6

Azt hiszem, Lót, miután visszatekintett Szodomára, és azon nyomban a teste sóvá és a ruhája sótartóvá változott, valamivel értelmesebb arcot vághatott, mint őlordsága ott az asztalfőn, mikor Evelyn megérkezett. Egy pillanatig igen nagy csend támadt. Evelyn agya e másodperc alatt pattanásig feszült. Érezte, hogy a tanár tekintélye forog kockán, érezte, hogy szörnyű botrányt idézett elő, és a következő percben a pattanásig feszült agy a gyors megoldás egy szikráját dobta ki magából. A leány mosolyogva megszólalt:

– Kérem, Henry – mondta, csodálatos módon kapásból leterítve a tanár keresztnevét –, sajnos, haza kell engem nyomban kísérnie. Egy ügyetlen kerékpáros elütött itt a járda mellett, nézze, mi történt a ruhámmal.

Sikerült!

A friss szakadások és sárnyomok eléggé valószínűsítették, amit mondott. Mindenki sajnálkozva, udvarias vigasztalással fordult „lady Bannister” felé. Az akadémiai tagok, egyetemi tanárok és tábornokok sorban bemutatkoztak, és a „lady”, őszinte sajnálattal, hogy nem maradhat velük ilyen állapotban, belekarolt sir Bannisterbe és elhurcolta.

Mikor beültek a tanár autójába, Evelyn óvatosan körülnézett, hogy felfedezték-e az üldözői. Mert abban biztos volt, hogy amíg a boríték nála van, igen sok, mindenre elszánt ember szegődik a nyomába. Nem látott senkit. A tanár beült az autóba, megvárta, amíg Evelyn elfoglalja mellette a helyét, azután csak ennyit mondott:

– Csapja be jól az ajtót, és mondja meg, hogy hová vigyem.

Elkeseredésében nem is talált szavakat. Felháborodásában túl volt azon, hogy veszekedjék. Tagadhatatlan ugyan, hogy az elmúlt napokban többször is eszébe jutott ez a lány, és az is megfordult a fejében, hogy jó lenne viszontlátni. De a viszontlátás körülményei mégis megrendítették kissé. Most legszívesebben egyszerűen kilökte volna a lányt. Mit csinál ez a nő? Hol mászkál, hogy mindig sáros és szakadt a ruhája? És mi dolga van éjszaka egyedül az utcán? Ezt nem lehet tudni.

Egyszer csak jön. Váratlanul, kócos hajának szőke villámaival, eszeveszetten, mint a ciklon.

– Kérem önt, hogy amilyen gyorsan csak tud, vigyen el valahová, messzire Párizstól, ahol vonatra ülhetek vagy autót bérelhetek – könyörgött lihegve a leány.

– De kérem... frakkban vagyok...

– Üldöznek!

– Mintha ezt már hallottam volna. Hát, kedves miss Weston, én tisztában vagyok egy férfi kötelességeivel, de mégis fel kell hívnom a figyelmét arra, hogy sajnos, csak egy tudós vagyok, és nem kóbor lovag. Érthetetlen, hogy korunk elsőrangú rendőri szervezetei helyett kizárólag hozzám fordul bűnügyekben. Én nagyon tisztelem önt, kisasszony, de legyen szabad ismétlésekbe bocsátkoznom: egy gentleman élete nem átjáróház...

– Igaza van... Azonnal kiszállok – mondta Evelyn. Azután zokogva hajolt a szélvédőre. Félt, hogy Párizsban figyelik a pályaudvarokat, esetleg a garázsokat is. Tudta, hogy az élete forog kockán. Lehet, hogy máris a nyomában vannak! Az egyetlen lehetőség: Párizstól messze autót bérelni... Istenem, milyen egyedül van!

– Hát mondja meg végre, hová vigyem – mondta a tanár fogcsikorgatva, mert érezte, hogy nem tud a kellő ridegséggel beszélni. – Ne sírjon már! Hagyjuk ezt, kérem! Jól van, elviszem Párizsból, ahová akarja!

– Marseille-be – mondta felcsillanó szemmel a leány.

– Frakkban?! – horkant fel lord Bannister.

– Nem, nem... vigyen csak el jó messzire, a legközelebbi községig, ahol autót bérelhetek.

A tanár dühösen taposott a gázpedálra, és a gyönyörű új Alfa-Romeo zajtalanul, puhán indult el a párizs-lyoni országúton.