12

A lord először életében mondta őszintén azt, amit már annyiszor mondott minden meggyőződés nélkül:

– Örvendek, kedves Holler, hogy látom!

A szerkesztő szemeit forgatta és hörgött:

– Szerezzen nekem valami savanyút enni... Micsoda hullámos teve!... Sokszor úgy éreztem, elmerülök a két púpja között – és síri hangon hörögte: – Uborkát!

Közben a tiszt érintkezésbe lépett a főhadiszállással. A főhadiszállás az angol követséggel beszélt. Beszélt a vonalon Münster közlegény és lord Bannister is.

Azután megindult a menet vissza Marokkóba. Elöl a lord az öccsével, Evelyn a táskájával és Holler, aki időközben ellátta magát a szükséges mennyiségű uborkával. Azt már tudta, hogy a szokott szerencséjével ismét kifogta egyikét az ő csodálatos szenzációinak. A lord megígérte, hogy rövidesen közli vele mindazt, ami a nyilvánosság előtt szellőztethető, és kezet adott rá, hogy Holler fogja először megírni.

Így is lett, és Holler népszerűsége hihetetlenül emelkedett.

Ismét ott voltak a lord villájának szalonjában. A házat, mintegy véletlenül, sétálgató szpáhik vették körül. Folyt a rablók kihallgatása. Jöttek-mentek a telefonüzenetek, és egy katonai ügyész felkereste Evelynt is. A leány szerepe először tisztázódott, azután külön dicsfényt kapott. De Evelyn fáradtan és csüggedten ült a lord londoni módra berendezett szalonjában, amelyben még egy Afrikában szokatlan kandalló is fokozta a lakás európai illúzióját. Evelyn fáradt volt és szomorú.

Mennyi szenvedésen ment keresztül. És most...

– Átkozott história... – mondta szomorúan a lord.

– Miféle história? – szaglászott Holler.

– Semmi, semmi... – mondta Bannister. – Elveszett a borotvakészletem, kis, díszes doboz... Nagyon elszomorít... Ott szokott állni a kandallón, és...

Kinyújtott keze úgy maradt, ahogy futó gesztussal a kandalló felé mutatott, és a szája is mozdulatlanul nyitva volt. Mindannyian a levegőben megdermedt, kinyúló kar irányába néztek.

A kandalló párkányán ott guggolt egy zománcos dobozon, lehajtott fővel, az „Álmodó Buddha”.

Mintegy hipnotizáltan indultak el feléje: a lord, Evelyn és Brandes. Először Bannister kezébe került.

Álltak.

– De hisz ez az ön borotvája, sir! – kiáltotta Holler. – Ott találtuk meg a nyitott neszesszer mellett, ahol azt a fiatalembert szedtük fel. Szemmel láthatólag pompás löncsöt rendezett az ön toalettkészletéből. A maga neszesszere mentette meg az életét, és azután ő a lámpával megmentett mindannyiunkat. Az inasa szállította haza az ifjút, és természetesen mindent hazahozott, amit ez az úr nem vett fel a menükártyájára. Megjegyzem, hogy én csak a timsóért kezeskedem.

De Hollert nem hallgatta senki. A hat csillogó szem a Buddhára meredt. Ez mentette meg valamennyiüket!

De mit várjon egy keleti próféta cserébe azért, ha csodát tesz? Hálát? Egy példabeszéd szerint még a saját házában sem. Tudomásul vették, hogy csodát tett értük, azután...

Azután teljes erőből földhöz vágták, hogy összetört!

A Buddha sorsa beteljesedett. Ott feküdt darabokban!

Ahogy az öreg fegyenc agóniájában megálmodta, a széthullott bálvány fejéből napvilágra került a gyémánt! Miután kissé megdörzsölték, lehullott róla a rátapadt agyag, amitől teljes mesebeli díszében sziporkázott, és mindhárman ugyanazzal az áhítatos, hipnotizált tekintettel meredtek rá, amellyel egykor Jim Hogan csodálta meg, miután Radzovill herceg egy úri gesztussal átnyújtotta.