2

Miután Mr. Leonidas átvette az Earltől a „megbízólevelet”, munkához látott.

Most már csak a megfelelő emberekre volt szükség. Ide elszánt londínerek kellenek, állig felfegyverkezve, markánsak és mégis udvariasak. Összeállította az elrabolandó társaság tagjainak pontos névsorát, nehogy tévedésből más vendéget is elhurcoljanak az oázisból. Az utasok listáján feltüntette a rangokat és címeket, mert még a rablók is különbséget kell, hogy tegyenek egy Dalton baronet és egy Mr. Relling között. Ezután sietett az oázisba.

Meglepetéssel konstatálta, hogy a „sivatagi” kút mellett egy tipróláncos autó áll.

– Vendégeink érkeztek, uram, – újságolta egy beduin harámbasa, aki pályafutását az algíri vásárcsarnokban kezdte mint pénzügyőr.

– Miféle vendégek?

– Hülye filmesek.

– Filmesek!? Hol vannak?

– A szállodaigazgató tudja. Az előbb megverték, azután ebédelni mentek.

Rohant a szállodaigazgatóhoz. A direktor dagadt arccal és felkötött karral fogadta.

Mi történt önnel? – kérdezte Mr. Leonidas.

– Elvesztettem egy fogadást.

– Miféle fogadást?

– Filmesek érkeztek, és fogadtak velem, hogy tudok más hangon is beszélni.

– Na és?

– Nyertek – nyögte az igazgató.

Mr. Leonidas továbbrohant. Az egyik néger boyt elkapta.

– Menj be valamelyik filmeshez, és mondd, hogy sürgősen beszélni akarok vele. Vidd be a névjegyem.

Nemsokára két úr jelent meg Leonidas előtt. Vászonruhában voltak. Az egyik ősz, ráncos arcú ember, a másik sovány, vörös hajú, rosszkedvű arcvonásokkal.

– Leonidas vagyok, a vállalat ciceronéja.

– Higgins ügyvezető igazgató – mondta az ősz, azután a vörösre mutatott. – A titkár úr, bemutatom önnek.

– Bemutatom önnek... bemutatom önnek... – ismételte mormogva, idegesen a titkár.

– Üzletről van szó – kezdte Mr. Leonidas, miután leültek a hallban. – Miféle filmesek maguk?

– Mozifilmesek – magyarázta Higgins. – Egy összetételi társaság, ahogy mondják, korlátolt pénzzel... Jól meg kellett tanulni az okmányaikat, tehát Higgins tudott már egyet s mást. – Néhány színésszel felvételt készítettünk a dzsungelről.

– Milyen színészeik vannak?

– Izé... Műszakiak... és szóval ilyesmi.

– Hajlandók volnának jó pénzért elhajózni Afrikából?

A két filmember összenézett.

– Azt hiszem, ilyesmire hajlandók volnánk – mondta végül Higgins.

– Tudnának önök úgy szerepelni, mint szökött légionisták?... Érdekes... Mindig egyszerre kapnak csuklást?

– I... igen. Azt hiszem, a levegőváltozástól van... Hagyja már abba, titkár úr, a csuklást!

– Hagyja abba... Hagyja abba... Majd a csuklásnak is kommandírozni fog, nem?...

Mr. Leonidas elmondta a megbízatását. A műrablás tervét megfelelő szigettel. Megmutatta az utasok listáját és Earl of Cunningham igazoló írását a rablók számára.

– Fejenként tíz fontot kereshetnek, óriási jövedelem – fejezte be lelkesen Mr. Leonidas.

– Igen... Jól hangzik...

– Örülök hogy könnyen megértjük egymást – folytatta Leonidas. – Önök tehát az én vezérletem alatt átalakulnak holnapra szökött légionistákká... Egyenek egy kockacukrot, attól elmúlik a csuklás.

– Köszönöm... Különben meg fogom beszélni barátaimmal, illetve a műszakiakkal... jó lenne, ha ezt az írás izét... ezt kölcsönadná, hogy megmutassam.

– Parancsoljon. Lent az étteremben várom a válaszukat. Ott nyugodtan beszélgethetünk, de ha lehet, ma már ne verjék meg többször az igazgatót.

– Nehéz ilyesmiről leszokni.

Mikor Mr. Leonidas elment és magukra maradtak, némán összenéztek egy pillanatig:

– Te érted? – kérdezte Higgins.

– Érted... Érted... Nem mindegy? Itt úgyis csak Bradley tudja, hogy mit kell tenni.