Igazhívők

Valószínű, hogy az olvasók némelyike kényelmetlenül fészkelődött ültében az előző bekezdéseket olvasva. Manapság legtöbbünket úgy nevelik, hogy így reagáljon. Könnyű elfogadni, hogy Hammurapi törvénykönyve mítosz volt, de olyasmit nem akarunk hallani, hogy az emberi jogok is mítoszok. Ha az emberek rájönnek, hogy az emberi jogok csupán a képzeletben léteznek, nem áll-e fenn a veszély, hogy a társadalmunk összeomlik? Voltaire azt mondta: „Nincs Isten, de ezt ne mondják meg a szolgámnak, mert még meggyilkol éjszaka.” Ezt Hammurapi is mondhatta volna a hierarchia elvéről, és Thomas Jefferson is az emberi jogokról. A Homo sapiensnek nincsenek természet adta jogai, ahogy a pókoknak, hiénáknak és csimpánzoknak sincsenek. De ezt ne mondjuk el a szolgáinknak, mert még meggyilkolnak minket éjszaka.

Az ilyen félelmek nagyon is jogosak. A természet rendje stabil rend. Nem lehetséges, hogy holnaptól megszűnik a gravitáció, még akkor sem, ha az emberek nem hisznek benne többé. Egy elképzelt rendet azonban folyton az összeomlás veszélye fenyeget, mivel mítoszokon alapul, és a mítoszok megszűnnek létezni, ha az emberek már nem hisznek bennük. Egy elképzelt rend fenntartása folyamatos és kimerítő erőfeszítést kíván. Ezen erőfeszítések némelyike erőszak és fenyegetés formájában nyilvánul meg. A hadseregek, rendőrségek, bíróságok és börtönök szakadatlanul azon dolgoznak, hogy kényszerítsék az embereket az elképzelt renddel összhangban való cselekvésre. Ha egy ókori babiloni megvakította a szomszédját, általában szükség volt némi erőszakra a „szemet szemért” törvényének érvényesítéséhez. Amikor 1860-ban az amerikai polgárok többsége arra jutott, hogy az Afrikából áthurcolt rabszolgák is emberi lények, ennélfogva megilleti őket a szabadsághoz való jog, véres polgárháború kellett ahhoz, hogy ezt a véleményt a déli államokra is ráerőltessék.

Kizárólag erőszakkal azonban nem lehet fenntartani egy elképzelt rendet. Szükség van valódi hívőkre is. Talleyrand herceg, aki XVI. Lajos uralkodása alatt kezdte meg kaméleonszerű karrierjét, később szolgálta a forradalmi és a napóleoni rezsimet is, és épp időben váltott ahhoz, hogy a helyreállított királyságnak dolgozva végezze be napjait, több évtizedes kormányzati tapasztalatát így foglalta össze: „Sok mindent meg lehet tenni szuronyokkal, de ülni rajtuk igen kényelmetlen.” Gyakran egyetlen pap elvégzi száz katona munkáját – jóval olcsóbban és hatékonyabban. Nem beszélve arról, hogy akármilyen hatékony is a szurony, valakinek forgatnia kell. Miért tartanának fenn a katonák, börtönőrök, bírók és rendőrök egy olyan elképzelt rendet, amelyben nem hisznek? A kollektív emberi tevékenységek közül az erőszakot a legnehezebb megszervezni. Ha azt mondjuk, hogy egy társadalmi rendet a katonai erő tart fenn, az rögtön felveti a kérdést: mi tartja fenn a katonai rendet? Pusztán kényszerrel és fenyegetéssel nem lehet hadsereget szervezni. A parancsnokok és katonák legalább egy részének igazán hinnie kell valamiben, legyen az Isten, a dicsőség, a haza, a férfiasság vagy a pénz.

A társadalmi piramis csúcsán állókat érinti egy még ennél is érdekesebb kérdés. Miért akarnak másokra ráerőltetni egy elképzelt rendet, ha ők maguk nem hisznek benne? Erre az a szokásos válasz, hogy az elit cinikus mohóságból cselekszik így. Csakhogy nem valószínű, hogy egy cinikus, aki semmiben sem hisz, mohó legyen. A Homo sapiens objektív biológiai szükségleteinek kielégítéséhez nem kell sok. Miután ezzel megvagyunk, a többi pénzt el lehet költeni piramisépítésre, világ körüli utakra, választási kampányok finanszírozására, kedvenc terrorszervezetünk pénzelésére, vagy befektethetjük a tőzsdén, hogy még több pénz legyen belőle – de egy cinikus mindeme tevékenységeket tökéletesen értelmetlennek tartaná. Diogenész, a görög filozófus, aki megalapította a cinikusok iskoláját, egy hordóban lakott. Mikor Nagy Sándor egyszer meglátogatta őt, és megkérdezte, tehet-e érte valamit, a cinikus, aki épp napozott, így válaszolt a hatalmas uralkodónak: „Igen, tehetsz. Kérlek, lépj kicsit arrébb, mert eltakarod a napot.”

Ezért nem építenek a cinikusok birodalmakat, és ezért lehet egy elképzelt rendet csakis úgy fenntartani, ha a népesség – és különösen az elit és a biztonságért felelős erők – nagy hányada valóban hisz benne. A kereszténység nem maradt volna meg 2000 évig, ha a papok és püspökök többsége nem hitt volna igazán Krisztusban. Az amerikai demokrácia nem állna fenn 250 éve, ha az elnökök és kongresszusi tagok többsége nem hitt volna igazán az emberi jogokban. A modern gazdasági rendszer pedig egy napig sem maradna meg, ha a befektetők és bankárok többsége nem hinne igazán a kapitalizmusban.