Hatodik fejezet
Piramisok építése

A mezőgazdasági forradalom a történelem egyik legellentmondásosabb eseménye. Egyes elfogult kutatók váltig állítják, hogy ez indította el az emberiséget a jólét és a haladás útján. Mások szerint viszont romlásba taszította. Ők azt mondják, ez volt az a fordulópont, ahol a sapiens felrúgta addigi szimbiózisát a természettel, és rohanvást megindult a mohóság és elidegenedés irányába. Akármerre vezetett is az út, visszafordulni nem volt lehetséges. A gazdálkodásnak köszönhetően a populációk olyan gyorsan növekedtek, hogy semmilyen összetett mezőgazdasági társadalom nem lett volna képes fenntartani magát, ha visszatér a vadászó-gyűjtögető életmódhoz. Kr. e. 10 ezer táján, a mezőgazdaságra való átállás előtt a Föld kb. 5-8 millió nomád gyűjtögető otthona volt. 1-2 millió gyűjtögető a Kr. u. 1. századra is megmaradt (főként Ausztráliában, Amerikában és Afrikában), számuk azonban eltörpült a világ gazdálkodóinak 250 milliós tömege mellett.³³

Ezen gazdálkodók túlnyomó többsége állandó településeken élt; csupán néhányuk volt nomád pásztor. A letelepedés drámaian leszűkítette az ember életterét. Az őskori vadászó-gyűjtögető népek rendszerint több 10, vagy akár több 100 négyzetkilométeres területen éltek. Ez az egész terület, dombjaival, patakjaival, erdeivel és az égbolttal együtt az „otthonuk” volt. A parasztok viszont idejük legnagyobb részét egy kis földdarabon dolgozva töltötték, családi életük pedig egy szűkös, legfeljebb néhány méteres fa-, kő- vagy sárépítményre korlátozódott – a házra. A tipikus parasztban nagyon erős vonzódás fejlődött ki ehhez az építményhez. Messzire mutató forradalom volt ez, amely legalább akkora lélektani, mint építészeti hatással járt. „Az én házamhoz” való ragaszkodás, és a szomszédoktól való elkülönülés lett egy sokkal énközpontúbb teremtmény pszichológiai védjegye.

Az új mezőgazdasági territóriumok nem csak sokkal kisebbek voltak, mint a gyűjtögetők területei, de sokkal mesterségesebbek is. A tűz használatát leszámítva a gyűjtögetők nemigen változtatták meg szándékosan a környéket, ahol kóboroltak. A gazdálkodók ellenben mesterséges emberi szigeteken éltek, amelyeket fáradságos munkával véstek ki a környező vadonból. Erdőket vágtak ki, csatornákat ástak, mezőket tisztítottak meg, házakat építettek, barázdát szántottak, és gyümölcsfákat ültettek takaros sorokban. Az így kialakuló mesterséges környezet csakis az emberé és az „ő” állataié és növényeié volt, és gyakran fal vagy sövény is védelmezte. A gazdálkodó családok mindent megtettek, hogy távol tartsák a gyomokat és vadállatokat. Ha mégis bejutott egy ilyen hívatlan vendég, kiűzték. Ha tovább makacskodtak, emberi ellenfeleik megkeresték a módját, hogy végezzenek velük. Erősebb védműveket állítottak fel otthonuk köré. A mezőgazdaság hajnala óta mind a mai napig ágakkal, cipőkkel, légycsapókkal és mérgező spray-kkel felfegyverzett emberek milliárdjai viselnek szakadatlan háborút a szorgalmas hangyák, falánk csótányok, kalandozó pókok és eltévedt méhek ellen, amelyek minduntalan újra beszivárognak az emberi uradalmakba.

A történelem legnagyobb részében ezek az ember alkotta enklávék nagyon kicsik voltak, és az érintetlen természet hatalmas tömege vette körül őket. A Föld felszíne mintegy 510 millió négyzetkilométert tesz ki, amiből 155 millió a szárazföld. A gazdálkodók nagy többsége, állataikkal és növényeikkel egyetemben, még Kr. u. 1400 körül is összesen csupán 11 millió négyzetkilométert foglalt el – a bolygó felszínének 2 százalékát.³⁴ Minden más terület túl hideg, túl meleg, túl száraz, túl nedves, vagy a növénytermesztésre valami más okból alkalmatlan volt. Ez a mindössze 2 százalék alkotta a színpadot, amelyen a történelem cselekménye kibontakozott.

Az embereknek nehezére esett elhagyniuk mesterséges szigeteiket. Nem hagyhatták el házaikat, földjeiket és magtáraikat azok elvesztésének súlyos kockázata nélkül. Ráadásul az idő haladtával egyre több és több mindent halmoztak fel – nehezen szállítható tárgyakat, amelyek helyhez kötötték őket. Az ősi gazdálkodók koldusszegénynek tűnhetnek a mi szemszögünkből nézve, de egy tipikus családnak több vagyontárgya volt, mint egy egész gyűjtögető törzsnek.