gettóval. Vergődik elkülönülő zsidótudata és a beilleszkedés vágya között. Éppen ezért felemás a viszonya az emberekhez, családjához, a társadalomhoz sőt egyetlen szerelméhez is.

Már több mint egy év telt el azóta, hogy a hatodik kötettel abbahagytam önéletrajzi töredékeim sorozatát. A közbeesõ idõszakban minden erõmet és idõmet a Kádár Jánosról szóló könyv megírására fordítottam. Tudtam, a készülõdés az 1956-os felkelés ötvenedik évfordulójának megünneplésére elsõsorban az õ személyét veszi majd célba. Aki megpróbál kiállni mellette, elaknásított terepre lép, mégis úgy éreztem, kötelességem megtisztítani emlékét a két évtized óta ráhányt szennytõl és sártól. Már amennyire képes vagyok erre...