5.

A tréfa, amelyet egyetlen oldalra, egy óra alatt megírt (mintha a csekkállomány összeállítása lenne), úgy érezte, hogy formás, sikerült kis írás, amit így elsőnek csak egy átlagon felüli képességekkel megáldott ember írhat meg ennyire jól.

Hogy így volt vagy sem, azt eldöntheti az olvasó magából a műből. Íme:

A SORSJEGY

Írta

Birsics Ferenc

(Szín: egyszerű kávéház, asztalokkal és székekkel. A falon újságok. Sörösplakát. Jobb oldalon kassza, likőrösüvegekkel. Középen bejárat. Jelen van Manó, a főpincér és Paraj, egy kopott komikus. Asztal mellett, egy széken ül.)

Paraj (újságot olvas): Manó! Manó!

Manó (ott áll): Parancsol, Paraj úr?

Paraj: Hozzon nekem két lágy tojást.

Manó: Nézze, Paraj úr. Maga már két napja nem fizet. Majd előbb meghülyülök, és azután hozok magának két lágy tojást.

Paraj: Szóval majd úgy rendelem ezentúl: hozzon nekem két agyalágy tojást.

Manó: Szép kis vendég. (Viccesen elmegy.) Köszönöm az ilyeneket.

Guzmics (az utcáról jön, kabátban, kalappal, kezében esernyő, szemüveges, idősebb ember. Előbbre jön. Kopaszodik): Jó napot, Paraj úr!

Paraj: Hogy van? Hogy van?

Guzmics (leül, vizet iszik): Képzelje, tegnapelőtt kihúzták a sorsjegyem, és nyertem tízezer pengőt.

Paraj: Ne mondja! Ne mondja! Mesélje, Guzmics! (Kíváncsi.)

Guzmics (meséli): A feleségem boldog! Az anyósom az örömtől súlyos beteg lett. Két napja önkívületben fekszik.

Paraj: Nagyszerű! Azonnal telefonálok haza! Én is nyertem tízezer pengőt!

Guzmics: Hiszen magának nincs sorsjegye!

Paraj (nagyon viccesen): De anyósom van!

Függöny

A fenti főmű heves starttal, mint a szélvész, egyszerűen elragadta a fiatalembert. Amint befejezte, és figyelmesen átolvasta, elhatározások érlelődtek benne. Az elhatározásokat tett követte. Nem ül itt most tovább. Délben zárnak a leírók, és darabját nyomban előadásra kész formába önti. Gyerünk innen! De hogyan?

Egyszerűen!

Átmegy a másik osztályra.

Magához vette a négy darab készpénzértékű, de elismerése körül vitás turistacsekket, majd vette a kalapját, és egyenesen odament dr. Pártoshoz.

– Mivel azt állítják, hogy az én hibámból kifolyóan történt a csekkekkel kapcsolatos félreértés, tehát szeretném magam beváltani a csekkeket.

Egy önérzetében megbántott tisztviselő halk, de elszánt hangján jelentette ezt. Dr. Pártos ismerte a hivatalnoki vakmerőség legszélsőbb határait is, és miután Birsics Ferenc vakmerősége ezen a határon messzi túlment, sőt a szemtelenség minden fantáziát meghaladó arányait öltötte magára, doktor Manó (a gonosz Pártos) még csak gyanút sem fogott, hanem beleegyezően bólintott.

Ekkor már repült, zsebében a mesebeli, géperejű papírral, és mint egy bagdadi stafétatolvajt, továbbsodorta eszeveszett kezdeményezése.

Hová?

Természetesen egy belvárosi, finom eszpresszóba, ahol minden polgári erkölcsöt sutba dobva, e kora délelőtti órában nem tisztes és józanító feketekávét ivott, ami lehiggasztotta volna a csodálatos olajjal megkent ihletaeroplánt, hanem alkoholt ivott.

És ezzel tüzet öntött az olajra.

Fehér, karcoló dzsint ivott, mely forró tapintással siklott végig a gégéjén, és még jobban felkavarta különös hevületét.

A pálinka már szinte észrevétlenül sodorta a Fővárosi Kabaré műmárvány portáléja elé, ahol egy Raducziner nevű komor egyénre talált. Ez éppen kizárta a rácsos keretet, amelyben egy műsor függött.

Raducziner közölte vele, hogy ha nem pénzért jött, az irodát a művészbejárón keresztül könnyebben megközelítheti. Így céljához röpítette a varázslatos papír és a két pohárka mesebeli dzsin, mely tán azonos volt annak az üvegnek a tartalmával, melyet Salamon király lepecsételt gyűrűjével, és amelyből Szindbád, a tengerész, egykor a foglyát kiszabadította. Úgy látszik, azóta szabadon garázdálkodik.