Csontvázak a szekrényben

A Homo sapiens egy még nyugtalanítóbb titkot is rejtegetett. Nem csupán bőséges számú civilizálatlan unokatestvérrel rendelkezünk; valaha bizony volt jó pár testvérünk is. Korábban úgy gondoltunk magunkra, mint az egyetlen emberekre, mivel a legutóbbi tízezer évben valóban a miénk volt az egyetlen emberi faj. Az ember szó valódi jelentése azonban „a Homo nemhez tartozó állat”, és ennek a nemnek valamikor több faja is volt a Homo sapiens mellett. Sőt, mint azt majd ennek a könyvnek az utolsó fejezetében is látjuk, lehet, hogy a nem túl távoli jövőben majd ismét nem sapiens fajú emberekkel kell versengenünk. Ezt tisztázandó a Homo sapiens egyedeinek jelölésére gyakran a sapiens szót fogom használni, míg az ember megnevezéssel a Homo nem minden tagját illetem.

Az emberek először Kelet-Afrikában fejlődtek ki 2,5 millió évvel ezelőtt, a majmok egy korábbi, Australopithecus nevű neméből, amely név jelentése „déli majom”. Körülbelül 2 millió éve néhányan ezek közül az ősi emberek közül elhagyták szülőföldjüket, hogy átkeljenek és letelepedjenek Észak-Afrika, Európa és Ázsia hatalmas területein. Mivel Észak-Európa behavazott erdeiben más tulajdonságok szükségeltetnek a túléléshez, mint Indonézia párálló dzsungeleiben, az emberi populációk különböző irányokba fejlődtek. Ennek eredménye több különböző faj lett, amelyek mindegyike fenséges hangzású latin nevet kapott a tudósoktól.

Európában és Nyugat-Ázsiában az emberek Homo neanderthalensisszé, (Neander-völgyi emberré) fejlődtek, akiket általában csak Neander-völgyiekként emlegetünk. A Neander-völgyiek testesebbek és izmosabbak voltak, mint mi, sapiensek, és alkalmazkodtak a jégkorszaki Nyugat-Eurázsia hideg klímájához. Ázsia keleti területeit a Homo erectus („felegyenesedett ember”) népesítette be, aki közel 2 millió évig maradt fenn, mind ez idáig a legtovább az emberi fajok közül. Nem valószínű, hogy a mi fajunk megdöntené ezt a rekordot. Az is kétséges, hogy ezer év múlva itt lesz-e még a Homo sapiens, 2 millió évvel tehát szinte biztosan nem számolhatunk.

Az indonéziai Jáva szigetén élt a Homo soloensis („Solo-völgyi ember”), aki a trópusi élethez alkalmazkodott. Szintén a mai Indonéziában – az aprócska Flores szigetén – az ősi emberek a törpévé válás folyamatán mentek keresztül. Az emberek akkor érték el először Florest, amikor a tengerszint rendkívül alacsony volt, és a szigetet könnyen meg lehetett közelíteni a szárazföldről. Mikor a tenger ismét megemelkedett, néhányan ott rekedtek a szigeten, amely szegény volt erőforrásokban. Először a nagy emberek haltak meg, akiknek sok élelemre volt szükségük. A kisebbeknek nagyobb esélyük volt a túlélésre. A nemzedékek során aztán Flores lakói törpék lettek. Ez a sajátságos faj, amelyet a tudósok Homo floresiensis néven ismernek, legfeljebb 1 méteres magasságot és 25 kilogrammos testsúlyt ért el. Képesek voltak viszont kőeszközök készítésére, és alkalmanként még a szigeten élő elefántok közül is sikerült elejteniük egyet-egyet – habár meg kell jegyeznünk, hogy az elefántok ugyancsak egy törpe növésű fajhoz tartoztak.

2010-ben újabb elveszett testvérünk menekült meg a feledéstől, amikor a szibériai Gyenyiszova-barlangban ásató tudósok felfedeztek egy megkövesedett ujjpercet. A genetikai elemzés bebizonyította, hogy a csont egy eddig ismeretlen emberfaj egyedéé volt, amely a Homo denisova nevet kapta. Ki tudja, hány elveszett rokonunk vár még felfedezésre más barlangokban, más szigeteken és más éghajlatokon.

Mialatt Európában és Ázsiában kifejlődtek ezek az emberek, Kelet-Afrikában sem állt meg az evolúció. Az emberiség bölcsője számos új fajt dajkált, mint például a Homo rudolfensis, vagyis „Rudolf-tavi ember”, a Homo ergaster, vagyis „dolgozó ember”, és végül a saját fajunk, amelynek a szerénytelen Homo sapiens, azaz „gondolkodó ember” nevet adtuk.

Néhány faj egyedei óriásira nőttek, mások törpék lettek. Egyesek félelmetes vadászok voltak, mások szelíd gyűjtögetők. Voltak, akik egyetlen szigeten éltek, míg sokan egész kontinenseken rajzottak szét. De mindegyikük a Homo nemhez tartozott. Valamennyien emberi lények voltak.

Elterjedt tévhit ezeknek a fajoknak leszármazási sorba rendezett elképzelése, valahogy úgy, hogy az ergaster nemzette az erectust, az erectus a Neander-völgyit, és a Neander-völgyiből fejlődtünk ki mi. Ez ahhoz a téves következtetéshez vezet, hogy egy adott pillanatban mindig csak egyetlen emberfaj élt a földön, és hogy a korábbi fajok pusztán önmagunk korábbi modelljei. A valóság ezzel szemben az, hogy úgy 2 millió évvel ezelőttől mintegy 10 ezer évvel ezelőttig a világ egyszerre több emberi faj otthona volt. Miért is ne? Ma is több róka-, medve- vagy disznófaj él. Száz évezreddel ezelőtt pedig legalább 6 különböző emberfaj járta a földet. Nem a többfajú múlt, hanem mostani egyediségünk az, ami furcsa – talán egyenesen gyanús. Mint azt hamarosan meglátjuk, nekünk, sapienseknek jó okunk van elnyomni magunkban testvéreink emlékét.