2

Fél nappal előbb jóval nagyobb karaván indult el ugyanazon az úton. Harminc arab, Mellah válogatott gyöngyszemei, élükön Adams és Gordon, a két vezér, akik igen jó barátok lettek.

Bérelt repülőgépen érkeztek Lyonból.

Valamennyien a leány keresésére indultak, szektorokra osztva maguk között a várost. Rainert összekötőnek hagyták a Mammunia-szálló halljában, ahol az ősz rablógyilkos később megbarátkozott egy európai gépgyár igazgatójával, és rövidesen sakkoztak.

A kutatásban a körszakállas Joko járt szerencsével. Ő abból a feltevésből indult ki, hogy a leány egy katonát keres, tehát feltételezhető, hogy ellátogat a városparancsnokságra, ezért ott állt lesben a Gueliz-erőd közelében. Innen azután továbbra is Evelyn nyomában maradt, egészen addig, amíg a leány szobát nyittatott a Hotel de Paris-ban, hogy pihenjen.

Ezután visszatért a berber vezetőhöz, akivel a leányt tárgyalni látta. Ebből most ki kell venni, hogy hová készül Evelyn Weston.

– Szálem – köszöntötte a körszakállas.

– Bon jour – viszonozta az arab.

– Hosszú útra készülök a Szaharában, azonnal indulnom kell, és egy megbízható vezetőre lenne szükségem.

– Sajnálom, uram – felelte –, öt napra kibéreltek.

Mikor ezt mondta, eszébe jutott az angol hölgy, és mosolyogva nézte az „amulettel” játszadozó, kipirult, boldog gyermeket.

– Talán megtehetné – mondta Joko –, hogy egyesíti az utasokat. Ain-Szefrába készülök, és ha arra mennek...

A vezető gyanútlanul felelte:

– Más irányba indulunk. Mahrbuk-oázisba.

– Kár. Szálem aleikum.

– Au revoir.

A körszakállas megtudta, amit akart. A leány a Mahrbuk-oázisba készül, tehát valószínű, hogy a sebesült „Münster” itt tartózkodik. Most már csak Rainert kellett értesítenie, hogy mialatt ő hazamegy a szállodába, hívja össze a telefonon rendszeresen érdeklődő cinkosokat. Egy óra múlva tanácskoztak.

– Egyszerű dolog – vélte Adams. – Előrelovagolunk még ma. – A térképre bökött az ujjával. – Mire hajnalban Evelyn Weston elindul, mi már ennél a kútnál leszünk, és itt bevárjuk. Ha elvettük tőle a borítékot, felkeressük az oázisban Münstert.

– Milyen a közbiztonság a Mahrbuk-oázisban? – szólt közbe mély, álmos, főúri hangján dr. Cournier, és nagy, szeplős, fehér ujjaival lassan dobolt az asztalon. – Arra az esetre értem, ha azt a katonát nem lehetne szelíd rábeszéléssel meggyőzni.

– Mindenesetre toborozunk itt harminc-negyven arabot – mondta a körszakállas. – A Quartier Reservében van egy vendéglős, régi jó barátom, az segítségünkre lesz. Sivatagi vállalkozásoknál könnyen érhet meglepetés. Jobb a felesleges óvatosság, mint a kockázat.

Később Corned-Beef megismerkedett egy tiszttel, akitől megtudta, hogy a Mahrbuk-oázisban az orvos által felvetett szempontból elég kitűnő a közbiztonság. Csendőrsége nincs, katonasága nincs, a kis katonai üdülő csekély számú őrsége tartja fenn a rendet, amit emberemlékezet óta semmi sem zavart meg a jelentéktelen oázisban.

– Azt hiszem – állapította meg délután Adams –, hogy egy óra múlva indulhatunk. Mindenről gondoskodtunk.

– Nem egészen – mondta Rainer. – Néhány termoszban teát kell magunkkal vinni. Az jó a forróság ellen.

Erre nem felelt senki.