24

Hétfő reggel Vanessa mindössze néhány perc erejéig gondolkozik el azon, hogy esetleg kihagyja az iskolát arra a napra. A szombati események megrémisztették ugyan, az a lehetőség viszont, hogy otthon egyedül várja meg azt, hogy valami szörnyűség történjék, mindennél rosszabb választásnak tűnik.

Nickétől mindenesetre nem hallott semmilyen betörésről a Kicsi Nyugalom villanegyedben. Ha tényleg figyelemre méltó kihágást követtek volna el, Nicke fix, hogy megemlíti a vacsora mellett. Ami nem jelenti azt, hogy biztosra mehetnek. Vanessa kétli, hogy egy démonokkal szövetkező személy rögtön a rendőrséget hívja, amikor illetéktelenek törnek be titkos kínzókamrájába.

A mama egy vaskos könyvet olvas a horoszkópállításról. Ma szabadnapja van. Gondtalanul dudorászik magában, miközben a könyvet lapozgatja és jegyzeteket készít. Az arca nyugodt, amitől fiatalabbnak néz ki. A mama mindössze tizenhét éves volt, amikor Vanessa megszületett. És a mostani harminchárom sem az a kifejezett élemedett kor. Vanessa néha úgy véli, a mamája elhajította az életét. Halálra gürcöli magát, és miért? Kétgyermekes mama és ápolónő egy idősek otthonában. Ez lesz most már az élete? Hát egyáltalán nincsenek ambíciói? Vanessa nem szeretné elkövetni ugyanezeket a hibákat. Nem akar semmit elkapkodni. Addig szeretne fiatal maradni, ameddig csak lehet. Kóstolgatni szeretné az életet. Az igazi életet, Engelsfors határain kívül. Ha addig nem dől össze a világ. Ha életben marad.

– Indulok – mondja.

A mamája felnéz a könyvből. Mosolyog. Meglehetősen boldognak tűnik, ahhoz képest, hogy elpazarolta az életét.

– Figyelj csak, már rég meg akartam kérdezni – szólal meg. – Milyen volt Monánál?

Miért kell a mamának ilyen hihetetlen érzékkel pont arról kérdezösködnie, amiről nem akar beszélni az ember?

– Jó – motyogja Vanessa.

– Engem lenyűgözött – mondja a mama. – Neked mit mondott?

– Az csak rám tartozik.

– Semmi vész, Nessa. Megértem, hogy nem akarsz mindent elfecsegni az anyádnak. Lehet, hogy nem is szeretnék tudni ezekről a dolgokról.

Közben sokatmondó mosollyal néz Vanessára, mintha azt akarná mondani, megérti, min megy keresztül a lánya, tudja, milyen tizenévesnek lenni. Csakhogy a mamának fogalma sincs, min megy keresztül Vanessa. És Vanessa nem is mondhatja el neki.

– Nem, szerintem sem – feleli halkan, és sebtében megöleli a mamáját.

Mikor Vanessa az iskolába ér, elsőként Jarit pillantja meg. A fiú Anna Karinnal beszélget, aki a haját dobálja, és mesterkélten nevetgél.

– Annyira gáz vagy! – mondja Jarinak vihorászva Anna-Karin, mire Vanessa sietve távozik onnan, hogy ne kelljen többet hallania az épületes beszélgetésből.

A délelőtti órákat egy frászban üli végig. Az osztályteremben észlelhető legkisebb mozgásra összerezdül. Evelina és Michelle úgy néznek rá, mint akit azonnal kényszerzubbonyba kell csomagolni és telenyomni nyugtatóinjekciókkal. Valószínűleg igazuk lehet.

Az ebédlőben meglátja az igazgatónőt a salátabárnál. Adriana Lopez egész kis hegyet pakol a tányérjára a reszelt sárgarépából. Egyszerre minden olyan hihetetlen őrültségnek tűnik.

Jó, rendben. Legyen az igazgatónő démon. Vanessa viszont nem bír egy teljes délelőttnél tovább ebben a félelemben élni. Egy répaevő démon miatt legalábbis nem.

Eljön a kedd, szerda, csütörtök és a péntek. Semmi nem történik. A társaság találkozót beszél meg a népparkban, hogy kidolgozzanak valami stratégiát. Linnéa azt szeretné, ha Anna-Karin képességeit felhasználva rávennék az igazgatónőt, hogy leleplezze magát. Minoo tiltakozik. Rebeckának is egészen különleges képességei voltak, mégis meghalt.

Vanessának üvölteni volna kedve a feszültségtől, amiért senkitől nem kérhetnek segítséget. Bambán és tehetetlenül várnak a sorukra, mint a vágóhídi marhák. Még csak meg sem próbálkozhatnak a visszavágással. Egyik délután, amikor látta, amint az igazgatónő beül az autójába, kedve lett volna odarohanni, feltépni az ajtót, és azt ordítani: – Na, gyerünk! Tedd csak meg? Mi a fenére vársz még?

Vanessa Willével akarta tölteni a hétvégét, hogy megpróbáljon elfeledni mindent, de Wille azt mondta, hogy Jonténak kell segítenie egy „dologban”. Michelle és Evelina egész hétvégén Köpingben vannak egy koncerten, neki viszont nincs pénze elmenni.

Szombaton jön a vihar. Az utolsó őszi levelek is leesnek a fákról, és megérkezik az üvöltő szél, mely esővel szórja tele az egész várost.

Vanessa a lakás foglya. A klausztrofóbia már délután jelentkezik. Mintha mindenütt csak Nicke lenne. Ha kimegy a konyhába, Nicke áll a pultnál és kávét főz. Ha a nappaliba megy, Nicke fekszik a kanapén, krimit olvas, és a tényfeltárás hiányosságairól motyog magában. Végül Vanessa hozzáfog a szobája takarításához, mert nem tud mit kitalálni.

– Akkor már nem csinálnád meg a lakás többi részét is? – kérdezi a mama olyan hangon, ami elárulja róla, hogy borzasztóan szellemesnek képzeli magát.

Vanessa viszont tényleg kitakarítja a lakást. Ha másért nem, azért, hogy idegesíthesse Nickét a porszívózúgással. Azért végképp nem szúrhatja le a nevelőapja, hogy takarít.

Takarítás után leül a számítógép elé. Senki nincs bejelentkezve. Felhívja Willét. Nem veszi fel. Vanessa az ablakhoz lép.

Engelsfors az a fajta város, amelyik sötétben mutat a legjobban, Némi megszépítő távolságból, amikor csak az utcai lámpák fénye és a kivilágított ablakok látszanak. Vanessa meglátja a templomtornyot. Abban a templomkertben temetik el Rebeckát hétfőn. Szeretne ott lenni, de nem lehet. Senki nem tudhatja meg, hogy ismerték egymást.

Frasse kaparászik az ajtón, Vanessa beengedi. A kutya lefekszik az ágyra, elégedetten szuszog. Vanessa az íróasztalán heverő mobilra néz, aztán felveszi, tárcsázni kezd.

A kifulladt Linnéa szól bele.

– Történt valami?

Vanessa kicsit meghökken. Aztán rájön, hogy Linnéa aligha számít tőle mindennapi csevejre.

– Nem, csak azt akartam...

– Nem nagyon érek most rá.

– Hagyjuk, nem érdekes – mondja Vanessa, és leteszi a kagylót. Nagyon kellemetlen érzés keríti hatalmába. Felhívja Willét. Kicsöng. Sokszor egymás után. Wille nem veszi fel.

Frasse akkorát ásít, hogy az állkapcsa majd kiesik a helyéről. Vanessa lerakja a telefont, letölt egy horrorfilmet. Az olyan jóleső tud lenni – a kitalált szörnyek nézegetése. Akkor legalább nem kell azokra gondolnia, akik a fejében laknak, és most azt suttogják a fülébe, hogy a pasija éppen ezekben az órákban csalja meg Linnéa Wallinnal.

* * *

A szél megremegteti az ablaktáblákat.

Minoo a démonokról végez kutatást a neten. Megint. És mint eddig minden alkalommal, nem jut semmire.

A legtöbb történet meseszerű. Megpróbálja összevetni őket, de azon kívül, hogy a legtöbb kultúra hiedelemvilágában megtalálhatóak mindenféle gonosz lények, nem sok mindent sikerül kiderítenie. A démon szót tulajdonképpen helytelenül használják. Az eredeti görög szó, a daimon jelentései „lélek”, „isten” vagy a „lény”. A gonosz démonok csak a kereszténység elterjedésével egy időben jelentek meg.

Minoo bosszúsan sóhajtozik. Biztos benne, hogy az oldalak szerzői hozzá hasonló amatőrök lehetnek. Az információk között sok a hamisítvány, egy másik részük önjelölt sátánisták álmodozásainak közlése lehet, a legtöbb pedig vallási fanatikusok fröcsögése. Minoo számára legalább annyira ijesztőek az ilyen figurák, mint maguk a démonok.

Felkel a géptől, megmasszírozza elgémberedett vállát. Pillantása megakad a gardróbszekrény ajtaján lógó fekete ruhán.

Tegnap iskola után vették meg a temetési ruhát. Minoo a legutolsó percre halasztotta, míg végül a mamája rávette, hogy elmenjenek Borlängébe, és megvegyék. Most a rosszullét kerülgeti a holnaputáni temetés gondolatától, legszívesebben nem menne el rá. De a mamája ragaszkodik hozzá.

– Ott kell lenned. A gyászmunka végett. Utólag meg fogod érteni, miért mondom.

Rebecka szülei szeretnék elkerülni a nagy hűhót, ezért kimentették magukat a legtöbb ismerősnél, s csak a legközelebbi hozzátartozókat hívták el.

Minoo el sem tudja képzelni, hogy fogja túlélni az eseményt. Mit mond például Rebecka mamájának? Hogy néz majd Rebecka kistestvéreinek a szemébe? Gustaf eljön-e? Vele Rebecka halála óta nem is találkozott. Azóta, hogy elolvasta az újságban azt az interjút, amit Cissi készített vele.

Minoo fogja a ruhát, és beakasztja a szekrénybe, hogy ne legyen szem előtt.

Aztán fogja a Titkos történet rongyosra olvasott példányát, és leheveredik vele az ágyra. De nem bír odafigyelni a jól ismert szavakra. Gondolatai minduntalan elkalandoznak. Az igazgatónőn jár az esze, az iskolán, a démonokon, Maxon.

Max. Max a menekülés. Ő mentes minden Minoot körülvevő feketeségtől. Felidézi a férfi arcát, közben az emlékképekből vágyteljesítő álmok lesznek, álmok, melyek társaságában annyi magányos szombat estét töltött már.