Izomerő

A legelfogadottabb elmélet azt a tényt hangsúlyozza, hogy a férfiak erősebbek a nőknél, és nagyobb fizikai erejüket arra használták fel, hogy alávetett szerepbe kényszerítsék őket. Ennek az elméletnek egy kissé finomabb változata azt állítja, hogy erejüknek köszönhetően a férfiak kisajátították a kemény fizikai erőfeszítést igénylő munkákat, mint például a szántás és az aratás. Emiatt aztán ők ellenőrzik az élelmiszer-termelést, ami politikai hatalom formájában nyilvánul meg.

Két probléma van az izomerőre helyezett hangsúllyal. Egyrészt az, hogy „a férfiak erősebbek a nőknél”, csak nagy átlagban igaz, és csak az erő bizonyos típusaira. A nők például általában sokkal jobban tűrik az éhezést, a betegséget és a fáradtságot, mint a férfiak. Olyan nők is vannak, akik gyorsabban futnak, és nehezebb súlyokat emelnek fel, mint sok férfi. Ezenkívül, és ez még inkább problémássá teszi az elméletet, a nőket a történelem folyamán sok olyan munkából is kizárták, ami csekély testi megerőltetést igényel (például az egyházi, a jogi vagy a politikai pálya), viszont részt kaptak a földeken, a műhelyekben és a ház körül végzett nehéz fizikai munkákból. Ha a társadalmi hatalom a fizikai erő vagy állóképesség arányában lenne felosztva, a nőknek sokkal nagyobb részt kellett volna kapniuk belőle.

Ennél is fontosabb, hogy az embereknél egész egyszerűen nem létezik közvetlen kapcsolat a fizikai erő és a társadalmi hatalom között. Általában hatvanas éveikben járó emberek szoktak hatalmat gyakorolni huszonévesek fölött, noha azok jóval erősebbek náluk. A tipikus 19. század közepi alabamai ültetvényest másodpercek alatt leteperte volna a gyapotföldjén dolgozó rabszolgák bármelyike. Az egyiptomi fáraó vagy a katolikus pápa posztját nem bokszmeccseken nyerték el. A gyűjtögető közösségekben a politikai dominanciát általában a legjobb szociális képességekkel, és nem a legfejlettebb izomzattal bíró ember birtokolja. Egy bűnszervezetnek sem feltétlenül a legerősebb tagja a nagyfőnök. Hanem gyakran egy idősebb férfi, aki csak elvétve használja a saját öklét; fiatalabb, jobb erőben lévő férfiakkal végezteti el a piszkos munkát. Aki azt gondolja, hogy úgy kerülhet egy szindikátus élére, ha összeveri a dont, általában nem él elég soká ahhoz, hogy tanulhasson a hibájából. Még egy csimpánzhorda alfahímje is úgy kerül ebbe a pozícióba, hogy stabil koalíciót épít ki az idősebb hímekkel és nőstényekkel, nem pedig esztelen erőszak révén.

Sőt, az emberi történelemben sok példát találhatunk a testi erő és a társadalmi hatalom közötti fordított arányosságra. A legtöbb társadalomban a fizikai munkát a legalsóbb rétegek végzik. Ez talán rávilágít a Homo sapiensnek a táplálékláncban elfoglalt helyére. Ha csupán a nyers fizikai adottságok számítanának, a sapiens valahol a ranglétra közepén helyezkedne el. Mentális és szociális képességei juttatták fel a csúcsra. Ezek után természetesnek tűnik, hogy a fajon belüli erősorrendet is inkább a mentális és szociális adottságok határozzák meg, mint a testiek. Így viszont nehéz elhinni, hogy a történelem legnagyobb hatást gyakorló, és legstabilabb hierarchiája a férfiaknak arra a képességére alapul, hogy fizikailag a nők fölé kerekedjenek.