Béke vagy háború?

Végül elérkeztünk a gyűjtögető közösségek közti háborúskodás fogas kérdéséhez. Egyes tudósok úgy képzelik, hogy a gyűjtögető társadalmak paradicsomi békében éltek, és azt állítják, hogy a háború és az erőszak csak a mezőgazdasági forradalommal jött el, amikor az emberek elkezdtek magántulajdont felhalmozni. Mások amellett kardoskodnak, hogy az ősi gyűjtögetők világa kivételesen kegyetlen és erőszakos volt. Mindkét elképzelés puszta légvár, amelyeket csupán a gyér régészeti bizonyítékok, illetve a jelenkori gyűjtögetők antropológiai megfigyelésének vékony szálai kötnek a földhöz.

Az antropológiai bizonyítékok nagyon érdekesek, de ugyanilyen problémásak is. A mai gyűjtögetők főként elszigetelt és ellenséges környezetben élnek, például az Északi-sark vidékén vagy a Kalahári-sivatagban, ahol nagyon alacsony a népsűrűség, és csak korlátozott lehetőségek adódnak a másokkal való harcra. Ezenkívül a gyűjtögetők legújabb generációi már a modern államok fennhatóságának vannak alávetve, ami megakadályozza nagyobb szabású konfliktusok kialakulását. Az európai tudósoknak mindössze két lehetőségük volt nagy és viszonylag sűrű élő gyűjtögető közösségeket tanulmányozni: Észak-Amerika északnyugati részén a 19. században, illetve Észak-Ausztráliában a századforduló környékén. Mind az amerikai indián, mind az ausztráliai őslakos közösségek között gyakori volt a fegyveres konfliktus. Vitatható azonban, hogy ez „mindig is” így volt-e, vagy csupán az európai terjeszkedés hatása.

A régészeti leletek ritkák és homályosak. Milyen árulkodó nyom maradhat egy több 10 ezer évvel ezelőtt vívott háború után? Akkor még nem voltak erődítmények és falak, töltényhüvelyek, de még kardok és pajzsok sem. Egy ősi lándzsahegyet használhattak háborúban, de ugyanúgy vadászathoz is. A megkövesedett emberi csontokat sem kevésbé nehéz értelmezni. Egy törés utalhat háborús sérülésre, de balesetre is. A törések és vágások hiánya egy csontvázon szintén nem bizonyíték arra, hogy az illető személy nem erőszakos halált halt. Halált okozhat a lágy szöveteket ért trauma is, ami nem hagy nyomot a csontokon. Sőt, még ennél is fontosabb, hogy az iparosodás előtti háborúk áldozatainak 90 százalékával az éhezés, a hideg vagy betegség végzett, nem pedig fegyver. Képzeljük el, hogy 30 ezer évvel ezelőtt az egyik törzs legyőzte a másikat, és elűzte az áhított területről. A döntő csatában a vesztes törzs 10 tagja esett el. Majd a következő évben újabb százat vitt el az éhínség, a hideg és a betegségek. A 110 csontvázra rábukkanó régészek túl könnyen juthatnak arra a következtetésre, hogy legtöbbjük valamilyen természeti katasztrófának esett áldozatul. Hogy is lehetnének képesek megmondani, hogy valamennyien egy kegyetlen háború áldozatai?

Ezt a figyelmeztetést követően rátérhetünk a régészeti leletekre. Portugáliában felmérést végeztek, amely 400, közvetlenül a mezőgazdasági forradalmat megelőző időkből származó csontvázat érintett. Csupán kettőn látszottak erőszak egyértelmű nyomai. Egy hasonló, ugyancsak 400, szintén ilyen korú csontvázon folytatott vizsgálat Izraelben egyetlenegy koponyán talált egyetlenegy repedést, amelyet okozhatott emberi erőszak. Egy harmadik, szintén 400 csontvázon végzett felmérés a Duna völgyének különböző mezőgazdaság előtti régészeti lelőhelyein 18 csontvázon találta nyomát erőszaknak. Négyszázból 18 nem hangzik soknak, de valójában nagyon magas arány. Ha valóban mind a 18 ember erőszakos halált halt, az azt jelenti, hogy az őskori Duna völgyében a halálesetek mintegy 4,5 százalékát emberi erőszak okozta. Ma a globális átlag, a háborúkat és a bűnözést is beleszámítva, 1,5 százalék körül van. Még a 20. században is az emberhalálok mindössze 5 százalékát okozták más emberek – pedig ez a század hozta a történelem legvéresebb háborúit és legnagyobb népirtásait. Ha tehát a leleteken megfigyelt arány tipikus, akkor a Duna völgyében az őskor éppolyan erőszakos volt, mint a 20. század.^[3]

A Duna völgyében talált lehangoló leleteket egy sor más területen talált, ugyanilyen lehangoló lelet támasztja alá. A szudáni Dzsebel Szahabában feltártak egy 59 csontvázat tartalmazó 12 ezer éves temetőt. Huszonnégy csontvázba ágyazódva vagy közelében heverve találtak nyíl- és lándzsahegyeket, ami a testek 40 százalékát jelenti. Egy nő csontvázán 12 sérülés volt látható. A bajorországi Ofnet-barlangban 38 gyűjtögető maradványait fedezték fel a régészek, leginkább nőkét és gyerekekét, akiket két sírgödörbe dobáltak bele. A csontvázak fele, köztük gyerekek és csecsemők maradványai is, egyértelműen emberi fegyverek, bunkósbotok és kések nyomait viselte magán. Az erőszak legsúlyosabb jelei azon a néhány csontvázon voltak megfigyelhetők, amelyek felnőtt férfiaktól származtak. Ofnetben minden valószínűség szerint lemészároltak egy teljes gyűjtögető hordát.

Melyik reprezentálja jobban a gyűjtögetők világát: az Izraelben és Portugáliában talált békés temetők, vagy a Dzsebel Szahaba-i és ofneti mészárszék? A válasz az, hogy egyik sem. Ahogyan a gyűjtögetők a széles skáláját képviselték a vallásoknak és társadalmi berendezkedéseknek, ugyanilyen széles skáláját képviselhették az erőszakosság mértékének is. Míg bizonyos helyeken és időkben béke és nyugalom uralkodott, addig máskor és máshol egymást érhették a véres konfliktusok.¹⁶