Százhuszonegy
Sejtelmük sem volt, merre járnak, mert csak idegen hegyeket és egy hatalmas, ismeretlen tengert láttak, de nem maradt más választásuk, mint hogy még mélyebbre hatoljanak az ismeretlenbe.
Felváltva irányították a karcsú gépet, és jól volt így, hogy Titus is megosztozott velük a felelősségen. Bizonyos mértékig visszatartotta a tépelődéstől.
De elméje még eközben is félig éber volt. Gyermekkor és lázadás… engedetlenség és dac; az utazás; a kalandok, és egyszer csak már nem ifjú többé – hanem férfi.
– Viszontlátásra, barátom. Vigyázzon Júnóra. Csupa szív.
Mielőtt Horgony és Júnó észbe kaptak volna, megnyomott egy gombot, és pár pillanattal később már egyedül zuhant át az űr rengetegén, és ejtőernyője virághoz hasonlóan kinyílt fölötte.
A sötét színű selyemsátor fokozatosan megtelt levegővel, Titus pedig lassan ringva ereszkedett lefelé a sötétben, mivel azóta ismét leszállt az éjszaka. Átadta magát a látszólag végtelen zuhanás érzésének.
Kis időre megfeledkezett a magányáról, ami furcsa volt, lévén hogy nemigen akadt magányosabb környezet az éjszakánál, melyben a levegőben lógva lassan zuhant a föld felé. Lábát sehol nem vethette meg, és ez időre megfelelt neki, hogy a szó minden értelmében kapaszkodó nélkül maradt. Így higgadtan vette tudomásul maga körül a denevéreket.
Most aláfeküdt a táj. Hegyek és erdők hatalmas szénrajza. Emberi hajlékot nem látott, sem emberekre utaló nyomokat, bár a kopár felszín és az erdei fák összesűrűsödő csúcsai szinte emberi alakokra emlékeztették. Titus végül egy fa ágai közé érkezett, sértetlenül, és egy kis ideig még fekve maradt, mint gyermek a bölcsőben.
Amikor megszabadult a hevedertől, és levágta az összelappadt selyemernyőt, ágról ágra ereszkedve lemászott a földre, és mire elérte az erdei talajt, a napsugarak áttűztek a fákon.
Most valóban egyedül volt; elindult kelet felé, amire nem volt jobb oka, mint hogy a napsugarak az erdőn kívül zuhogtak a földre.
Éhesen, fáradtan haladt magányos útján, közben gyökereket és bogyókat evett, és patakokból oltotta a szomját. Egyik hónap következett a másik után, amíg egy napon, miközben a magányos ürességben vándorolt, a szíve egyszer csak majd kiugrott a helyéből.