7

A kis táskákat elcserélték, Evelyn az illető úr becsülete helyett az önborotvát és a szájvizet viszi, mint az őrült, Afrikába!

Mi legyen?! Ez a nő halálos veszélyeket vállalt a borítékért, amely itt van az ő kezében. Nem kétséges, hogy mi a teendő. Mennie kell, mert a forgószél ismét felragadja, tisztességénél fogva, ami minden kényelmet és önzést a háttérbe szorít.

Szent Isten, négy óra! Lekési a gépet! Most már mindegy, intézkedni fog, hogy a holmiját, ha Párizsból Lyonba érkezik, küldjék Marokkóba.

És az autója maradványait vontassák be valahova.

Csak egy búcsúpillantást vetett a csobogó melegvízcsapra... a vetett ágyra. És ment!...

A sofőrnek olyan borravalót ígért, hogy külön gondviselés vigyázott ezen a napon a lyoni polgárok életére, míg a tanár elérte a repülőteret. Már pufog a légcsavar... Csak éppen hogy beugrik az ajtón, és viszik a létrát, azután szökell a repülő...

Kordiális hang szólal meg mellette:

– Üdvözlöm, Sir! A lady már bizonyára aggódott, hogy lekésik. De hol az ördögbe vette ezt a csodálatos kalapot?!

Holler szerkesztő volt, aki ezzel a géppel indult el reggel Párizsból, és rövid vizsgálódás után sikerült a komikus tiroli népdalénekesben felismernie a tanárt. Igazán furcsán öltözik őlordsága utazáshoz.