7

A rádiós altiszt fényjeleket fogott fel az éjszakában. Valamikor a Szaharában reflektor útján leadott jelekkel érintkeztek az egyes oázisok. Mióta a rádió elterjedt, homály borul a sivatagra, a felvillanó fehér pászták, amelyek azelőtt sűrűn hunyorogtak, átadták helyüket Hertz hullámainak.

Ezen az éjszakán az évek óta nem látott fénytávíró ismét megvillant az ég felé. A sivatagból adhatták a jelt olyanok, akik nem rendelkeztek leadóval. A fénymorse vagy ötvenszer ismételte:

„Rablók... megtámadják... Mahrbuk... oázist... S. O. S. Rablók... megtámadják... Mahrbuk... oázist... S. O. S... S. O. S... S. O. S...”

A fénytávíró nemcsak figyelmeztette őket a veszélyre, hanem segítséget is kért számukra.

Az öttagú őrség mindenkit összegyűjtött az aránylag erődszerűen épített katonai kórházban. Néhány vén arab, egy-két gyerek, nyolc-tíz beteg katona és a csekély számú őrség; nem valami erős ellenállás.

– Vajon kik lehetnek a támadók? – kérdezte az őrparancsnok.

– Ezt megmondjuk miss Westonnal – mondta higgadtan a lord, miközben átvett egyet a kiosztásra kerülő fegyverekből. – Az Európa-szerte körözött Adams nevű kém, környezetéhez tartozó rablógyilkosokkal és martalócokkal. Legalább ötven emberre kell számítani.

– Akkor elvesztünk – mondta Brandes.

– Én is azt hiszem – felelte csendesen a lord.