8

Akkortájt már kezdett kissé elaludni az ügy.

Edna szép csendesen elhagyta Londont. Még Rellingnél megismerkedett a „Marokkó-Európai Társaság” igazgatójával, ennek írt, és postafordultával megjött a válasz: jöjjön Marokkóba, a Társaság alkalmazza. Ide már nem értek el a City láthatatlan, üldöző kezei.

Bradley nem ment vele. Ő visszaüt! Ezt ismételgette magában szinte eszelősen, mániákusan, nem törődve, hogy szenet talicskázik-e vagy csomagot hord: visszaütni!

És csodálatos módon az öreg Higgins révén alkalma nyílt erre.

Az öreg Higgins tiszteletreméltó ősz fejével, azon frissen, ahogy ötévi fegyházbüntetését Dartmoorban kitöltötte, szülővárosába sietett, a csodás, lármás Londonba. Talán örült volna, ha a város polgárainak kis csoportja kijön fogadására a pályaudvarra, és átnyújt neki egy csokor virágot, hiszen részesítettek már megható fogadtatásban olyan embert, akinél a vén Higgins semmivel sem volt nagyobb gazember, a társadalom érvényben levő előítéletei azonban ez esetbe sem tették lehetővé, hogy a szülőföldjére hazatérő kiszolgált rabot, ha mégolyan hosszú időt töltött is a börtönben, külön fogadtatásban részesítsék.

Mit csinál egy kiszabadult rab, ha megérkezik Londonba? Felhajt néhány pohár pálinkát a Temze partján.

Ebből az alkalomból ismerkedett meg az öreg Higgins Bradleyvel. A söntéspult mellett kezdtek beszélgetni.

– Ön messziről jött, Mr. Higgins? – kérdezte Bradley. – Eddig még nem láttam itt a kikötőben.

– Nem is olyan messziről jöttem. Csak régen elvitt innen a balsors.

– Odaát volt az európai kontinensen?

– Csak a fegyházban, de az is eléggé megtört.

Bradley kissé meghökkent. Minden keserűsége dacára tisztességes ember volt.

– Miért zárták be, Mr. Higgins?

– Csendháborítás miatt. Öt évre!

– Az hogy lehet?

– Mikor kimásztam az ablakon, leejtettem egy tükröt, és a csörömpölésre összeszaladtak a lakók. Ezért a csendháborításért kaptam az öt évet. Egészségére, uram! Különben nemsokára megyek vissza Afrikába. Valamikor a légióban szolgáltam, és hontalansági vágyam van a sivatag után. Egy fegyvercsempész hajó indul holnap Spanyolországba, és megbízható személyzetet keres. Nem volna kedve eljönni?

– Nem, köszönöm – felelte Bradley. – Nekem dolgom van itt. Le kell bonyolítanom egy ügyet.

– Csak vigyázzon a csendre. Tükörrel, ezüsttálcával nem jó tréfálni.

Este Bradleyvel együtt tért vissza a városba.

– Remélem, még elérem visszafelé az utolsó villamost. Nem szeretnék ebben a poros városban aludni – mondta a kiszolgált fegyenc.

– Miért nem maradt akkor a kikötőben? – kérdezte Tamás.

– Elszámolásom van valakivel a külvárosban. Legutóbb azért tértem haza Afrikából, hogy egy vendéglőssel elbánjak, aki leszúrta az öcsémet. Sajnos, közbejött a csendháborítás, és elfogott a rendőrség. Hát ezt elintézem holnapig. Ha meggondolta magát, velem jöhet. Hatkor itt leszek a kocsmában, ahol megismerkedtünk, de nem várok sokáig, mert keresni fogják a tettest, és én leszek az.

– Olyan fontos magának bosszút állni?

– Jegyezze meg: „szemet szemért, fogat fogért” – mondta Higgins.

És bár ne mondta volna.