3

A tanár fölült az ágyban, és azon a ponton volt, hogy káromkodjék, de torkán akadt a hang; amint a leány arcába nézett.

– Az Istenért, könyörgök... – mondta Evelyn – ne kérdezzen semmit, azonnal jöjjön velem, mert megölik. Gyilkosok vannak az ivóban, minden pillanatban megrohanhatják a szobát. Könyörgök, ne veszítsen egy másodpercet sem! Azt hiszik, hogy maga is benne van a dologban, hallottam, amint mondták, hogy lelövik...

A tanár hátán végigfutott a hideg. Érezte, hogy a leány igazat beszél. Felrántotta a cipőjét...

– Ne öltözzön! Egyetlen másodperc az életünkbe kerülhet. Akárhol vehet ruhát útközben is. Könyörgök, jöjjön, jöjjön...

Bannister csak a pénztárcáját vette magához, és egy törülközőt csavart a nyakára, azután megindult lakkcipőben és a vendéglős hálóköntösében lefelé a létrán, a leány nyomában. Az eső zuhogott...

Szerencsésen elértek a tanár kocsijához.

Néhány másodpercig tartott, amíg a mágnes gyújtott. Órányi másodpercek. Azután megindultak.

Most rohantak csak ki a banditák az ivóból, a motor zajára!

De az autó már iramodott, fröcskölve a sarat, neki az útnak. Bumm! Bumm!

Különös módon a hátsó ablakon csapott be a golyó, azután a tanár és Evelyn között keresztültörte a szélvédőt. Mindketten hallották a rövid, gyors füttyöt a fülük mellett, lord Bannisternek be kellett látnia, hogy helyzetük leírásánál a leány nem adta át magát költői túlzásoknak.

Száz kilométeres tempóval hagyták el a veszélyt és La Rochelle-t. A banditák valószínűleg tehetetlenül topogtak harcképtelen kocsijuk körül. Viszont a fűszeres muzeális értékű Benz-Mercedese körülbelül annyi eséllyel iramodhatott a tanár modern Alfa-Romeója után, mintha egy idősebb fejőstehén űzőbe venne egy jó kondícióban levő kőszáli sast.

A tanár kissé furcsán festett a volán mellett, ázott hálókabátjában, törülközővel a nyakán, szerteálló hajfürtjeivel; éjszaka a párizs-lyoni országúton. E pillanatban igazán örült volna, ha nemrégen megvett estélyi ruhájában vezetheti a túrát.

Evelyn is piszkos, gyűrött és szakadt volt.

– Nem érzi, miss Weston – kérdezte a tanár suttogva, mert időközben teljesen berekedt –, hogy túlságosan megtisztel a bizalmával, amikor ennyire igénybe vesz? Továbbá nem veszi tolakodásnak, ha megkérdezem, hogy milyen ügyben kockáztatja az életemet?

– Egy ember becsületét viszem a táskámban!

– Ennyire megváltozott volna közben a családi ékszer? Ugyanis a hajón, mikor először zavart meg éjszakai pihenésemben, nem szemrehányásképp mondom, mert már hozzászoktam, bizonyos családi ékszer ügyében mozgósított, most viszont egy ismeretlen úr becsületéért vágtatok, mint egy őrült, hálóköntösben, száz kilométeres sebességgel az országúton. Nem vagyok gyáva ember, de azt hiszem, joggal tiltakozhatom az ellen, miss Weston, hogy részint egy világhírű filmszínész, részint egy elsőrangúan kiképzett tűzoltótiszt kötelességeit hárítsa rám. Jelentéktelen életem kockáztatásáról nem is szólva...

Evelyn váratlanul a tanár vállára borult, és ismét keservesen sírt. Bannister valamit dörmögött, de elhallgatott. Kis községeket és városokat hagytak el, változatlanul szédületes tempóban. A lord el volt szánva rá, hogy addig nem csökkenti a sebességet, amíg egy nyitott ruhakereskedést nem talál. Hajnalodott.

– Sir... nem mondhatok el önnek sok mindent – mondta sírva Evelyn –, de higgye el, hogy becsületes nő vagyok. Bocsássa meg, hogy ilyen veszélynek tettem ki, de nem tehetek róla...

– Legalább megborotválkozhatnék – dörmögte a tanár, mert szinte fizikai fájdalmat érzett saját rendetlensége miatt. Különben is kissé zavarban volt. Ugyanis Evelyn most már nem sírt, és így minden alibi nélkül pihent a feje Bannister vállán. „Igazán nevetséges lenne, ha ezek után még megsimogatnám” – gondolta a tanár, és maga sem tudta hogy jutott ez az eszébe. Evelyn azt hitte, hogy ez a szórakozott fejtartás ilyen helyzetben nem fog feltűnni, viszont neki nagyon jólesik. Először a jóleső érzés miatt hunyta le a szemét, később azonban már aludt lord Bannister vállán. A tanár néha oldalt pillantott, és dörmögött valamit.

„Egészen furcsa teremtés – gondolta a tanár. – Eddig még csak háromféle helyzetben láttam. Először menekül, azután sír, végül alszik.”